Az irodalom ünnepe – A felvidéki irodalom napja – október 28.
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága kezdeményezésére az idén első ízben rendezték meg a felvidéki magyar irodalom napját. Helyszínéül az utókorra tiszteletre méltó életművet, kikezdhetetlen gondolatokat hagyó, 10 éve, 84 éves korában elhunyt Dobos László szülővárosát, Királyhelmecet választották. A helyi intézményekkel karöltve a Kossuth-díjas író születésnapján, október 28-án egésznapos rendezvénysorozattal tisztelegtek emléke előtt, özvegye, Éva asszony, gyermekei, Éva és László, valamint unokái jelenlétében.
A felvidéki irodalmi élet kovászának nevezte Dobos Lászlót a Magyar Írószövetség elnöke, Erős Kinga, József Attila-díjas író a város központjában lévő Dobos-mellszobor megkoszorúzásakor, aki nemcsak íróként, hanem a közösségéért felelős emberként is formálta és tette jobbá a környezetét. Szépprózai műveiben a realista epikát reflektív elemekkel újította meg. Trilógiává összeálló első három regénye megrendítően, hiteles hangon, magas esztétikai hőfokon örökítette meg egy szűkebb táj kiszolgáltatott magyar kisemberének a hétköznapjait, sorsát, a megtűrtek és megalázottak élettörténetét. Dobos László magában a felelősségteljességet kimunkálva, irodalomszervezőként válhatott a szlovákiai magyar irodalom aktív alakítójává, a magyarság ügyéért cselekvő emberré, politikussá.
– fogalmazott a Magyar Írószövetség elnöke. Szerinte felesleges azt hinnünk, hogy nekünk könnyebb lenne bármit létrehoznunk és fenntartanunk, mint elődeinknek, hiszen a politika világa nem szívleli az autonóm szellem természetét.
– zárta gondolatait Erős Kinga.
A Mailáth József Múzeumban délelőtt átadták a Dobos László-emlékszobát. Az író örökségéből származó személyes tárgyak közül írógépe, szemüvege, díjai, oklevelei, könyvei nagy becsben lesznek szülővárosában. A jelenlévőkhöz elsőként Dobos László özvegye, a kistárkányi születésű Éva asszony szólt. Szavai szerint elmondhatatlan örömöt és elégtételt érzett, amikor megtudta, hogy volt férje születésnapját a SZMÍT a felvidéki magyar irodalom napjává nyilvánítja és ehhez kapcsolódóan Dobos László-életműdíj születik.
Megvallotta, hogy minél tovább nézi közös életük ezernyi mozzanatát, férje életművét, annál többet lát benne. A Dobos László-terembe lépve, könyvei láttán életre kelt előtte az író által megrajzolt bodrogközi táj. Gondolatban felelevenítette az utat, amit bejártak a Földönfutók, az Egy szál ingben és számos írásának hősei, érintve a református elemi iskolát, ahová Dobos László járt, eljutva a néhai posta melletti városi kútig, ahol először találkoztak. A múltból a jelenbe érve megemlítette, hogy sok barát és tisztelő munkájának eredményeként a Fő utcán kilenc éve álló mellszobor, az író szülőházán elhelyezett emléktábla és a regionális múzeumon belül most létrehozott olvasószoba révén lett Dobos László Királyhelmecé, műveinek valóságszerű szereplőivel, a szobortól az emlékszobáig. Nagy ajándéknak tekinti, hogy ezt is megélhette, amiért naponta hálát ad a Teremtőnek. Éva asszony gondolatban még ma is szívesen jár a királyhelmeci református templomban.
– vallotta meg. Az 1954-ben indult közös életük élményeiből néhányat felidézve megemlítette, hogy Dobos László pozsonyi dolgozószobája és egyben könyvtára a barátok, írótársak és ellenzéki gondolkodók találkozóhelye lett. Külön polcra kerültek a dedikált könyvek, amelyekből a Genezist Tőzsér Árpád 39 év különbséggel kétszer is dedikálta barátsága, megbecsülése jeléül.
