Egy öregemberről és egy kislányról
Az öregember státusa elég furcsa: könyvsétáltató. A kislányé pedig egyszerűen: kislány. Róluk szól Carsten Henn lenyűgöző, megindító, mindemellett könnyed regénye, A könyvsétáltató. Azt is mondhatnánk, ennivaló ez az olvasmány. Ezt úgy értem: az ember képes hajnalig lapozgatni, amíg minden sorát magába nem szippantja, szó szerint fel nem falja.
A könyvek, könyvesboltok (pontosabban a Városkapu könyvesbolt) világába kalauzolja el az író olvasóját, bemutatva a könyvkereskedők, könyvárusok munkáját. A vásárló a könyvkereskedőktől elvárja, hogy maguktól is tudják, mit keres, végtére is a könyvkereskedőn számon kérhető némi veleszületett látnoki képesség – állítja Carsten Henn a regényben.
A jó könyvárusok tudják, hogy az emberek megbíznak bennük. Ha ők ajánlanak valamit a vásárlóknak, nemhogy remélik, egyenesen biztosak benne, hogy tetszeni fog nekik.
És ha mégsem tetszik, bennük van a hiba, sohasem a könyvkereskedőkben. Ezt az olvasók is elismerik. A szerző abban is biztos, legalábbis Carl Kollhoff könyvsétáltató bölcs életfelfogása által azt nyilatkoztatja ki, hogy a könyv és az olvasás sohasem fog kiveszni az ember életéből.
A könyvnyomtatás pedig az eszmék és a történetek legalkalmasabb tartósító eljárása. Évszázadokra szólóan.” Bár azt is hozzáteszi, hogy ez nem minden nyomdatermékre érvényes, hiszen némely két födél közé kötött eszme egyenesen méreg, ámde sokkalta gyakrabban hordoz gyógyírt a papír. Gyógyírt néhanap olyasmire is, amiről az ember addig nem is sejtette, hogy gyógyítható.
De térjünk vissza Carl Kollhoff könyvsétáltatói tevékenységére.
Ő nem szokványos bolti eladó. Van néhány különleges ügyfele, akiknek zárás után maga kézbesíti a megrendelt irodalmat.
Nem rest díszcsomagolással ellátni a könyveket, és úgy átadni leendő gazdájuknak, mintha kincset tartana a kezében. Ezek az ügyfelek pedig tisztában vannak a könyvsétáltató által meghozott könyvek felbecsülhetetlen értékével.
Carl Kollhoff már régebben rádöbbent, hogy városa irodalmi alakokkal van tele, minden lakosnak megvan a maga irodalmi megfelelője. Ott van például Sherlock Holmes, Lady Chatterley, Mr. Darcy, Odüsszeusz, Gulliver, Harisnyás Pippi… De ezt csak Carl tudja. A kiváltságos ügyfelek, természetesen szintén mind a könyvek oldalairól léptek elő, és irodalmi másukhoz méltán élik életüket, pedig ők maguk nem is sejtik, kivel azonosítja őket a könyvsétáltató.
Carl hetvenedik évén túl kezdi tudatosítani az öregséget. Úgy érzi magát, mintha könyv lenne (mi más is lehetne?), amelyből kiesett néhány oldal.
Egyre inkább erősödik az az érzése, hogy élete kötetében már nemigen maradtak lapok. És ekkor jelenik meg mellette Sasa, egy csefres kilencéves kislány (már majdnem tíz!), aki teljesen megbolygatja Carl megszokott napirendjét, de nemcsak a könyvsétáltató mindennapjaiba hoz gyökeres változást, hanem kivételezett ügyfelei világát is fenekestül felforgatja. Sasa apró termetű, de szívós, kitartó, és főleg nagyon okos gyermek. Carl úgy érzi, túl sok helytelen kérdést tesz fel, vagy (ahogy mondja) még rosszabb: helyénvalókat. Kénytelen elismerni, hogy végül is sok mindenben igaza van, s hogy sokat tanulhat újsütetű kísérőjéről. Aztán jönnek a bonyodalmak, a csavarok, váratlan fejlemények – érdekfeszítően, szinte lélegzetelállítóan tálalva.
