Arcképcsarnok 2: Az idő országútján
A Szlovákiai Magyar Írók Társasága arcképcsarnok-sorozatának bemutatását a honi magyar képzőművészeket felvonultató kiadványával folytatom. A vaskos album 2011-ben látott napvilágot, tartalmi részét a nemrégen elhunyt Kubička Kucsera Klára művészettörténész, Hushegyi Gábor esztéta és művészetkritikus valamint Gyenes Gábor grafikus hozták „tető alá”.
Azóta eltelt több, mint egy évtized, s az idő múlása a kiadvány dokumentumértékét erősíti, de egyben le is zár valamit, ha úgy tetszik, „elvágja” a természetesen csordogáló időt. Ideje lenne talán bővíteni a művészek arcképcsarnokát azokkal, akik esetleg terjedelmi okokból kimaradtak az albumból, vagy akik azóta értek be igazi művészekké.
Az album az arcképcsarnokok sorában harmadikként jelent meg (a Szlovákiai Magyar Írók Arcképcsarnoka, valamint a tudományos élet és ismeretterjesztő irodalom képviselőinek bemutatása után, ezekre az albumokra a későbbiek folyamán térek majd ki), és átfogó képet kíván adni az 1918 utáni képzőművészeti életről a kiadvány megjelenési évéig. Az album belső oldalán a szerkesztők sorai adják meg az „alaphangot” a képek lapozgatásához és a lap túloldalán lévő „eligazító” tudnivalók elolvasásához. Többek között a következőket írják a bevezetőben:
Azóta persze megjelentek más kiadványok, monográfiák is, de ilyen jellegű arcképcsarnok, amely úgy ismerteti meg az adott művészt az érdeklődő olvasóval, hogy a legfontosabb információk átadásán túl a retinájába „égeti” az arcképét, nem nagyon látott napvilágot. Hogy aztán ez mire elég, mire nem, nehéz megítélni. Mindenesetre hasznos kiadvány, amely az élet sok területén felhasználható… Szükség esetén iskolákban, kultúrházakban, könyvtárakban, az ismeretterjesztésben.
Végül, természetesen a teljesség igénye nélkül (hisz mind a 100 művész nevét felsorolni is lehetetlen lenne ebben a rövid írásban), nézzünk meg néhány A4-es lapot… Olyanok arcképét, akiknek a kezéből már kivette a ceruzát, az ecsetet a halál. Legyen az első talán Dúdor István, aki 36 éve hunyt el. Jellegzetes a fénykép, Szűcs Jenő készítette. (Itt jegyzem meg, hogy az A4-es arckép alatt természetesen ott található az arcképre vonatkozó minden adat, valamint megjegyzendő az is, hogy az arckép voltaképpen egy borító-szerű dupla lap, – amelynek a hátsó oldalán található az illető művészről a rövid eligazító szöveg –, de az egész szétnyitható és tetszés szerint bármi belehelyezhető az adott témában.) Nos, többek között ezt olvashatjuk Dúdorról:
Fodor Katalin 1959-ben született, élt 50 évet. Grafikus, festő és illusztrátor, sokan emlékeznek rá, hiszen még „csak” 14 éve halt meg.
Rigele Alajosról egy csodás fénykép, arcmás szerepel az arcképcsarnokban. A fotót magántulajdonból „varázsolták” a mappába. Pozsony ismert, megbecsült, nagyra tartott szobrászművésze, akiről Lehel Zsolt egy magyar és egy szlovák nyelvű könyvet is megjelentetett.
A kiragadott példákat csupán illusztrációnak szántam, miként a mellékelt arcképeket is.
Az albumban felsorakoztatott képzőművészek kiválasztása nyilván bizonyos szakmai elvek és tudás alapján történt, megítélni laikusként nem igen lehet. Egy azonban biztos, hogy egyfajta áttekintést nyújt, alapvető információkat közöl a kiadvány, amely eligazíthatja a téma iránt érdeklődő, de bele még nem nagyon mélyedt olvasót, és hasznos „segédeszközként” is használható sokféle helyzetben és céllal.
Nyolcszáz példányban jelent meg tizenkét éve, könyvtárakban még bizonyára fellelhető.
Talán még ide kívánkozik, bár nem kapcsolódik szorosan a témához, hogy tájainkon eleddig sok, a múltunkra és egyben a jelenünkre is vonatkozó munka jelent meg könyv alakban is. Elég, ha csak a nemrégen elhunyt Koncsol László nagyszabású, Csallóközi Kiskönyvtár sorozatára gondolunk, vagy számos más, helyi jellegű, helytörténeti könyvre, amelynek megírását komoly kutatómunka előzte meg, mégis talán nem becsüljük meg eléggé ezeket a többnyire kevés példányban megjelent munkákat, amelyek pedig egyfajta útmutatók arra vonatkozólag, merre is haladt, halad (térben és időben) egy adott közösség az idő végeláthatatlan „országútján.”