A könyvek sorsa, hogy megszerezzük és elolvassuk őket, majd polcra kerülnek és emlékeztetnek, idővel gazdát váltanak, de szerepük nem változik. Ezt érezte a férjéről elnevezett emlékszobában is, szerinte ugyanolyan kisugárzással bír, mint néhai könyvtárszobájuk.
– adta át az emlékszobát az író özvegye a bodrogközieknek.
Tóth László, József Attila-díjas költő, író, az MMA tagja a hagyaték ápolásának fontosságáról szólt. Emlékezete szerint ezt a kérdést a szlovákiai magyar irodalomban elsőként 1989-ben, a Szabad Földműves hasábjain Mészáros Károly vetette fel. Ebből idézve elmondta, hogy
Időközben azonban mégis történt némi előrelépés, de továbbra is megmaradt az esetlegesség. Jó példaként említette az irodalmi hagyaték gondozásában nálunk előbbre tartó erdélyi magyarságot, akiknek költője, Balázs Imre József pár éve felvetette az Erdélyi Magyar Irodalmi Múzeum létjogosultságának az ötletét. Tóth László szerint a mi felvidéki irodalmunk is megérdemelne ilyet, vagy legalább egy olyan programot, amelynek a keretében nyilvántartásba vennék íróink, költőink hagyatékának, kéziratainak, levelezésének, könyvtárának hollétét, kezdetét vehetné azok digitalizációja, összefoghatná az e téren már elvégzett és a még elvégzendő teendőket.
A Dobos László-emlékszoba átadásának kapcsán Tóth László örömmel elevenítette fel a Kossuth-díjas író életútját és a négy évtizedes munkásságát. Véleménye szerint Dobos László nem csupán a csehszlovákiai magyar irodalom, hanem az 1960-as évek magyar szépprózájának a szlovákiai magyar alapozók nemzedékéhez tartozó, figyelemreméltó alakja. Első két regénye, a Messze voltak a csillagok és a Földönfutók a ’60-as évek összmagyar szépprózájának progresszív, annak megújulását, megújítását kereső vonulatához tartozik tartalmi és formai oldaláról nézve is. Tóth László Dobos legfőbb érdemének azt tekinti, ami napjainkban egyre nagyobb ritkaságnak számít: volt víziója a világról s ezen belül szűkebb és tágabb környezete, közössége jelenéről és jövőjéről.
– emlékeztetett Tóth László.
A „...nem maradhatunk az alázat porában“ címmel, Tamási Orosz János szerkesztésében, a Vámbéry Polgári Társulás gondozásában a közelmúltban megjelent Dobos László antológiakötetet Filep Tamás Gusztáv kisebbségkutató, művelődéstörténész mutatta be. Az író-politikus előtt tisztelgő, örökségét közvetítő, halála 10. évfordulójára megjelent kötet a kisebbségi léthelyzet speciális vonatkozásainak tudatosításával szolgál.
– hangoztatta. A kötet tematikai összetettsége révén kapcsolatot teremt novellák, regényrészletek és közéleti, politikai beszédek között. Részben ikerkötete és részben kiegészítője a négy évvel ezelőtt, Csanda Gábor válogatásában, a Madách Egyesület kiadásában megjelent Dobos László Breviáriumnak.
Dobos László lányával, A. Dobos Éva műfordítóval Angyal Sándor, az OPUS irodalmi folyóirat szerkesztője beszélgetett. A negyven éve Norvégiában élő Éva részletesen mesélt műfordítói munkássága örömein és buktatóin túl az írásjelek nélküliségét egyedi stílusként megjelenítő Nobel-díjas író, Jon Fossé regényeinek magyarba való átültetése során felmerülő kihívásokról és nehézségekről.
Délután a városi művelődési központ kistermében zajló Dobos László-szimpóziumon elsőként a betegsége miatt távol maradt Kövesdi Károly költő, író, publicista előadását hallgattuk meg a SZMÍT titkára, Nagy Erika tolmácsolásában. Kövesdi egy személyes élményt osztott meg a hallgatósággal a husáki konszolidáció idejéből. Akkor, a szellemi tisztogatás kellős közepén, ifjú emberként Pozsonyba kerülve sűrűn találkozott Dusza Istvánnal, aki egyszer egy köteg papíron előhúzta Dobos László új regényének kefelenyomatát.
