Arcképcsarnok 4: Az Idő nyomkövetői
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága arcképcsarnok-sorozatának rövid bemutatását a honi magyar újságírókat felvonultató kiadványával folytatom. A vaskos album 2013-ban látott napvilágot, tartalmi részét a Fórum Intézet – Bibliotheca Hungarica kutatókönyvtárának vezetője, „mindenese” Végh László alkotta meg, állította össze, szerkesztette. A kiadvány, album pontos címe: A szlovákiai magyar újságírás ARCKÉPCSARNOKA – Újságírók, főszerkesztők, szerkesztők, publicisták, zsurnaliszták, rádiós és televíziós újságírók, sajtófotográfusok, fotóriporterek.
Az eltelt sok év alatt bizony – csakúgy, mint a többi arcképcsarnok – inkább dokumentummá lett ez a kiadvány is, hiszen az eltelt időszakban átalakultak, változtak nemcsak a tömegtájékoztatás „tartalmi”, fontossági aspektusai, hanem nagyban megváltozott a „technikai” eszköztár is, hiszen a digitalizált világ egészen más alapokat teremtett, más kihívásokat generált, más lehetőségeket nyújt, és akkor a legfontosabb „eszközről”, a nyelvről még nem is beszéltünk, pedig itt is megtörtént egyfajta „stílusváltás”, sajnos nem mindig jó irányban… De térjünk vissza a kiadványhoz... A rövid bevezetőben olvashatjuk:
Valóban így van, pedig a bevezetőt jó tíz éve írták, és a helyzet hasonló, az újságírás keresi a helyét… És keresték a helyüket azok a (cseh)szlovákiai magyar újságírók is, a napi „robotolók” (mert ez a munka enyhén szólva sem könnyű), akik a különböző „rendszerekben” és társadalmi közegben megpróbálták tájékoztatni (ki-ki a maga lehetőségei, tudása, tehetsége, mindenkori beosztása, és nem ritkán fizetsége függvényében) a (cseh)szlovákiai magyarságot.
Az arcképcsarnokba különböző habitusú, és legyünk őszinték, különböző „súlycsoportú” újságírók stb. portréit rendezték. De jelen esetben nem is a „súlycsoport” a lényeg, hanem sokkalta inkább az, hogy az idő bizonyos szakaszában kik voltak azok, akik ezt a munkát, vagy hivatást gyakorolták.
Bár minden korszaknak megvoltak a maga „szépségei” és buktatói… S jöjjön most még egy idézet a bevezetőből:
Mert az újságírás, a tömegtájékoztatás maga az Élet. Az volt, és az is lesz… Végh László sok érdekességet „bányászott” elő a kutatókönyvtár mélyéről. Valóban, az arcképcsarnok érdekesebb portréi a régebben éltek közül valók, s ez természetes is, hiszen őket kevéssé ismerjük.
A korábban bemutatott néhány arcképcsarnoknál is felmerült az, hogy különböző okok miatt sokan kimaradtak belőle. Itt is ez a helyzet…
Véletlenszerűen elsőnek Darvas János fényképe akadt a kezembe. Emlékszem, korábban nagyapám is gyakran emlegette, mint nem tehetségtelen költőt, aki nem mellesleg az ismert színész, Darvas Iván édesapja. Született Ipolymagyariban 1891-ben, elhunyt Budapesten, a főváros ostrománál 1945-ben. A két dátum között egy élet… egyetemi évek, első világháborús orosz fogság, szerelem, újságok, lapok (többek között a pozsonyi Magyar Újság, a Prágai Magyar Hírlap, Felvidéki Magyar Hírlap…). Több verseskötet, tanulmánykötet és újságírói kézikönyv. Még a Nyugatban is jelentek meg versei, és Hegyország hangja címmel 1934-ben műfordításkötete is napvilágot látott.
Érdekes elfoglaltság lapozgatni az arcképcsarnokot, és távirati stílusban ugyan, de megismerkedni a 100 újságírónak, fotósnak, szerkesztőnek stb. (akik között kiváló íróink, költőink is szerepelnek) nemcsak a tömör életrajzával, hanem az arcmásával is.
