Amikor kicsúszik a lábad alól a talaj
Elena Ferrante írót igazi titok övezi.Talán ez az egyik oka annak, hogy olyan sokan veszik kézbe könyveit, és olvassák el azokat egy szempillantás alatt. Ez alól az Amikor elhagytak című regénye sem kivétel.
Elena Ferrante maga a rejtély. Nem tudjuk, ki írja a nagyszerű regényeket ez alatt a név alatt. Hangzatos sikereket arat, értékes díjakat kap, az olvasók rajonganak érte, kilétét mégsem fedi fel.
Annyit tudunk, – ez leszűrhető például a könyveiben fellelhető alapos helyismeretről – hogy nápolyi születésű, és valószínűleg most is ott él, sőt minden bizonnyal nő – ez is kiolvasható a műveiből – a női lélek rendkívüli, mélyreható ismerője. Ámbár ki tudja, vegyük csak Tolsztojt és remekművét, az Anna Kareninát.Maradjunk annyiban, hogy kiadott művei sorra sikerkönyvek, több kiadást éltek meg, és számos nyelvre is lefordították.
A napokban az Amikor elhagytak címűt olvastam újra Balkó Ágnes nagyszerű fordításában, és nem bántam meg. Újra átérezhettem azt az élményt, amelyet a könyv elsőre nyújtott, sőt az ismétlés talán még jobb is volt.
Nem ritka házassági eseményt boncolgat benne a szerző: egy szokványos délután a férj, Mario odaszól a feleségének, a csinos, ügyes, talpraesett Olgának, hogy elhagyja őt. És mielőtt még Olga felfogná a szavak értelmét, Mario távozik – néhány szükségesebb holmijával. A feleség még másnap sem képes szembesülni a valósággal, sőt napok, hetek elteltével sem. Vissza akarja szerezni férjét, vissza akarja kapni addigi biztonságos életét. De az új helyzet megváltoztathatatlan.
Olga csak mereng, életének múltbéli eseményei körül járnak gondolatai: mikor megismerkedett Marioval, amikor egymásba szerettek, gyerekeik születtek, nyaralni jártak, élték a megszokott mindennapokat. Kesereg az átvirrasztott éjszakák miatt, amikor hajnalokig segített a férjének a vizsgákra való felkészülésben, és amiatt, hogy feladta karrierjét, csak hogy teljes nyugalmat és hátteret biztosítson férje felívelő pályájának.
Az „ügyes és talpraesett” nő végül kénytelen volt tudomásul venni, hogy vége a tizenöt év alatt építgetett házasságának – és összeomlik.
Az elviselhetetlen fájdalom szinte lebénítja. Elhanyagolja gyerekeit (12 és 7-évesek), a háztartást, az ezzel járó feladatokat. Ügyintézései során (például amikor kikapcsolják a telefonját az elmaradt számlafizetés miatt) agresszíven viselkedik, baráti kapcsolatait szétdúlja, mindent elront, és úgy érzi, semmit sem képes a helyére tenni. A mérhetetlen szenvedéstől szétforgácsolódik, már-már megőrül. Kifutott alóla az az aprócska földdarab is, amelyről azt képzelte, hogy biztonságot jelent a számára.
Megdöbbenti az az eset, amikor egyik barátnője meghívja vacsorára. De nemcsak őt magát, hanem egy fiatalembert is. Egész este nem volt képes nevetni az odarendelt férfi viccein.
A fenti idézetek a könyvben szereplő durva, naturalisztikus, sőt drasztikus részekhez képest visszafogottak, tartózkodók. A szerző kíméletlenül rámutat a nyers valóságra, a mindent veszni látó nő gyötrelmeire. Közben olyan kérdéseket feszeget, amelyek felborzolják az olvasó kedélyeit, legyen bár szó olyanokról, akik átéltek ilyen sorsdöntő szakítást, vagy sem.
Elena Ferrante, Amikor elhagytak, Park Könyvkiadó, Budapest, 2017.