Közéleti szerepvállalásáról szólva elmondta, hogy úttörőként egy egész intézményrendszert hozott létre. Része volt a Csemadok, a magyar napilap, a magyar nyelvű tanítóképzés elindításában, magyar írószövetséget, könyvkiadót, irodalmi lapot, könyvesbolthálózatot alapított. Dobos egyike volt annak a nemzedéknek, amely az egyetemes magyarság egyik legtermékenyebb kertjéből, a Bodrogközből indult el szolgálni nemzetét. Kövesdi zárszavában hangot adott meggyőződésének, hogy Dobos László példaképünk lehet, hiszen nélküle nem tartanánk ott, ahol vagyunk, és egészen bizonyosan szűkebb lenne kis magyar világunk.
Csáky Pál író, politikus felszólalásában Dobos László közéleti arcát rajzolta meg.
Eszerint ahhoz, hogy a szocialista karámon belül csend legyen, adniuk kellett valamit a magyaroknak. Politikai pártunk nem lehetett, de iskoláink, színházunk, újságjaink, intézményeink igen, miközben újra használhattuk nyelvünket. Ezzel indult minden s bekövetkezett a csehszlovákiai paradoxon: az egyre durvuló politikai rendszerben magyar szemmel nézve a helyzet javult, napról napra bővültek nemzetiségi jogaink."
Ahogy Csáky fogalmazott, Dobos kortársaival tiszteletre méltó módon vállára vette a felvidéki magyarok terhét, még azt is felvállalva, hogy akár el is bukhatnak a rendszer által szőtt hálóban.
– mondta Csáky Pál, akinek bizony nehezére esett kimondani a tényt, hogy a szlovákiai magyar társadalom szövete 50-60 évvel ezelőtt egészségesebb volt, mint ma…
Az utolsóként felszólaló királyhelmeci író, Hogya György Dobos hitvallását idézte: „A mi dolgunk az emberi erkölcsi magasságok felé való irányulás.” Mint mondta, a ma emberének egy ilyen örökérvényű kinyilatkoztatást még értelmezni is nehéz. Rá emlékezve, a vele kapcsolatos személyes élményeit felelevenítve arról is szólt, hogy életművét a távolból, a keleti csendes magányból csodálta. Elégedetten nyugtázta, hogy véleménye szerint a magyarság körében nincs olyan magát szelleminek nevező ember, aki Dobos életművét ne ismerné.
Az egésznapos megemlékezés zárórendezvénye, a Dobos László-életműdíj ünnepélyes átadása koraeste a Magyar Közösségi Házban zajlott. Királyhelmec polgármestere, Pataky Károly Hodossy Gyulának, a SZMÍT elnökének nemcsak azt köszönte meg, hogy a felvidéki magyar irodalom napjának megálmodásakor választása a városban 1930-ban világra jött Dobos László születésnapjára esett, hanem azt is, hogy a róla elnevezett életműdíjat mindenkor Királyhelmecen szándékoznak majd átadni.
A díjátadót megnyitó Hodossy Gyula, József Attila-díjas költő szerint az irodalom életünk nagyon fontos része. Ez akkor is igaz, ha nem tudunk róla: velünk születik és velünk hal meg.
Aztán folyton újraéled, feltámad és ott él a következő generációk mindennapjaiban. Hodossy fontosnak tartja, hogy beszéljünk a hazai magyar irodalomról, mert magyarságunk megmaradása szempontjából fontos a minden korosztályt megszólító irodalmunk. E képesség egyik mestereként említette Dobos Lászlót, aki fáradhatatlanul kereste azokat, akik segítettek neki megvalósítani a közösségünk javát szolgáló vízióit. Példakép, aki méltó arra, hogy róla nevezzék el a SZMÍT életműdíját, melyet elsőként Tóth László, József Attila-díjas költő, az MMA tagja vehetett át.
Megjelent a MAGYAR7 45. számában.
