Babos László, az örök lázadó

Amíg a többiek inkább meghunyászkodtak, megalkudtak, s visszahúzódtak kényelmesnek és biztonságosnak tűnő csigaházaikba, ő nem tette. Ma azt sem tudjuk, hogy mikor halt meg és hol nyugszik (nyugodtan kereshetünk párhuzamokat Petőfivel). De legalább a veje, František Pláteník jóvoltából már egy karcsú kötet őrzi az emlékét.  100 éve született Babos László.

1924 – viszonylag szegényes év a felvidéki magyar irodalom szempontjából. Mindössze két nevet jegyeznek a lexikonok, Babos mellett a macedón gyökerekkel rendelkező Petrőci Bálintot, aki Kolozsvárról került a vidékünkre,  egy ideig Sőregen nevelkedett, majd ő is Pozsonyban került újságírónak. Meglepően sok a párhuzam az életrajzukban, rosszkor, rossz helyre születtek, hisz kamaszkoruk háborús évekre esett, egyiken sem fejezték be a tanulmányaikat, mindketten újságírók lettek, s  mindketten alaposan megjárták a hatalommal.

A Popoff Cvetanov Boriszként anyakönyvezett Petrőcit az ötvenes évek elején titoizmus vádjával a füleki Kovosmalt üzemi lapjához száműzik, majd az 1968-as események támogatása miatt ismét tiltólistára kerül.

Hiába írja meg kétkötetes Kommunisták című dokumentumregényét, teljes rehabilitására csak az 1989-es rendszerváltás után kerül sor (Róla majd később, egy másik írásban). De ő legalább kivárta, míg Babost nyughatatlan természete újabb és újabb bajba sodorta, s a prágai tavasz végleges elfojtását, a normalizációt már meg sem várva Ausztrián át akkori családjával együtt Izraelbe távozott.

Valószínűleg élete is úgy ért véget, ahogy zajlott. Talán 1971-ben egy merénylet vagy baleset során vesztette életét.

Veje hiába mozgatott meg minden követ, még azt sem sikerült megtudnia, pontosan mikor halt meg s mi lett a harmadik feleségével, Zitával és két lányával, Zitával és Zsuzsával.

Emigrálása után nevét évtizedekig nem írhatták le, s még 1989 után sem jelent meg a szlovákiai magyar irodalmi antológiákban.

Turczel Lajos említi először A cseh/szlovákiai magyar irodalom 1918-1995 című kötetben, amely 1997-ben jelent meg a Madách Posonium kiadásában (vagyis Pláteník itt téved, hisz ő csak a későbbi, 2004-es kiadásra teszi az első említést). De igazából csak 2006-ban tért vissza neve a szlovákiai magyar irodalomba (köztudatról inkább nem beszélnék), amikor

Bukovszky László, a Nemzeti Emlékezet Hivatalának munkatársa az Irodalmi Szemlében közölte az általa megtalált Új magyar zsoltár című költeményt, amelyért Babost 1957-ben meghurcolták.

Mivel ekkora már a szlovákiai magyar közösség széthullóban volt, így hiába olvasta fel Juhász László a verset a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában tartott 1956-os megemlékezésen, az teljesen visszhangtalan maradt.

De mielőtt még részletesebben foglalkoznánk az 1956-os magyarországi események felvidéki fogadtatásával, s Babos irodalmi munkásságával, Pláteník ismertetése alapján foglaljuk össze Babos rövid életrajzát. Édesapja még az első világháborúban szenvedett súlyos lábsérülést, s így egész életében alkalmi munkákból élt, amíg bírta. A három fiú, Endre, László és Lénárd felnevelése az anyjukra maradt, aki mezőgazdasági idénymunkásként próbálta megteremteni a család mindennapi betevőjét.

Ekkor még Vágkirályfán éltek, László ötéves, amikor 1929-ben a nagy gazdasági válság kitörésekor Pozsonyba költöztek,

ahol apjuk a Dynamit gyárban kezdett el dolgozni, de folyamatosan romló egészségi állapota miatt hamar nyugdíjazzák. Bár a fiúk sok időt töltöttek a nagyszülőknél Vágkirályfán, iskolába Pozsonyba jártak. László az ötödiket már a Duna utcai Gimnáziumban kezdte, de hét év után önként megvált az iskolától, ugyanis lázadó természete már ekkor ékesen megnyilvánult. Elutasította a hittanórákat, vitába keveredett tanáraival, de néhány diáktársa szüleivel is, így érettségi helyett inkább elmegy segédmunkásnak a Gumon gumigyárba. 18 éves ekkor, s nem titkolja baloldali elkötelezettségét. A fasiszta Tiso-állam megtalálja, s behívót kap, s előbb Zólyomban, majd Nyitrán kap aknavetői kiképzést.

