2026. október 18., 12:56

Átadták a SZMÍT díjait – KÉPEKKEL

Dunaszerdahelyen, október 16-án tartották meg a Szlovákiai Magyar Írók Társasága (SZMÍT) szervezésében a XXI. Őszi Írófesztivált. Délelőtt a város iskoláiban tartottak rendhagyó órákat a SZMÍT irodalmárai, délután pedig méltó helyszínen, a nemrégen felújított Vermes-villában került sor a társaság 2026-os díjainak átadására.

bertok-istvan
Galéria
+19 kép a galériában
Bertók István
Fotó: Lacza Gergely

Hodossy Gyula, a Kodály Zoltán Alapiskolában, Póda Erzsébet a Szabó Gyula Alapiskolában, Kiss Bálint Béla a magángimnáziumban, Nagy Erika pedig a Szabó Gyula középiskolában tartott rendhagyó irodalomórát a diákoknak abból a célból, hogy a fiatalok megismerjék a kortárs magyar irodalmat, s annak alkotóit is.

hodossy-gyula_
Hodossy Gyula
Fotó:  Lacza Gergely

A díjátadó megnyitóbeszédét Hodossy Gyula, az SZMÍT elnöke tartotta, aki többek között kifejtette, hogy a díjazottak kapcsán mindig felmerül a kérdés, miért éppen azt a bizonyos alkotót tüntették ki? Elmondta azt is, hogy mind a választmány, mind a zsűri döntése szubjektív. S ehhez rögtön hozzátehetjük, hogy ez természetes is, hiszen a művészi alkotások befogadása mindig az egyén „dolga”, legfeljebb bizonyos konszenzus alakulhat ki a megítélést illetően. Így volt ez most is, az Arany Opus Díj, a Simkó-, a Turczel- és a Talamon-díj odaítélése vonatkozásában.

Egy-egy díj azt is jelenti, hogy valakit kiemelnek. De ekkor párhuzamosan az a műfajt, a zsűrizett összes szerzőt is értékelik, méltatják, ha úgy tetszik „díjazzák”, fejtette ki Hodossy Gyula, aki egyben a pályaműveket elbíráló zsűri tagja is volt. Rajta kívül Tóth László József Attila-díjas költő és író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, továbbá Lőrincz P. Gabriella József Attila-díjas költő és író szerepelt a bíráló bizottságban, aki laudálta is a műveket, de a helyszínen sajnos nem tudott megjelenni, így méltatását Nagy Tibor olvasta fel.

nagy-erika
Nagy Erika
Fotó:  Lacza Gergely

Nagy Erika, a társaság titkára elmondta, hogy az Őszi Írófesztivál idén is a kortárs magyar irodalom sokszínűségét, friss hangját és meghatározó alkotóit állítja a középpontba. A rendezvénysorozat különleges alkalmat teremt arra, hogy az olvasók, szerzők és irodalombarátok együtt ünnepeljék az irodalom erejét, közösségteremtő szerepét és folyamatos megújulását. A fesztivál kiemelt eseménye az Arany Opus Díj pályázata, amely évről évre lehetőséget ad a tehetséges alkotóknak, hogy bemutassák a műveiket és szakmai figyelmet kapjanak, tájékoztatott Nagy Erika, s elmondta azt is, hogy az Arany Opus Díj próza kategóriájában idén 13 pályamű érkezett a felhívásukra.

dunajszky-geza-balla-kalman-elol-kovesdi-karoly-es-toth-laszlo-dedikalnak
Dunajszky Géza, Balla Kálmán; elöl Kövesdi Károly és Tóth László dedikálnak
Fotó:  Lacza Gergely

Mint kiderült, a győztes novella álnéven érkezett a pályázatra, s végül Csáky Pál íróhoz került a díj. Erről a szerző mosolyogva többek között ezt mondta:

Ennek az egésznek az oka szerintem az a hőség augusztusban, ami volt, és valószínűleg az én agyhullámaimat is befolyásolta. Van egy téma, amely régóta foglalkoztatott, régóta bántott. Mi történt a csehszlovákiai magyarokkal száz év alatt. (…). Hálásan megköszönöm a tisztelt zsűrinek a döntését és a véleményét (…) és majd ha meg fog jelenni az Opusban, akkor nagy szeretettel ajánlom az önök figyelmébe, és talán még egyszer érdemes elgondolkodni azon, amikor a dédapa belehalt abba, hogy Trianon lett; az unokája vagy a dédunokája meg már nem akar hazajönni Prágából.”

hodossy-gyula-nagy-erika-es-csaky-pal
Hodossy Gyula, Nagy Erika és Csáky Pál
Fotó:  Lacza Gergely

Az Arany Opus Díj vers kategóriájában idén 7 pályamű érkezett a felhívásra. A bírálók ezúttal Z. Németh István versét találták méltónak a díjra. A költő nagyon röviden csak ennyit mondott:

Nagyon örülök, hogy a versem kedvező fogadtatásra talált a zsűri körében és remélem, hogy majd megjelenése után eljut minél több olvasóhoz, és nem a porban végzi valahol, elhajítva.”

