2021. július 11., 18:04

A vadászat szerelmese volt – Elhunyt Motesíky Árpád

Gyermekkoromban időnként elkísértem apámat egy-egy vadkacsavadászatra, sőt egy alkalommal kezembe nyomták a vadászpuskát is, hogy a susogó nádszálak közé durrantsak, aminek egyetlen következménye lett: a puskatus úgy állon vágott, hogy kis híján kiestem a csónakból.

A vadászíró
Fotó: Facebook
Motesíky Árpád (1941-2021)

Mindezt csak azért jegyeztem meg, mert otthon akadt néhány vadászati témájú könyv is, ami apám szenvedélyének egyfajta bizonyítéka volt. Emlékszem a lévai születésű Kittenberger Kálmán (1881–1958) pár kötetére, de megvolt az eperjesi Jurán Vidor (1879–1963) Ordasok című farkasmonográfiája is, amibe belelapoztam, már csak azért is, mivel ezt az állatot mifelénk (az egykori Esztergom vármegyében) még hírből sem ismertük. Hogy Jurán Vidor is a mai Szlovákiában született, azt csak jóval később tudtam meg, a többi felvidéki gyökerű vadászíróról pedig elsősorban Motesíky Árpád jóvoltából szereztem tudomást.

Vele egyébként személyesen 1990 után találkoztam először, amikor riporternek jelentkezett az A Hétbe. Már korábban is hallottam róla, és bár az 1970-es és 1980-as években nemigen publikálhatott, Ozsvald Árpád igazolta, hogy az 1960-as években gyakran cikkezett különböző felvidéki magyar lapokban, ezért munkatársunk lett és sok érdekes írással gazdagította a hetilapot annak 1995-ben történt megszűnéséig.

Motesíky Árpád 1941. január 1-jén Nagycétényben született és meglehetősen változatos életutat futott be.

A pozsonyi Magyar Pedagógiai Gimnáziumban tanult, ahol 1959-ben tanítói oklevelet szerzett. Egy évig Nyitranovákon bányászként dolgozott, majd 1960 és 1968 között szülőfaluja iskolájában tanított. A Prágai Tavasz idején reményekkel telve vállalta el a Csemadok Nyitrai Járási Titkárságának a vezetését és nagy vehemenciával képviselte a magyar kisebbség ügyeit a magyarbarátságáról nem éppen elhíresült városban, aminek persze aztán 1970-ben meg is lett a következménye. Kiebrudalták a Csemadokból és még örülhetett, hogy néhány évre visszatérhetett a katedrára. 1975–1990 között aztán mindenféle munkákat vállalt, többnyire „anyagbeszerzőként” szorgoskodott, miközben gyűjtötte az adatokat a felvidéki magyar vadászírókról és általában a vadászati szaknyelvvel kapcsolatos felvetésekről.

Válogatás
Kép forrása: Archívum
Motesíky Árpád egyik könyve

Az A Hétben megjelentetett néhány idevágó cikket, ezek a nyelvművelés sajátos termékei voltak és akár hiányt is pótoltak, miután rámutattak arra, hogy a vadászok egymás között többnyire más értelemben is használnak bizonyos kifejezéseket, amelyekre a laikusok nem is gondolnak. Az újság megszűnését követően a rövid életű Életünkben lett riporter, ami meglepett ugyan, de a Gyimesi György által létrehozott laphoz nyilván azért társult, mert az orvos-politikus közismert vadász is volt és ez Motesíkynál fontos szempont lehetett. Az írás szenvedélye is motiválhatta, elvégre 1996 és 2014 között számtalan vadászati témájú könyvnek volt a szerkesztője, társszerzője. Az egyik legérdekesebb válogatása 2006-ban, a komáromi KT gondozásában látott napvilágot Vadászörömök – vadászörökségünk címmel. Ebben a kötetben leírások, rövid életrajzok és ismert vadászírók egy-egy szépirodalmi ihletettségű szövege mellett még vadhúsból készült ételek receptjeit is olvashatjuk. Ezt a kötetet évekkel korábban megelőzte egy nem kevésbé érdekes munkája, a Felvidéki vadászok életrajzi lexikona (KT, Komárom, 2001). Egyéb könyveit is hosszan sorolhatnánk, de ezek sajnos többnyire Magyarországon jelentek meg és tájainkra legfeljebb mutatóba jutottak el, ismertetések vagy recenziók pedig nemigen íródtak róluk. Aki szeretne alaposabb képet kapni Motesíky Árpád látásmódjáról annak figyelmébe ajánlhatom az itt található kétrészes írását, ebben úgy gondolom megtalálható mindannak a kvintesszenciája, ami a szerző kezét írás közben vezette.

Motesíky Árpád derék magyar ember is volt. Minderről Szőke József írt egy helyen:

A Petőfi-rajongó édesapa, Jócsik Lajos kebelbarátja, aki a háborút követő magyarüldözések idején kézen fogta kisfiát, elvitte a nyitrai temetőben nyugvó Erdős Imre paptanár, »branyiszkó hőse« sírjához, s elmondta gyermekének a hősi csata erkölcsi helytállásra intő történetét. Motesíky bevallása szerint ez a hősi példa mocorgott benne azóta, életének minden kritikus pillanatában. 1956-ban, amikor diáktársaival gyászszalagot tűztek a gomblyukukba, 1968-ban a Csemadok nyitrai járási titkáraként, amikor benne is ott buzgott a remény, hogy sikerül megszabadulnunk minden nemzetiségi gondunktól.”
Vadászlexikon
Kép forrása: Archívum
Motesíky Árpád lexikona

Motesíky Árpád, ahogy szinte valamennyi vadászírónk a központtól távol, vidéki környezetben (az utóbbi évtizedekben Verebélyen) élte mindennapjait és jobbára csak levelek útján tartotta a kapcsolatot a többiekkel. Bár nem csak ez a magyarázata, hogy szorgos munkálkodásáról a szélesebb közvélemény alig vett tudomást. Most már ő is csatlakozott az égi Parnasszuson egyre nagyobb számban helyet foglaló írástudóink csapatához. Kedves Árpád, nyugodj békében.

Megosztás
Címkék