Amikor megtudja, hogy az egész századot Németországba vezénylik, megszökik, s hazatér Vágkirályfára.

Természetesen a magyar hadseregnek is égetően szüksége volt harcképes utánpótlásra, s 1944. július 31-én ők is besorozzák, s már októberében kiküldték a frontra. December 23-án a Balaton térségében esik szovjet hadifogságba, kényszermunkásként megjárja Odesszát, s csak 1945 decemberében térhet haza. Ismét Pozsonyban talál magának alkalmi munkát, csatornamunkás, ácssegéd, majd a nyugat-csehországi Sokolovban dolgozik mészkemence-építőként. Nem sokáig, ismét hazatér, elvégez egy magánkönyvelői tanfolyamot, s ezt követően több pozsonyi cégnél is dolgozik.

Ekkor nősül meg először (később még kétszer), feleségül vesz egy banktisztviselőnőt, akitől két lánya, Beatrix (František Pláteník felesége) és Mária születik. 1957-ben válnak el, s egy hónappal később már oltár elé vezeti második feleségét, Erzsébetet (erre utal valószínűleg kiadás előtt álló kötetének, a Két asszonyt szeretek címe is). A könyvelői feladatok mellett ekkoriban már fordít is, több cseh regény is az ő magyarításában jelenik meg.

A fordítás életformájává vált, s nemcsak a szerkesztői munkája mellett fordít, hanem majd azokban az években is, amikor az 1956-os tevékenysége miatt minden szerkesztőségből kitiltják.

1954-ben lépi át a Szabad Földműves szerkesztőségi küszöbét, s 1956-ban lép be a Csemadok KB akkori havilapjába, a Fáklyába, s itt már nem egy önálló verse és a Szökevények című elbeszélése jelenik meg. A lap ekkor már a végóráit éli, hisz az év végén átalakul hetilappá, s a Hét nevet veszi fel.

Ez a két év Babos László irodalmi szempontból két legtermékenyebb éve, hisz számos verse, fordítása jelenik meg

(1957 októberéig A Hét egyik legtermékenyebb költőjének számít Veres János mellett), sőt Két asszonyt szeretek címmel elfogadják az első kötetét is kiadásra. A meglehetősen Vaszary János tollára való Két asszonyt szeretek című kötet, amely szerelmes verseit tartalmazza, októberi szerepvállalása miatt sosem jelenik meg.

A sztálinista tekintélyuralmi időszak végóráit éli szerte a szovjet fenségterületeken, van, ahol viszonylag csendeben szenderül jobb létre, s van, ahol viharos módon. Ezek közé tartozik Magyarország, ahol az események fegyveres lázadásba torkolnak. Még 68 évvel az események után is számos kérdés vár megválaszolásra, de tény, hogy az a 12 nap megrázta nemcsak Közép-Európát, hanem a világot is. Az eseményekből, ahogy 1848-ban is, szinte senki sem maradhatott ki, s a megtorlás ugyanolyan kegyetlen volt, mint 106 évvel korábban, de számos más párhuzamot is találhatunk a két esemény között, ahogy maga Babos is párhuzamba állítja a két forradalmat/népfelkelést a Történelemóra című versében.

Ezernyolcszáznegyvenkilenc a lecke,

a cár, Paskievics és Rüdiger,

s harmincegynéhány szempár megriadtan

lesi a tanárt és aki felel,

a kisdiákot – Hruscsovról, Zsukovról

szól: Tanár elvtárs, gazok, gyilkosok.

Vérbe köpülték hazánkat, megölték

apánk, testvérünk, űzött bujdosók,

akik még élnek s szabadságot várnak

és újra itt a muszkavezetők.

Tanár elvtárs, mondja, hát megint úgy lesz,

oly rútul és gazul, mint azelőtt?