hodossy-gyula-z.-nemeth-istvan-es-nagy-erika
Hodossy Gyula, Z. Németh István és Nagy Erika
Fotó:  Lacza Gergely

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága 2006-ban alapította a Talamon Alfonz-díjat, hogy az adott évben az arra legérdemesebbnek tartott szlovákiai magyar prózaíró a díj által visszaigazolást kapjon irodalmi tevékenységéről. Az idei, 2026-os évben a díjat, posztumuszként Fülöp Antalnak ítélte oda. Művét Kövesdi Károly laudálta. Többek között így fogalmazott:

Sokat vívódott, mérlegelt és nagyon ritkán volt elégedett az írásával. Néha azonban elszabadult, amint az utolsó regényében, a tavaly megjelent Az elszabadult harsonában sikerült neki.”

(A könyv a Vámbéry Polgári Társulás kiadásában jelent meg, Dunaszerdahelyen, 2025-ben.)

kovesdi-karoly
Kövesdi Károly
Fotó:  Lacza Gergely

Fülöp Antal a Fekete szél című antológiában megjelent novellájától kezdve (…) sosem a társadalom krémjével, még csak nem is a középosztállyal foglalkozott, hanem a kétkezi munkásemberekkel, akik bizony a legritkábban irányítói a sorsuknak és boldogulásuknak. (…) Hogyan másképp, Az elszabadult harsona is alulnézetből tárja elénk a kort és annak emberét, aki túléli saját öngyilkossági kísérletét is, hogy végül egyfajta lakonikus legyintéssel zárja le a történetet, amely alaposan felzaklatja az olvasót”,

mondta Kövesdi.

bertok-istvan_
Bertók István
Fotó:  Lacza Gergely

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága 2013-ban alapította meg a Simkó Tibor-díjat. Ezt az elismerést a legjobb felvidéki gyermekirodalmi alkotások szerzőjének ítélik oda, kétévente. A SZMÍT választmánya döntött arról, hogy ezúttal Balla Margit kapja a díjat a Hogyan keressük a házat című, gyermekeknek írt műért. Z. Németh István többek között a következőket mondta a díjátadó délutánon:

Majd 40 éve figyelem a felvidéki magyar gyermekirodalom minden rezdülését és gyermeki örömmel várom, lesek minden új kötetet, szerzők megjelenését… Nyolc kötet, tíznél több folytatásos meseregény, rengeteg mese… Balla Margit nevét jól ismerik a fiatal és kevésbé fiatal olvasók is, hiszen 2016 óta évente megörvendeztetett bennünket egy-egy újabb mesekönyvvel. Az Anser kiadó lapjában, a Kabócában, amelynek először szerkesztője, majd főszerkesztője lett, s amely idén szeptembertől sajnos már csak online fellelhető, édesanyjával, Kocsis Arankával együtt rengeteg közlési lehetőséget biztosítottak hazai és anyaországi költőknek, íróknak egyaránt. Gondoskodtak róla, hogy jeles szerzőink, akik a gyermekirodalom asztalára is felejthetetlen műveket tettek le: Dénes György, Zs. Nagy Lajos, Kulcsár Ferenc, Keszely Ferenc, Koncsol László, Tóth Elemér, Tóth László, Simkó Tibor, Gál Sándor és a többiek neve ne merüljön a feledés homályába, műveik ma is elérhetők, olvashatók legyenek”.

z.-nemeth-istvan-es-balla-margit
Z. Németh István és Balla Margit
Fotó:  Lacza Gergely

Turczel Lajos a 20. századi csehszlovákiai magyar irodalomtörténet-írás és kritika egyik legkiemelkedőbb iskolateremtő alakja volt. A neve fémjelezte díjat ezúttal Dunajszky Géza vette át. Eddigi munkáját Csáky Pál méltatta, többek között a következőket mondta:

Gézát régóta ismerem, a könyveit mindig örömmel olvasom, de most megjelent előttem egy másik dimenzióban is, helytörténészként. Amikor tehát a véleményemet kérték az ügyben, mi lenne, ha az idén ő kapná a Turczel Lajos-díjat, örömmel támogattam az ötletet. Annak is örülök, hogy a jelek szerint átvette Koncsol László mentori szerepét, rendszeres kapcsolatot tart fiatalokkal, így ösztönzi őket a munkára. Ez az alkotás mellett szintén fontos elem.”

hodossy-gyula-dunajszky-geza-es-nagy-erika
Hodossy Gyula, Dunajszky Géza és Nagy Erika
Fotó:  Lacza Gergely

A díjátadót méltó keretbe foglalta Bertók István zongorajátéka, valamint Tóth Anna és Nagy Tibor, akik a díjazottak írásaiból olvastak fel részleteket. Idén a díjazottak számára, az oklevél mellé M. Kiss Márta festőművész ajánlotta fel alkotásait.

toth-anna
Tóth Anna
Fotó:  Lacza Gergely
balla-margit
Galéria
+19 kép a galériában
Megosztás
Címkék