Az élet macskakövei
Megjelent Póda Erzsébet Macskakő című novelláskötete, amelyet Dunaszerdahelyen, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet nagytermében mutatott be Nagy Tibor. Az író-olvasó találkozó után az írónő néhány kérdés megválaszolására is szakított időt.
Őszinte vallomások, kitalált történetek, kísérletezések, felkérésre írt szövegek... Ha egy mondatban kell összefoglalni, akkor így jellemzi Póda Erzsébet saját kötetét, amely nem olyan régen jelent meg.
Ez alól csupán az egyik novella kivétel, amelyben egy pszichopata gyilkos készül végezni kiszemelt áldozatával, de inkább nem lövöm le a poént. A Hó című novella életrajzi ihletésű, a szeretett, de már eltávozott nagymama után való sóvárgást fogalmazza meg, a Segélykérés pedig a nőiség jajkiáltása történelmi időkbe ágyazva. A kötetben szereplő novellák már korábbi keltezésűek, de Póda Erzsébettől azt is megtudhattuk, hogy azóta már készültek újabbak is. Az írónő szerint a könyvecske olyan lassan készült el, mint a Luca széke de talán éppen emiatt fontos mérföldkő számára. A bemutatóra sem véletlenül került sor az adventi várakozás időszakában.
Talán a legtöbben meseíróként ismernek, igaz, más jellegű könyvet is megjelentettél már. Ennek a könyvnek a novellái is nagyban különböznek egymástól, még akkor is, ha a történetek valóságalapja tekintetében és lelki vonatkozásban a legtöbb esetében vannak kapcsolódási pontok. Hogyan fogant meg ennek a könyvnek az ötlete?
Igazából a meseírás az, ami engem teljesen ki tud kapcsolni és elvonatkoztat a való világtól, mert újságíróként megtanultam azt, hogy mindent kritizáljak, hogy mindent felülnézetből lássak, és próbáljak figyelmeztetni arra, hogy mi az, amit jobban kellene tennie az embernek. Ebből azonban idővel kissé kiábrándultam, mert most már úgy gondolom, nem biztos, hogy az embereknek szüksége van erre.
Így került sor arra, hogy megírtam ezeket a novellákat, majd az egészet beraktam a fiókba. Nem mutattam meg senkinek, ez csak az enyém volt. Amikor megérintett egy dolog, az egy novella formájában jött ki belőlem.
Ezek a novellák jelentek meg most csokorba gyűjtve?
Amikor szomorú voltam, vagy amikor izgatott valami, jó érzés volt, hogy kiírtam magamból, azaz sok olyan novellám született, amely egyfajta terápiás céllal íródott. Eleinte nem számoltam azzal, hogy én ezt valaha megjelentetem egy kötetben, de aztán azon kaptam magam, hogy 21 novellám készült el (azóta már van több is) és úgy gondoltam, miért ne mutatnám meg, hogy én ilyet is írok. Hátha van, akinek segítek azzal, amivel magamnak is. Szinte mindegyik úgy indult, hogy hallottam egy történetet, vagy állt előttem valaki, és minta láttam volna az életét... Persze ilyenkor az ember fantáziája is beindul.
Jól sejtem, hogy ebben a kötetben generációs traumák is megjelenítődnek?
Egyszer felkerestem 70-80-90 éves falusi asszonyokat, és szalagra vettem a történeteiket. Az ő történetükön keresztül láttam azt, hogy generációk hurcolnak magukkal titkokat. Egy néni a halála előtt például csak nekem mondott el valamit, és én tudom, hogy az a titok nagyon bántotta őt. Még az is lehet, hogy utána megkönnyebbült és már nyugodt lélekkel adta magát át a teremtőnek. Pedig a családi történeteket jó lenne kibeszélni. Most azonban ez megint újra egyre nehezebb, mivel az élet felgyorsult, az embereknek sok a teendője, a gyerek kezében meg ott a mobiltelefon vagy más kütyü, ami teljesen elszakítja a családtól, de a világtól is.
