„Csallóközi merülések”
A közelúltban Görföl Jenő Jókáról összeállított olvasókönyvéről írtam röviden, s most következzék egy újabb olvasókönyv. A szóban forgó kötet címe: Diósförgepatony 2. (Történelmi olvasókönyv); megjelentette a pozsonyi Madách 1991-ben.
Talán még Koncsol László sem gondolta volna, hogy majdan milyen nagy szolgálatot tesz a csallóközi embernek történelme felkutatásával. (Ő, aki a keleti végekről, Deregnyőről érkezett későbbi lakóhelyére, Pozsonyba.) Célja volt visszaadni a „nagy szigeten” élő embereknek saját múltjukat. Ha úgy tetszik, véletlenül lett a Csallóköz kutatója, főleg ha a „véletlent” Lelkes Vincének, Diósförgepatony egykori, mai szóval élve polgármesterének hívják. Ő fogadta be, s fel, és adott neki megfelelő munkát, amely valóban „testre szabott” volt. Koncsol nemcsak hogy becsülettel elvégezte a munkát, megírta a település múltjának történetét és könyvként közkinccsé tette, miközben kedvet kapott további helytörténeti kutatásokhoz. Pedig leginkább irodalmárként (szerkesztő, költő, irodalomtörténész stb.) tartották számon egy jó ideig, de kiderült, érdeklődése igen sokrétű, számos dologra kiterjed. A Kalligramnál elindította a Csallóközi Kiskönyvtár sorozatot, amely révén érdekes könyvek kerülhettek az olvasók kezébe.
Visszatérve a szóban forgó könyvhöz...Összegyűjtötte tehát a Diósförgepatonyra vonatkozó anyagot; (amit kellett idegen nyelvből lefordított, megszerkesztett, történelmi áttekintést írt, még népköltést is gyűjtött). Korábban már megjegyeztem az egyik írásban, Koncsol László bizony néha úgy érezte, hogy a rengeteg munka, amit a Csallóköz múltjának a feltárásába és bemutatásába fektetett, visszhangtalan maradt. Ezért is fontos időnként felemlegetni, ha másként nem, egy nyúlfarknyi írásban, ennek a hatalmas munkának egy-egy eredményét, legalább a figyelem felkeltése érdekében.
Diósförgepatony évszázadokat átölelő múltját kutatni a nyomokban meglévő dokumentumokban emberpróbáló vállalkozás volt.
A kétkötetes kiadvány 2. kötete, mint olvasókönyv, böngészésre alkalmas, rengeteg dokumentumot tartalmaz, s ami nem mellékes, a mindenkori olvasó megismerkedhet az egyes korszakok magyar (gyakran hivatali) nyelvével is, s ez külön élvezet lehet azok számára, akiket ez megragad. Mindjárt egy példa a könyv elején egy dokumentumból az 1768. évből (amelyet, Koncsol megjegyzése szerint, a volt Pozsony Megyei Levéltárban őriznek):
Mai szemmel igen érdekesek a „hatóság” kérdései, és a válaszok is, amelyek később „hivatalos” dokumentumként funkcionálhattak. Ide kívánkozik, mintegy példaként a két legrövidebb kérdés, az 1-es, és az utolsó, a 9-es, és a rájuk adott válasz:
1. (válasz) Urbáriumunk nintsen. (…)
9. (utolsó kérdés) Ezen Dios-Patonyi helységhnek Lakósi eőrökös Jobbágyok-e vagy sem?
9. (válasz) Részrűl eőrökös Jobbágyak, részrűl pedighlen Szabadossak vagyunk, amint az Conscriptióban nevezet szerént megh fogjuk vallani. (Aláírás:) Lölkös Péter s.k., Lölkös Jakab, Varga György, Sidó János, Toot János (A község pecsétje, aganccsal)”.
Koncsol könyve betekintést enged a község, Diósförgepatony múltbéli életébe, csaknem ezeréves történetébe, de mint cseppben a tenger, benne van minden, a Csallóköz egészére vonatkozó sok-sok aspektus. Nem beszélve a fentebb már emlegetett nyelvezetről, azon belül is a tájnyelvről, ami roppant érdekes lehet annak, aki ezzel ritkán találkozik. Szinte nincs olyan szegmense a régi életnek, amelyről a könyv ne tudósítana; a hajdani birtokviszonyokról, vagyoni helyzetről, járványokról, háborúkról, a nemzet forradalmáról, a hitéletről, egyházról, a vasútról, a község első tanítójáról, valóságról és legendákról; a népéletről általában érdekes dokumentumokat és más dolgokat közöl a szerző. Emellett hatalmas jegyzetapparátust vonultat fel mintegy megvilágítva a közöltek eredetét, magyarázva az összefüggéseket és megvilágítva a mára már ismeretlenné lett fogalmakat stb. Koncsol figyelme mindenre kitér, ami összefüggésbe hozható a községgel, a régióval, a „Patonyokkal”.
Kis írásom vége felé hadd álljon itt némi ízelítő arról, mit tartalmaz a község szolgálatában álló „förge-patonyi” lelkész 1881-ben kiállított „díjlevele” (magánokirat, munkája tiszteletdíjának tételes felsorolása, L.G. megj.). Nem idézem a szöveget szó szerint, a tételek nagyságát, mértékét sem, csak azt jelezném a díjlevélből, mi minden tartozott egy akkori lelkész „fizetésébe”. Készpénz; tiszta búza; árpa; tengeri; bab; marhahús; só; káposzta vagy annak az ára; pénz fűszerre; faggyú; tűzifa; rőzse; kender törötten; szántóföld; széna; szalma.
Emellett a „Benke-patonyi” leányegyházból a lelkészi hivatal részére is fizettek készpénzt és tiszta búzát.
A „Förge-Patonyi” tanító díjlevele is hasonlókat tartalmaz, a felsorolásban szerepel: készpénz; tiszta búza; árpa; tengeri; bab; marhahús; só; faggyú; tűzifa; rőzse; szántóföld; tandíj minden tanulótól; tojás, csirke; szalma; bizonyos mennyiségű föld „Gálffy Miklós ajándékából” azzal a megjegyzéssel, hogy a gróf utódai ezt visszaválthatják. S ha már a tanítóknál tartunk, kiderül a könyv dokumentumaiból, hogy az első okleveles tanító munkáját, ténykedését hivatalosan értékelték, több bizonyítványt állított ki róla az egyház. Az 1869-ben keltezettből idézek:
S ki hinné, hogy másféle bizonyítvány is kiállíttatott a nevére:
A potenciális olvasók kedvükre bogarászhatnak a könyvben, amelyben esetleg felbukkanhat valamely ősük, felmenőjük neve is. Olyan kiadványról van szó, amely visszavezet bennünket egy rég letűnt világba, azonban a hasonló élethelyzetek az emberek, a közösség sorsában rávilágítanak arra, semmi sem múlik el egészen.
S aki mélyebben bele szeretne merülni a „nagy sziget” e szegletének történetébe, a Diósförgepatony két kötetén kívül belelapozhat még az 1966-ban megjelent Patonyföld című kötetbe, vagy a Csallóközi Kiskönyvtár sorozat egyes darabjaiba, esetleg a Csallóközi merülések – Tanulmányok, esszék a régió múltjáról c. kötetbe, amely a Madách- Posoniumnál jelent meg 2008-ban. Nincs kizárva, hogy nagyrészt még mindig „rendetlen” könyvtárunkban legközelebb ezek közül is előbukkan valami...
