Az irodalom szolgálatában a Felvidéken

Horváth Szomolai Andrea 2018. április 11., 11:00

„A dolgok változnak, a vers örök.” (József Attila)

A magyar ajkú és érzésű emberek 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik a magyar költészet napját. A jeles nap alkalmából  Menyhárt Józsefet, az MKP elnökét, egyetemi oktatót, a Kicsi Hang verséneklő együttes tagját kérdeztük az irodalmi ünnephez kötődő érzéseiről, gondolatairól.

Fotó: Horváth Szomolai Andrea

„A Kicsi Hang pályafutása, valamint tanult hivatásom miatt április 11-e számomra az év nagyon fontos napja. Tavasz van: ilyenkor az életre – a versek életére is – gondolok. Ráadásul, pontosan öt évvel ezelőtt ezen a napon született Johanna lányunk. Tehát, ez a nap nekem verses és családi ünnep is!” – mondta el portálunknak Menyhárt József, majd hozzátette, örül annak, hogy az irodalom szolgálatában idén is a színpadon, egy komáromi alapiskolában énekelve ünnepelhetnek.

Mint minden magyar nyelv és irodalom szakos tanárnak valamint magyar embernek Menyhárt Józsefnek is sok kedvenc verse van.

„Nem véletlen, hogy főleg József Attila költeményei kerültek az első Kicsi Hang-albumra. Egyik kedvenc költeményemként Gyermekké tettél versét nevezném meg: a kedvesbe vetett gyermeki bizalom, s egyszerre a teljes kiszolgáltatottság verse ez... Kevesen tudták ezt így megverselni, mint József Attila.”- elemezte Menyhárt József, akinek saját honlapján lévő bemutatkozó szövegében az olvasható: a gimnáziumi évei alatt szentül meg volt győződve arról, hogy a vers és a próza szentelt papjaként az irodalom lesz a kenyere. 

A Kicsi Hang verséneklő együttes aranytorkú énekesnője, Lantos Borbély Katalin elárulta portálunknak, az ő kedvenc verse Beney Zsuzsa: Hogyan vártalak valamint Szabó Lőrinc: Szeretlek című költeménye. 

Fotó: Horváth Szomolai Andrea

Egy nappal előbbre hozva méltón ünnepelték a költészet napját a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium diákjai is. Tanáraik interaktív vetélkedővel, verskereséssel és alkotásra való felhívással készültek.

Kiss Beáta, az intézmény vezetője, az MKP oktatási és kulturális alelnöke elmondta portálunknak, a költészet napja éppen olyan kedves számára, mint amikor az ember meghitt családi ünnep során emlékezik meg szeretteiről. Tanárként a költészetet,  irodalmat, az anyanyelvet élete meghatározó, döntő élményeként éli meg.

„Öröm olyan értéket ünnepelni, amely a nemzetek sokaságában egyedivé tesz bennünket, magyarokat.  De nemcsak az ünnepnapján, hanem naponta, mindig. Tanárként próbálom diákjaimnak átadni az irodalom, a költészet szeretetét.  Szeretem tanítani, szeretem a műveket megbeszélni, értelmezni. Élvezettel tölt el, ha ők is ráéreznek egy-egy alkotás zamatára. Akkor is, ha olyan versről van szó, mint Kosztolányi Hajnali részegsége, vagy épp József Attila verse, a Lassan, tűnődve.  Akkor is, ha a misztikum, a lélek rezdülései hatják át a verset, vagy épp a formai tökéletességre csodálkozom rá, mint Radnóti művei esetében – aki még pár órával a halála előtt is képes volt tökéletes, egyben megrendítő hexametereket alkotni.” –  mondta Kiss Beáta, hozzátéve, iskolavezetőként büszke az intézményére, amelyben ez az érték mindig is fontos volt.

Képgalériánk:
Fotó: Horváth Szomolai Andrea

„Haladunk a korral, modern, interaktív módon és eszközökkl ünnepeltük a hagyományos értéket. Kollégáim ügyes munkájának köszönhetően a kortárs költészet és a klasszikus irodalom egyaránt az alkalom része volt, bizonyítva, hogy a költészet kortalan, s a mai ifjúság számára is elérhető, élvezhető, szerethető.” – zárta gondolatait az igazgatónő.

Magyarországon és a magyar ajkú vidékeken 1964 óta ünneplik a költészet napját. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. Kevesen tudják, hogy nem csak József Attila született ezen a napon, hanem a „kassai polgár” Márai Sándor is.

0 HOZZÁSZÓLÁS