Album Tamási Áronról
Az idén gyakrabban szó lesz a kiemelkedő erdélyi prózaíróról, Tamás Áronról (1897-1966) születésének 125. évfordulója alkalmából.
Ebből az alkalomból számos megemlékezésre sor kerül, de olyan kiadványok is napvilágot látnak, amelyek eddig ismeretlen dokumentumokat és fotókat tartalmaznak.
Tamási Áron íróként folyamatosan a falusi, otthoni életanyagból táplálkozott: színpadi játékainak, drámáinak, prózai műveinek számos alakja, élethelyzetek, dramaturgiai mozzanatok sokasága a szülőfalu, Farkaslaka életét mutatja modellként. Ennek lehetünk tanúi, ha kézbe vesszük azt a vaskos, majdnem háromszáz oldalas albumot, amely az MMA Kiadó gondozásában jelent meg Tamási Áron címmel, s amelyet Cs. Nagy Ibolya értő tanulmányokkal, Tamási Áron-idézetekkel és korabeli források megidézésével egészített ki. Az irodalomtörténész külön-külön fejezetekben, időrendben tárgyalja Tamási életét, műveit, így a szülőföldtől egészen a sírig lehetünk szemlélői e kivételes író pályájának. Mindemellett érzékletes és pontos összefoglalót kapunk a XX. századi erdélyi és magyarországi társadalmi, kulturális, irodalmi és színházi viszonyokról is.
A kötetet, amelyet az A. Szabó Magda által szerkesztett és válogatott, ritkán publikált fényképek, levelek, grafikák és egyéb dokumentumok tesznek teljessé, érdemes újra és újra fellapozni, mert mindig más-más illusztráción akad meg a tekintetünk. Kuriózumnak számít egyebek mellett a fiatal, gimnazista Tamási Áron A színház hivatása című dolgozata, 1945 januárjában írt naplójegyzetei, Juhász Ferenc lektori jelentése Tamási Áron összes színpadi művéről és 1966. május 3-án írt végrendeletének utolsó oldala. De olvashatunk színházi játékairól, színműiről (Csalóka szivárvány, Tündöklő Jeromos, Kakasok az édenben, Harmat és vér, Hegyi patak, Hullámzó vőlegény), amelyek legalább olyan értékesek, mint regényei, novellái vagy esszéi.
Az utolsó fejezetből pedig az is kiderül, hogy halálakor hogyan búcsúztatták pályatársai. Sütő András például így írt róla:
E képeskönyv és a január 22-én elkezdődött emlékév ráirányítja figyelmünket Tamási Áronra, s remélhetőleg a jövőben nem csupán az Ábel-trilógia írójaként emlegetjük őt, hanem számos színpadi mű, elbeszélés, sőt bábjáték szerzőjeként. Fontos, hogy beszéljünk róla és olvassuk műveit! És higgyünk abban, amiben ő is rendületlenül hitt:
