Egy viharos országgyűlés Erdélyben
Ferenc császár, mint Erdély nagyfejedelme és a Székelyek grófja – ez volt a Guberniumnak is nevezett terület legfőbb urának a „titulusa” – 1834. május 26-ra összehívta az erdélyi országgyűlést. Ennek összetétele eleve úgy alakult, hogy a bécsi udvarhoz és kormányhoz hű követek, illetve képviselők legyenek többségben, számuk 172 volt. Az ellenzéki oldalt a vármegyék, a székely székek és egyéb közigazgatási területek két-két követe, összesen 90 személy képviselte.
Ott volt báró Wesselényi Miklós (1796–1850), a „zsibói Herkules” is, akit Udvarhelyszék küldött egyik követeként Kolozsvárra. Ő volt a leghangosabb kezdeményezője az addig szinte elképzelhetetlen előterjesztésnek, hogy az országgyűlésen elhangzottakat részletesen jegyezzék le és ezt cenzúrázatlanul nyomtassák ki. Emellett hat személyt bízzanak meg azzal, hogy a vitában elhangzottakat követve maguknak jegyzeteket készítsenek és ezek alapján egyfajta Napló készüljön, amelyet ugyancsak meg kell jelentetni, természetesen cenzori beavatkozás nélkül. A több személyre azért is szükség volt, mert akkoriban még nem ültek gyorsírók a teremben, akik pontosan és hitelesen le tudták volna jegyezni az elhangzottakat.
Talán meglepő, de végül ezeket az indítványokat elfogadták és két kolozsvári nyomdát bíztak meg a szövegek kiadásával. A Naplót a líceumi nyomda, az országgyűlési jegyzőkönyvet a református kollégium nyomdája jelentette meg.
A Napló azonban az udvarhoz hű, de lángoló hazaszeretete okán az ellenzék tiszteletét is kiváltó báró Jósika Sámuel (1805–1860) beszédének egyik félbeszakadt pontjával ért véget. A folytatás azért maradt el, mert a bécsi udvar és a Gubernium emberei a további részek megjelentetését meg akarták akadályozni, illetve csakis cenzúrázott formában kinyomtatva engedélyezték volna. Nem akarták ugyanis, hogy olyan nézetek jussanak el az olvasókhoz, amelyek bírálják az adott állapotokat. Ezért egy tizenkét tagú küldöttséget menesztettek Bécsbe és az országgyűlés tanácskozását elnapolták október 31-ig. Már 1834. szeptember 15-én egy körrendeletben utasították az összes erdélyi nyomdát, hogy csakis cenzúrázva jelentethetik meg az országgyűlésben elhangzottakat.
Ez sokakat nagyon felháborított, maga Wesselényi Miklós meg egyenesen dühöngött és ennek akkor kis híján párbaj lett a vége. Bécsben ugyanis „bekeményítettek” és gróf Nemes Ádám (1769–1834) országgyűlési elnök helyére a sokkal energikusabb Nopcsa Eleket (1775–1862) ültették, aki 1834. november 11-től elnökölt az október 31-én ismét „munkába állt” országgyűlésben és Wesselényi haragja az ő személye ellen fordult a Napló kiadásának ellehetetlenítése ügyében. Nopcsa erre november 13-án félbeszakította az ülést, csak november 17-én foglalta el ismét az elnöki széket, ezzel elismerve, hogy néhány nappal korábban elhamarkodottan döntött.
Wesselényi báró azonban nem érte be ennyivel, mert úgy vélte, hogy a november 13-i döntés erőszakos tett volt és ez ellen protestálni akar. Ezzel igazából további meghátrálásra kényszerítette volna Nopcsát. Az elnök környezetében viszont úgy látták, hogy ez olyan sértés, amelyet csak párbajjal lehet rendezni. Nopcsa Elek azonban közel volt 60. életévéhez, ezért az akkor negyvenéves László öccse állt volna ki a párbajhősként is kiváló Wesselényi ellen, és november 18-án párbajra hívta őt.
A párbaj végül elmaradt, mert mint Wesselényi kijelentette: „Én az elnök Nopcsa Eleknek csak hivatali személyéről szóltam, magánjellemét bántani s atyjafiait sérteni szándékom nem volt, egyébként is elvem és nézetem az, hogy a diétán mondottakért a diéta alatti időre a kihívást el ne fogadjam, de a diéta bevégeztével a méltóságos főispán úrnak a szolgálatára állok.”
Megjelent a Magyar7 2023/47.számában.
