Amennyiben a 75 éves Tóth László hazatért... – KÉPEKKEL
Amennyiben egy költő akkor találja meg önmagát, amikor költészete kiteljesedik, egyedivé, máséval össze nem téveszthetővé válik (stb.), Tóth László „hazaért”, végleg megtalálta önmagát. Hogy ez mikor történt meg, ki tudja? Lehet, hogy ő maga sem, talán nem is kérdezte meg önmagától. De… amennyiben Tóth László verseiben elmerülünk, el is bizonytalanodunk kissé fentebbi állításunk vonatkozásában; vajon Tóth László valóban megtalálta önmagát?
Akkor „nyíltan” és metaforákba (stb.) burkoltan miért kérdezi minduntalan, hogy ki is Ő? Egy más vonatkozásban, a NAP Kiadó által megjelentetett Lapszél című könyvének egyik írásában, amelynek címe: Mi történik a halálunk utáni napon? – Monoszlóy Dezső új regényéről (a vizsgált regénytől nem elvonatkoztatva) már a legelején felteszi a kérdést: „Ki vagyok én? Mi végre vagyunk…? Mi dolgunk…? – általában ezek a gondolkodó élet alapkérdései. S ezekhez hozzá is tehetünk még egyet-kettőt (…)”. (Ugyan nem kapcsolódik szorosan a témánkhoz, de Monoszlóy egyik interjújában elárulta, hogy e regénye írásakor gyakran sírt.)
Visszatérve Tóth Lászlóhoz, a verseiben sajátos módon, meglepő, gyakran szokatlan képzettársításokkal kifejezésre juttatja, hogy keresi önmagát. Még mindig…
Mert ahogy az Esszé című versében megfogalmazza: „Író, költő számára minden üres felület kihívás.” Tehát mindent teleírna, még „az ég kékjét is”. Ha nem lenne a költő Tóth László, aki, saját bevallása szerint „ha lehetne, én inkább üres felületeket írnék”. Vagy álljon itt egy, a szövegkörnyezetből bevallottan kiragadott másik példa: „Akkor hát mi végre a kérdés, ha a válasz örökre a tudatlanság éjszakájának homályában marad.” Szóval, Tóth László mégiscsak továbbra is keres valamit, valakit… Talán önmagát? Mégiscsak?
Amennyiben azt vesszük, hogy tegnap a Dunaszerdahelyi Csallóközi Könyvtár olvasóterme színültig megtelt Tóth László barátaival, tisztelőivel, azt is mondhatnánk, hogy a közönség megtalálta Tóth Lászlót, keresnie sem kellett. Tegnap este ugyanis a 75 éves József Attila-díjas költőt köszöntötték itt.
E rövid tudósításban nincs terem bővebben foglalkozni az ott elhangzottakkal, de mindenképpen említésre méltó Kocur László irodalomkritikus, közíró méltatása, elemzése.
A költő pályájának felrajzolásával, ismertetésével sok érdekes részletet is megtudhatott az érdeklődő közönség. A Versek, képek, emlékek elnevezésű esten Csizmadia Kinga értőn tolmácsolta a költő versét, és Hodosy Marianna énekével, Vajda András gitárkíséretével remekül simult bele az est hangulatába. Voltaképpen maga a költő „élőben” alig, csak néhány gondolat, s egy vers erejéig szólalt meg, de mégis sokat beszélt életéről, felmenőiről, arról, miért Budapesten született, s elmesélte azt a megható történetet is, hogy az eredeti Varga vezetéknevéből hogyan lett Tóth. Medgyesy Gabriella portréfilmjéből tudhattuk meg ezt, sok minden más mellett. Jó ötlet volt részleteket kivetíteni a remek filmből, hisz így a szóban forgó helyszínekről is valós képet kaphattak az est résztvevői. A technika jóvoltából, felvételről meghallgathattuk Tóth László néhány megzenésített ikonikus versét is Gál Tamás előadásában.
Végül, de nem utolsósorban álljon itt egy idézet Kocur László köszöntéséből, méltatásából:
Köszöntőjében kifejtette, hogy azért is nehéz róla 20-25 percben beszélni, mert amikor Tóth László címeit kell felsorolnia, kissé zavarba jön, hiszen író, költő, drámaíró, meseíró, lap- és kiadói szerkesztő, dramaturg, színháztörténész, művelődéstörténész, lapalapító kiadóalapító, riporter, tanulmány- és esszéíró, a „szövegember”, akinek még nyitott életművéről konferencián kellene beszélni annak megfelelő terjedelemben, de talán egyszer majd erre is sor kerül.
