Amikor a békesség összecsapásba torkollik
Mindig nagy élmény számomra újraolvasni egy könyvet, amelyik régebben már elnyerte a tetszésemet. Így jártam Gabriel Chevallier Botrány Clochemerle-ben című, első ízben 1934-ben kiadott remekművével, amelyet még egyetemista koromban olvastam először. Most egy antikváriumban bukkantam rá, éspedig egy 1995-ös magyar nyelvű kiadásra. Természetesen azonnal megvettem.
A hátsó borítón lévő ismertetőből megtudtam, hogy Franciaországban addigra (1995-ig) több mint 900 kiadást élt meg ez a bővérű humorral megalapozott alkotás, amelynek további jellemzője a szokatlanul feltűnő szabadszájúság. Ez utóbbi akkoriban különösen találónak és felettébb merésznek számított, főleg azért, mert parodizálta a társadalmi, de még inkább a helyi és a magasabb szintű politikai életet.
1922-ben indul, majd egy év múlva fejeződik be a hosszú éveken át csendes, békés bortermelő faluban játszódó történet. A háromezres község polgármestere azon töri a fejét a közelgő választások előtt, mit is találhatna ki, amivel felrázná és a maga oldalára fordítaná a lakosságot.
És kieszeli: nyilvános vizeldét állíttat fel a falu főterén. A terv megvalósul, és ezzel beindul a bonyodalmak sorozata. A Beaujolais-vidék egyik legszebb településének népe két táborra oszlik, az ellenzők és a támogatók táborára. A legfőbb ellenző, aki valójában a botrány kezdeményezője és kirobbantója, Justine Putet aggszűz, elsőként a plébánoshoz fordul segítségért. „Elmondta, hogy ezt az épületet az örök kárhozatra méltó községtanács istentelen mesterkedése állította föl. Esdekelve kérte, buzdítsa egyetértésre a jó katolikusokat, hogy kivívhassák az elvetemültség e bűnbarlangjának eltávolítását.” Putet kisasszonyt ugyanis zavarta, hogy a nyilvános árnyékszéket használó férfiak többet mutatnak meg annál, mint amit egy erényes hölgy elviselhet. Tudni kell, hogy ennek a hölgynek az első emeleti ablaka pontosan az illemhelyre nézett, és Justine Putet naphosszat az ablakból bámult kifelé – különösen azóta, hogy átadták rendeltetésének a vizeldét.
Tömérdek bonyodalom lát napvilágot augusztus és szeptember folyamán ott, ahol ilyenkor csak várni kell, amíg a szőlő beérik, valójában semmi más dolga nincs a jónépnek, éppen csak egy kis iddogálás, szerelmi kapcsolatok kialakítása, sőt házastársi félrelépések sorozata. Az itteni férjek nem is veszik rossz néven feleségük hűtlenségét, hiszen ebből általában nekik is hasznuk van, meg aztán ők maguk is kóstolgatják a házon kívüli szerelmet.
Az olvasó azt sejthetné, hogy „… olyan eseményekről lesz szó, amelyek semmiségnek tetsző, apró tényekből sarjadtak, de egykettőre jelentékennyé terebélyesedtek. Beleártotta magát a szenvedély, vidéken gyakran tapasztalható hevességgel, ott ugyanis táplálék híján sokáig szunnyad a parázs alatt, de amikor azután jelentkezik, meg nem szűnő hévvel lobban fel, és a fölidéző okokkal arányban nem álló szélsőségekbe csap.”
Odáig fajulnak a dolgok, hogy a faluból származó minisztert és egy szenátort kénytelenek a falu lakosai felkérni a helyzet rendezésére. Végül az ország miniszterelnökének asztalára kerül az ügy, aki első titkárának, az a második titkárnak, ez pedig a harmadik titkárnak passzolja át. Ez utóbbi – felbuzdulva a feladat súlyától - katonaságot rendel ki a helyszínre. De itt már abba kell hagynom a cselekmény ecsetelését (habár a javáról nem szóltam), hogy az igazi élvezetet az érdeklődő olvasó a könyvből kapja meg.
Egy idézet az események éles szemű és fülű tanújától, a mezőőrtől, a falu krónikásától, aki a régi dolgokat megillető szenvedélyességgel és ízes tájnyelven beszél a múltról: „Gyün ám kifelé a Barátok-közibül egy ijesztő, vén csoroszlya, anyaszült meztelen…
Szóval ott megyen a Putet, úgy öltözve, ahogy mondtam. Mi meg állunk, mint a faszent, oszt nézzük, inkább kíváncsiságbul, mint élvezetbül, mert nem vót abba semmi szép, amit mutatott… Ha Judith vagy Adele, vagy húsz másik lett vóna, akit ilyen csudamód kikupálózva látunk, abban örömünk telt vóna, és mingyár kedvünk szottyant vóna, hogy segítsünk rajta, betakarjuk a kezünkkel.”
Nem mindennapi csemege ez a rendkívül jó humorú regény. De ezen túlmenően igen fontos szatirikus remeke a francia irodalomnak. És nemcsak a megírása idején fennálló társadalmi és politikai élet karikatúrája, hanem a világ bármelyik részén és bármely korban - érdekesmód napjainkban különösen - aktuális az általa felmutatott görbe tükör.
