Egy izgalmas könyv az emberiség jövőjéről nem csupán a járvány idejére
Vajon milyen lesz a világ tíz, száz vagy ezer év múlva? Vagy gondolkodjunk inkább nagyobb időtávlatokban, és tegyük fel a kérdést úgy, hogy lesz-e egyáltalán ember ezer, millió vagy milliárd év múlva? Michio Kaku Az emberiség jövője című könyve ezekre a kérdésekre ad olyan válaszokat, amelyek egyszerre izgatóak, felkavaróak és félelmetesek.
A japán ősökkel rendelkező hetvenhárom éves amerikai Michio Kaku elméleti fizikus, jövőkutató, valamint több tudományos ismeretterjesztő sikerkönyv szerzője. A húr-térelmélet egyik megalkotója emellett vezetett már népszerű tudományos tévéműsorokat is.
Az emberiség jövője (The Future of Humanity) a hetedik magyarul megjelent könyve. Az eredeti 2018-ban került a könyvesboltokba, a magyar kiadás tavaly. Ha röviden kellene összefoglalni, miről szól ez a jegyzetekkel együtt nagyjából 380 oldalas kötet, akkor elég a borítóra hagyatkozni, az asztrofizika határait feszegeti, bemutatja a mesterséges intelligenciát, és valóban döbbenetes képet tár elénk a lehetséges jövőről, amelyben az embernek is fontos szerepet szán.
Kaku a rövid bevezető után három részre tagolja a mondanivalóját. Az elsőben elhagyjuk a Földet, a másodikban elutazunk a csillagokig, a harmadikban pedig megtudhatjuk, milyen lehet/lesz az élet az univerzumban. Nagyon egyszerűen építi fel a könyvét, a múltból indul ki, eljutunk a jelenig, majd elrepülünk a jövőbe, egészen odáig, hogy a fénysebességet is legyőzzük.
A nagy álmodók, Robert Goddard, Konsztantyin Ciolkovszkij és Wernher von Braun korától néhány évtized választ el bennünket, de míg a maguk idejében időnként a nevetség tárgyává váltak, ma már természetesnek vesszük, hogy olyan dolgokról gondolkodunk, vajon megéri-e az emberes Mars-expedíció, és 2030-ra megvalósulhat vagy csak később.
Merthogy Kaku biztosra veszi, hogy legkésőbb 2035-re ember lép a vörös bolygóra, amelyet mi más követhet, mint a terraformálása. A Mars mellett visszatérünk a Holdra is, amelyet szintén rövid időn belül átformálunk, és amolyan átszállóként szolgál majd a jövőben. Az ember jövője pedig egyértelmű, multiplanetáris fajjá fejlődünk, és nem állunk meg a Marsnál. Hogy mindez megvalósíthatatlan? Valójában egyetlen akadálya van annak, hogy még nem jártunk a Marson: a pénz.
Miután felfedeztük a Marsot, kiléphetünk a kisbolygóövbe, vagyis a Mars és Jupiter közti jelentős térbe, és indulhat a bányászat. A könyvből azt is megtudhatjuk, hogy miért a grafén lesz a közeljövő anyaga, amelyről egyre több cikket olvashatunk az interneten is. A kisbolygók után az óriásbolygók felé vesszük az irányt, ahova már az elmúlt években is eljutottak űrszondák, például felderíteni a Szaturnusz Titán nevű holdját. Az ember azonban nem áll meg a Naprendszernél, hamarosan kilép a tágabban értelmezett otthonából, és először felfedezi a közeli csillagokat, majd a távoliakat is.
Kaku hisz abban, hogy rövid időn belül a robotika, a nanotechnológia és a biotechnológia olyan szintre jut, amelynek segítségével nemcsak a Marsot, hanem a távoli bolygókat is lakhatóvá tesszük, az emberiség úgy fog utazni a Naprendszeren belül, mint ahogy ma közlekedünk a Földön. Az emberiség jövője címet viselő könyvében olvashatunk a jövő közlekedési eszközeiről is, amelyek lehetővé teszik majd a bolygók, később pedig a csillagok közti utazást. A nanoszondák, lézer- és fényvitorlák mellett csillaghajókról is olvashatunk, továbbá nukleáris és fúziós rakétákról, de az űrliftről is, ahogy arról is, vajon milyen lesz az ember néhány száz vagy ezer év múlva. Kaku csak úgy tudja elképzelni a jövőt, ha az ember változtatásokat hajt végre önmagán. De ennél is tovább megy, a párhuzamos univerzumokról szintén úgy ír, mint egy lehetséges jövőképről, és ami a legfontosabb, hogy az ember jövője abban rejlik, hogy a Földet elhagyva benépesítse akár az egész univerzumot is, ha nem találkozik időközben idegen élettel.
Michio Kaku Az emberiség jövője című könyve olvasmányos, az egyszerű földi halandó számára is érthető, a téma iránt való érdeklődés persze jól jön. Az olvasó a sokadik oldal után úgy érezheti magát, mintha belecsöppent volna egy sci-fibe, amely azonban túlságosan valóságos.
