Az élet maga a mese – a mese maga az élet

Mindenkinek vannak emlékei diákéveiről, jók is, rosszak is. A címadó Erika néni erre a területre viszi az olvasót. Egy volt diák lázasan keresi, kutatja egykori tanárnőjét. Ezzel az elbeszéléssel máris felvillanyozódunk, majd kíváncsian lapozunk a következő és az azt követő oldalakra. Nem fogunk csalódni, a többi is bőven kínál izgalmakat, olvasmányélményeket és tanulságokat. Olyan helyzetekbe csöppenünk bele az egyes elbeszélések szereplői révén, amelyekből nehéz – pedig nagyon fontos lenne – kimászni. Ilyesmivel találkozunk a Dedikált példány c. novellában, amely arról ad számot, milyen rettenetes lehet, ha nem jut eszünkbe egy ismerősünk neve, akinek a regényünket dedikáljuk, ám megbocsáthatatlan lenne, ha erre rákérdeznénk. „Rámosolyogtam, de amilyen hirtelen felderültem, olyan gyorsan le is fagyott az arcomról a vigyor. Az istennek nem akart eszembe jutni a fickó neve. Önmagában ez még nem is lett volna baj, rutinos megúszó vagyok, kimozogtam volna magamat egy hasonló szituációból, csak hát ugye a dedikálás…” Persze aki mázlista, annak minden simán megy: az írónak az utolsó pillanatban mégis eszébe jut a név. Csakhogy bekövetkezik valami más, valami sokkal, de sokkal komiszabb csavar.

A kötetben találunk családi történeteket, gyermekkori emlékeket, szerencsés és szerencsétlen kimenetelű sztorikat, drámai fordulatokat, hihetetlen kanyarokat, meghökkentő megoldásokat. Az Elég! c. elbeszélés egy párkapcsolat lélektani  esete.

„Azt érzem, hogy nem bírom tovább. Hogy az ember, akiért annak idején rajongtam, már semmilyen örömöt nem képes adni nekem. Illetve egyáltalán meg se próbálja. A lustaságával, a tohonyaságával, az állandó halogatással, a soha be nem tartott ígéreteivel, a gusztustalanságával, az eltorzult, igénytelen külsejével eljátszotta a türelmemet, a pozitív hozzáállásomat, a minket összekötő évtizedekből táplálkozó megbocsátó ragaszkodásomat.” Lám, hova fajult a nagy szerelemmel induló házasság. Vajon van-e még kiút ebből a silánnyá vedlett életből?

És vajon jól tette-e a nagymama, hogy karácsony napján az ünnep érdekében elhallgat a család elől egy felettébb fontos információt A Papa karácsonya című írásban? Fel lehet-e ép elmével fogni, ha valakiről, akit életünkön át ajnároztunk és csodáltunk, valami egészen más derül ki, mint amit róla hittünk? A 64907 c. novella tárgyalja ezt a felkavaró témát. A Mosás, berakás címmel jegyzett elbeszélés egy idős házaspár megfogó, melegséggel és odaadással teli története. A csattanóhoz érve itt is – mint megannyiszor – elmondhatjuk: nem erre számítottam.

Sok-sok további kérdőjel merül fel elménkben a kötet olvasása közben. A válaszok néha egyenesek, máskor fejtörősek, sokszor kacskaringósak vagy rejtélyesek, de szerencsére humorosak is, még ha olykor fanyar vagy keserédes is ez a humor. Összességében véve groteszk és abszurd jelzőkkel illethetnénk ezeket a novellákat, a szürrealizmus jegyeit is észlelve.

Mindnyájunk kalandjait, tapasztalatait, megélt veszélyes vagy éppen komikus helyzeteit szedte csokorba az író, hogy felelevenítse emlékezésünket, és ha velünk nem is százszázalékig úgy történt meg egy-egy eset, ahogy azt a könyvben olvastuk, tudjuk, hogy történhetett volna, sőt még történhet is.

Az író szavai szerint szórakoztatásként írja novelláit (eddig három kötete jelent meg), és szándéka teljes mértékben sikerült. A kötet kiegészítő címe meséknek, pontosabban fenőttmeséknek mondja a felsorakoztatott írásokat. És valóban: tartalmuk éppen olyan, mint az élet, és mint a mese.

Rényi Ádám: Erika néni és további felnőttmesék, 21. Század Kiadó, Budapest, 2024