Egy szenvedélyes nő története

Az író édesanyja, Elza Kirschner életét dolgozza fel benne születésétől haláláig. Számomra harmadszori elolvasásra is érdekes, megdöbbentő, elgondolkodtató, sokat mondó olvasmány ez a vaskos kötet. Azt írtam, hogy önéletrajzi regény, valóban az, annak ellenére, hogy a központi szereplő az édesanya, de lánya, Angelika is nagyban részese a cselekménynek (több részletben egyes szám első személy formájában szól az olvasóhoz), ahogy a testvérei, a nagyszülők, Elza férjei, barátai, barátnői is. Mindemellett részben romantikus szerelmi regény, második világháborús regény, ezzel együtt a zsidóüldözés és a menekülések regénye, a huszadik század első felének berlini regénye, mindent összevetve megrázó, valós történelmi regény. Tehát különféle stílusokat kedvelő olvasók mind rálelhetnek benne a számukra kedves, feszültségekkel teli és kielégítő olvasmányra.

Elza Kirschner egy különleges, sőt különc teremtmény. A századvégen született, a huszadik század elején cseperedett jólétben, biztonságban, zsidó szülei odaadó szeretetével, a nagyszámú nagynénik és nagybácsik ajándékaival és őszinte rajongásával övezve.

Kiélvezte a 20-as évek Berlinje által kínált nagyvilági életet, bőven hódolhatott szenvedélyeinek, a művészeteknek: irodalomnak, színháznak, festészetnek. Nem is csoda, hogy első szerelme egy lelkesen zongorázó író-költő, akivel Elza titokban házasságot köt. Szülei nem tudják megbocsátani, hogy keresztény emberrel kötötte össze az életét, de a harag nem tarthat soká egy mélyen szeretett leány és szülei között. Ebből a házasságból kisfiú születik, Peter. Majd jön egy futó, de mindent magával ragadó viharos szerelem, amely egy Bettina nevű kislányt eredményez. A férj, nem azért, mert pipogya lenne, hanem azért, mert annyira szereti Elzát, eljátssza a nagyszülők előtt, hogy ez is az ő gyermeke. Majd jön a válás a mindkét házastárs részéről jelentkező újabb nagy szerelem miatt, és ebből a kapcsolatból születik Angelika, Elza harmadik, Erik első gyermeke.

Elza imádja az életet, imádja szerelmeit (a régieket és az újakat is), imádja gyermekeit, még ha gondoskodni róluk nincs is elég ideje a sok-sok régi és új baráttal való kapcsolattartás, a sok új meghitt egyéb viszony ápolása miatt.

Az olvasó egy-egy pillanatra el is ítéli Elzát emiatt az élvhajhász életstílus miatt, de szíve mélyén elismeri, Elza jóindulatú, őszinte, egyenes, mindig a lényegre tapintó jólélek. Sohasem képmutató, álságos, mesterkélt vagy alattomos. Csak szeret élni, sőt jól élni, teljes odaadással, szenvedélyesen szeretni. Igaz, van ebben némi követelőzés és egy adag önzés is. Nem is csoda, ha később, amikor megjárja a poklok poklát, beletörődéssel veszi tudomásul, hogy mindez az ára régebbi könnyelmű és élvezetes életének. És amikor a már majdnem nagylány Angelika megkérdezi: - És te, mami, te milyen voltál fiatalkorodban? -, Elza azt feleli: - Olyan, hogy azt kívánom, bár ne olyan lettem volna. És vigyázz, nehogy te is így járj!

Elza teljesen eltávolodott a zsidóságtól, gyermekei apjai mind keresztények, így a gyerekek már „csak” félzsidók, és ő azt hiszi, elkerülhetik az egyre terjeszkedő nácizmus és ideológiája fenyegetését.

Férje azon szorgoskodik, hogy kijuttassa őket Németországból. Elza ezt folyvást elutasítja, de az egyre szigorodó zsidótörvények már-már arra bírják, hogy elutazzon, majd a berlini Kristályéjszaka (lám, milyen „szép” megnevezés) 1938 vége felé eldöntötte sorsukat az elkövetkező hét évre. „Egy nappal később, november 9-én Von Rath a merénylet következményeként meghalt, s aznap éjszaka pogromot rendeztek a városban. A következő reggel, 10-én a berlini belváros utcáit cserepek és összetört háztartási berendezések borították, a levegő füsttől bűzlött. A tizenkét nagy zsinagóga közül kilencet majdnem teljesen szétdúltak, zsidó üzletek százait törték fel és rabolták ki, 10 ezer zsidót tartóztattak le és hurcoltak a sachsenhauseni koncentrációs táborba, 91 zsidót ütöttek agyon vagy lőttek le, rengeteg volt a sebesült.” Elza két lányával emigrált – szinte az utolsó pillanatban. Egyetlen mozzanat az akkori életükből: két éven át csakis szárazbabot ettek. De örülhettek, hogy elkerülték a koncentrációs táborokat, amelyeket népes családjukból csak négyen éltek túl. Peter, az elsőszülött egyedül vágott neki a nagyvilágnak, Elza pedig az őrületig aggódott fia és lányai sorsa miatt. Nem is csoda, hogy egészsége alaposan megromlott, és ha valós az önvádja, túlságosan nagy árat fizetett előző tékozló életéért.

A szerző a könyv második felében taglalja a háború borzalmait, a menekülés, az emigráció évei alatt átélt hányattatásokat. A háborús filmekből, koncentrációs táborok túlélőinek élettörténetéről szóló könyvekből megismert tényekhez képest itt teljesen új, másfajta képet kapunk ezekről az embertelen időkről.

Angelika Schrobsdorff: Te nem vagy olyan, mint más anyák, Alexandra Kiadó, 2006