Egy könyvbe minden belefér
Sokféle, évente visszatérő rendezvény van, amely egy időre meghódítja a közönséget, de aztán kimerül, kifullad. Esetenként újraélesztik (még defibrillátor készülék sem kell hozzá), és „működik” tovább. A könyv hónapja azonban életképes, még akkor is, ha sokan megjósolták a könyv csendes elmúlását, mondván, most már szinte minden ott van a neten, nem kell könyv. No, nem egészen. Például a könyvbarát és a könyv, érzelmeket is mozgósító, szoros barátságának érzése nincsen rajta a neten, meg a könyv illata sem.
A Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtárban minden év márciusában a szokásosnál is több könyves rendezvényt tartanak, pláne a hónap elején, hiszen ott is megtartják a Szlovákiai Könyvtárak Hete rendezvénysorozatát. Tegnapelőtt Tilajčík Edit kiállításmegnyitójával kezdődött a rendezvényfolyam, amelyre Hodossy Gyulát, a Szlovákiai Magyar Írók Szövetségének elnökét is meghívták. Felkérték, hogy mondjon néhány keresetlen szót a könyvekről, s a bibliotéka intézményéről, vagyis arról a gyűjteményről, amely – könyvek, folyóiratok, elektronikus anyagok – tárháza, s nem titkolt célja az ismeretek megőrzése, rendszerezése és szolgáltatása. Persze csendes elmúlását már régen megjósolták, de egyelőre, köszöni szépen, megvan.
Hodossy Gyula a maga sajátos „laza” stílusában, amely nem mentes a humortól, s az öniróniától sem, a következőket mondta az egybegyűlteknek, miközben feltette az elején a kérdést, hogy voltaképpen mi is a könyvtár?
El nem tudják képzelni, mekkora viták vannak itt éjjelente. Hogy az a sok író, az a sok szerző, itt éjjel mennyit vitázik… de ez egy jó dolog. Hadd veszekedjenek! És amikor a könyvtárlátogató a könyvtár kinyitása után betér ide, addigra elfáradnak, megnyugszanak, és mindenki már csak a sajátját mondja. Akár azt is mondhatnánk, hogy ez az igazi bábeli zűrzavar. De mégsem az, mert mindenki azt mondja, és mindenki azt hallja meg ebből a zűrzavarból, ami éppen neki hiányzik. Bemegy a könyvtárba, mert tudja, hogy neki valami hiányzik, valamire szüksége lenne, egy történetre, egy gondolatra, egy érzésre; bejön ide, és az az érzés megszólítja őt, az a gondolat eljut az agyába, az a történet megjelenik előtte. Lejátszódik a világtörténelem, lejátszódik minden mindenki előtt, és mindenki előtt csak az játszódik le, amire ő éppen akkor nyitott.”
Bejön ide, bejön a könyvtárba az olvasó, és kinyílnak azok a kapuk, amelyeket ő ki akart nyitni. De otthon nem volt ennyi könyv… És nem tudta mindazt kinyitni, amire vágyott. Itt végre eljut oda, ahová el szeretne jutni. A könyvtárba járó, könyvolvasó ember a leggazdagabb ember. A könyveken keresztül ugyanis mindent megkaphatunk.
Tehát aki nem szeret könyvtárba járni, az nem szereti magát. Az nem szeretne boldog lenni, az nem szeretne élményekkel gazdagodni, az nem szeret semmit. De aki a könyvtárba szeret járni, az a könyveken keresztül elsősorban megszereti önmagát, aztán megszereti a környezetét, a családját, a barátait, a szomszédjait, a munkatársait, mindenkit. Megtalálja azt a fajta harmóniát, megtalálja azt a fajta nyugalmat, amiért egyáltalán érdemes volt megszületnünk.
Lacza Ilona könyvtárigazgató viccesen megjegyezte, hogy ezek után már tudják, hogy a takarítónők kora reggel miért találnak lehullott könyveket a polcokon, amelyeket ha visszatesznek, később újra a földön találják őket...
A könyvtárbeli rendezvények ezen a héten tehát tovább folytatódnak, s nem csak a dunaszerdahelyi járási könyvtárban, de sok helyen máshol is.
Ha már márciusról, a könyv hónapjáról is szó esett, ez a – ha úgy tetszik – „szabadalom” a csehszlovák időkből, 1955-től datálható, s egy szegény világtalan szlovák népi író, Matej Hrebenda (1796–1880) könyvgyűjtő, könyvárus és könyvterjesztő emlékére hirdették meg, aki vaksága ellenére a könyvek bűvöletében élt. Gyermekkorában faluról falura járt, s így mindig talált valakit, aki felolvasott neki a kívánt könyvből. Nem mellesleg március hónapban született és márciusban halt meg. A könyvhónap eredeti célja az volt, ami ma is, a könyvtárak, a könyvek, az irodalom, az olvasás népszerűsítése.
Aztán magyar nyelvterületen itt van a könyvhét rendezvénye, amely igen népszerű, sikere töretlen. Megtartását először Supka Géza (1883–1956) magyar régész, művészettörténész, író, újságíró javasolta. Az első könyvünnepet 1929. május 13-án tartották, ekkor a csak egynapos „Könyvnapot”. Supka Gézán kívül mások is forszírozták a könyv ünnepét, pl. Móricz Zsigmond. Célja a könyvkiadás fellendítése, az olvasás népszerűsítése és a kortárs magyar szerzők műveinek a bemutatása. Persze ettől függetlenül más könyves ünnepek is vannak mind magyar nyelvterületen, mint világszerte. Mi örüljünk a magunk alkotta könyveknek is, és tiszteljük azokat, akik nemcsak alkotóként vannak jelen a köztudatban, de tenni szerettek volna azért, hogy minél több olvasója legyen nemcsak a nagyobb könyvtáraknak, de a községieknek is (ha ugyan megvannak még). Hallottam, hogy annak idején Koncsol László szorgalmazta az Egy hónap – egy könyv mozgalom elindítását. Hogy lett-e belőle valami, azt már nem sikerült kiderítenem.