Ne feledjük, a kérdést Babos akkor frissiben, 1956 novemberében teszi fel, és csak sejtheti, hogy akármennyire hihetetlen is, de ismétlődik a történelem.

Ahogy 1849-ben, úgy 1956-ban is a segítségül hívott oroszok/szovjetek brutálisan elnyomják a magyar forradalmi történéseket. De a történelem nemcsak ekkor ismétli önmagát, hanem a folytatásban is. 1867-ben jön a kiegyezés (ahogy 1963-ban is, amikor Kádár János tömeges amnesztiát rendel el, s meghirdeti, az „aki nincs ellenünk, az velünk van” politikáját, s ahogy 1867 után, 1963 után is elkezdődik egy viszonylagos békés jólét, amely 1918-ban illetve 1989-ben ér véget az Osztrák-Magyar Monarchia illetve a Szovjetunió gyászos bukásával.

Babos László nem nyugszik bele a történésekbe, a Történelemóra című verse után megírja 1957 tavaszán az Új magyar zsoltár című versét is, amelyet állítólag az 1957-es március 15-iki megemlékezésen terjeszt, s osztogat a barátainak.

Tebenned bíztam eleitől fogva, csapotthomlokú fajtám, te idegen,

még magamnak is. Soha meg nem értlek, egy vagyok veled mégis, mindhiába!

Ragadj magaddal buktatókkal teli véget nem érő halálos utadon.

Babost csak az állambiztonság ragadja magával, mégpedig az 1956-os események első évfordulóján, s számos egykori munkatársát kihallgatják, Turczel Lajostól Mács Józsefen és Mikus Sándoron át L. Gály Olgáig és Tőzsér Árpádig, akik szinte egyhangúlag védik a bőrüket, és senki sem áll ki Babos mellett. Bár a könyv szerzője meglehetősen neheztelően beszél róluk, hozzáállásuk teljesen érthető, hisz ki akarja börtönben végezni bűnpártolás miatt, amikor már mindenki számára nyilvánvalóvá vált, a nyugatnak esze ágában sem volt kiállni a közép-európai lázadók mellett.

Babost meghurcolják, de Antonín Novotný csehszlovák köztársasági elnök tömeges amnesztiája miatt a börtönt megúszta, ám mint újságírót, s költőt egy időre ellehetetlenítik. De a fordítást nem hagyja abba, s a hatvanas évek közepén újra nyilvánosan, a saját neve alatt is publikálhat.

1966 novemberétől az Új Szó is közli a fordításait, s 1968 augusztus elején levelét is cseh és szlovák értelmiségi barátaihoz, számon kérve rajtuk az egyre elburjánzó nacionalizmust.

Amikor Csehszlovákiába is bevonulnak a Varsói Szerződés tankjai, elhatározza, hogy családjával együtt emigrál. Amikor utolsó fordítása, szeptemberben az Új Szóban megjelenik, Babos már Bécsben van, ahol felveszi a zsidó vallást, s Izraelbe emigrál. Innen még évekig küldi a leveleit  első házasságából származó lányának, aztán 1971-ben minden szál megszakad A többi néma csend.

A most megjelent Történelem óra című kötet hibái és megbocsátható  elfogultsága ellenére is fontos forrásmunka lehet, ha lesz még, aki majd úgy dönt, foglalkozni fog a szlovákiai magyar irodalom méltatlanul elfeledett alkotójával.

A kötet Babos életrajza mellett közli az 1957-es tanúvallomások részleteit (ahogy eredetiben ezek fotokópiáját is), s a kötet értékes része Babosnak a korabeli lapokban megjelent verseinek és elbeszélésének összegyűjtése (18 verset, három elbeszélést és azt a bizonyos 1968-as nyílt levelet, valamint fordításainak egy részét tartalmazza).

Talán két saját versét (Emlékezés ezerkilencszáznegyvennégyre, A május ünnepe) felejti  ki a válogató. S ezek az alkotások egy nagyon tehetséges, szépreményű alkotói pályát predesztinálnak.

Az idézett két vers mellett főleg Babos szerelmi költészete tartalmaz megkapó sorokat és képeket, míg A szvetter című novellája az egyik legjobb szlovákiai magyar novella.

Nagy messziről még felmerül az arcod,

orrod nyergén a fényes szemüveg.

– írja az Emlékezet című versében. Ideje lenni beemelnünk Babos Lászlót az őt megillető helyre.