Csaknem száz év levonata
Egy rendkívül lenyűgöző, érdekes és tartalmas könyvet kaptam Zemlényi-Kovács Zoltán írótól, aki saját dédanyja, a román származású Cristea Hortenzia feljegyzéseit rendezte kötetbe Tenzi naplója cím alatt. Ő maga szerzőtársnak mondható, hiszen az előszón kívül saját leveleit is közzéteszi, amelyeket dédanyjának ír – jóval a dédi halála után. Ezért a könyv alcíme: Levél a másvilágra.
„Amikor kezembe került Dédi 400 oldalas naplója (ami valójában nem is napló, hanem önéletírás), egyszerre elfogott egy kínzó érzés: nem emlékszem egyetlen értelmes beszélgetésünkre sem! Amikor leültünk volna a kandalló mellé, és csak hallgattam volna a szavait. Ilyen sose volt!!! Pedig azt mindig tudtam, hogy Ő egy kivételes nő. Gyerekként ez még oké, hiszen egy gyerek kuka, na de Dédi 17 éves koromban halt csak meg! Ó!! Miért nem beszéltem vele soha??!
Ezekkel a gondolatokkal kezdtem olvasni Dédi gyönyörű, régies betűkkel írott sorait. Arra hamar rájöttem, hogy sokkal többet tartok a kezemben, mint egyszerű jegyzetelések gyűjteményét.”
A Dédi, Cristea Hortenzia, akit mindenki Tenzinek hívott, 1890-ben született Erdélyben egy román főjegyző első lányaként, és 1987-ben, 97 évesen hunyt el Budapesten. Bár anyanyelve román, a naplót magyarul írta, hiszen a történelmi Magyarország idején tökéletesen elsajátította a magyar nyelvet. Gyermekkorát a Hunyad megyében lévő Bózes faluban élte, majd Szászvárostól kezdve (ahova iskolába járt), Palicsfürdőn, Orkután és Kecskeméten át Budapestre került, sok-sok más kitérővel.
A feljegyzések érdekessége, hogy írójuk 80-90 éves korában vetette azokat papírra, hihetetlen memóriáról téve tanúbizonyságot, hiszen gyermekkorától megroppant öregkoráig bámulatos részletességgel írja le az egyes jeleneteket, történéseket az életéből. Ifjú korában (még jóval az első világháború előtt), boldogan és vidáman teltek napjai, és a családon belül a fő téma a párválasztás volt.
„Mondd, kislányom, mi a te elképzelésed a jövődről? Boillát is, Tisut is kikosaraztad, mit gondolsz, nem ment ennek híre? Ki fog merni a közeledbe jönni ezek után? Gondolkoztál te ezen? Mert éppen ideje, tizenöt éves leszel a héten!” – így hangzanak az édesanya ma már megmosolyogtató aggályai. Meglepő az a szenvedély, amellyel Tenzi egykori szerelmeire emlékezik. Az önéletírás – ahogy Zemlényi-Kovács Zoltán találóan illeti a visszaemlékezéseket – igazából az anya által megtiltott szerelemből indul ki.
Tenzi nem mehetett hozzá ahhoz, akit szeretett, szigorú édesanyja egy tanárhoz kényszerítette. A könyvet lapozgatva megtudjuk, hogy házassága valójában jó volt, de a háttérben gyakran felsejlik valami fájdalmas, örökké jelen lévő érzés.
Tenzi művelt, olvasott nő, verseket, novellákat is írt, kitűnően zongorázott. Mindig a társaság középpontja, emellett érzelmes, segítőkész és figyelmes mások iránt. Mindez a tetteiből, döntéseiből derül ki. Végigvezeti az olvasót szinte az egész huszadik századon. Leírja a mára letűnt korban élt mindennapokat, az emberi kapcsolatokat, szokásokat és tragédiákat. Magával ragadó stílusa által az olvasó mindenképpen megszereti őt. Bár a napló lírikus hangnemű, mégsem idealizál: nyers valóságában mutat be egy hosszú, biztonsággal és bizonytalansággal, boldogsággal és hányatottsággal teli élet.
A könyv utolsó fejezete, a Levél a másvilágra további magyarázatokat ad egy-egy kérdésre, és a dédunoka, Zemlényi-Kovács Zoltán ezekben a levelekben árulja el, hogy komoly döntésre szánta el magát, amelyet Tenziért véghez is visz. Ez a megrendítő tett egyben elégtételt jelent annak a nőnek, akinek élete teljes valójában elénk tárul, mert képes volt rá, hogy idős korában megossza velünk.
A Tenzi Naplója lírai, egyben mélyenszántó naplóregény. Személyes napló, erősen irodalmi igénnyel megírva. Nemcsak kordokumentum, hanem az érzelmek, félelmek és örömök feltárása és megörökítése is. Mindenkinek figyelmébe ajánlom, mert elolvasásával garantáltan gazdagabb emberré válhatunk.
