A trencséni csillagok
1936-ban a Kassán, majd Tornalján működő Kazinczy Társaság kiadásában megjelent egy szlovák történelmi regény, a Fráter Johannes. A történet a 150 éves török hódoltság vége felé játszódik a Trencsén-Érsekújvár vonalon, s mintegy 40 évet ölel fel. A könyv szerzője egy bizonyos Branecký József, fordítója Marek Antal, s a címlapon még azt is feltüntetik (valamivel el kell adni a könyvet), hogy a regény a Slovák című napilap 1926-os irodalmi pályázatának első díjjal kitüntetett alkotása. Ez a megjegyzés nem teljesen fedi a valóságot. S tudják, mi a közös Gludovác Jánosban, Kucsuk Csorbadzsiban és Fráter Johannesban? Ez a három személy egy és ugyanaz az ember.
1901-ben jelent meg Gárdonyi Géza legendás műve, az Egri csillagok, amelynek története a 150 éves török hódoltság szinte első éveiben játszódik, s az egri vár 1552-es hősies védelmét meséli el. Ma főleg az 1968-ban Várkonyi Zoltán által a regényből forgatott film által közismert. A török megszállás kezdetét Buda 1541-es elfoglalásától számítjuk, míg a végét Buda 1686-os visszafoglalása jelzi. Magyarország hosszú évekre három részre szakadt, egyik részén a török, másik részén a német uralkodott, míg Erdély kvázi függetlensége mindig a törökök jóindulatán múlt.
A Habsburgokat nem nagyon érdekelte a magyarok sorsa, sokkal inkább nyugat, főleg Franciaország felé orientálódtak. A törökök szabadon garázdálkodtak Magyarország nagy részén, az országot vilajetekre osztották fel, az utolsót épp Érsekújvár 1663-as elfoglalása után állították fel, s ekkor terjesztették ki az uralmukat egészen az észak-felvidéki régiókig, s eljutottak Trencsénig is.
Ezt a korszakot öleli fel az 1926-ban megjelent Branecký-regény, a Fráter Johannis, amelyre egyértelműen hatott Gárdonyi regénye is.
A 150 éves török megszállást számos irodalmi mű beszéli el (ne feledjük, ebben a korban él és hal például Balassi Bálint és Zrínyi Miklós, akiknek élete szintén a török elleni harcokban „telik” el), ebben a korban játszódik Fekete István A koppányi aga testamentuma és Móra Ferenc A rab ember fiai, ahogy Mikszáth Kálmán A beszélő köntös című regénye is, amelynek zenés változatát a napokban mutatja be a komáromi Jókai Színház, de Huszka Jenő nevezetes operettje, a Gábor diák is.
Szakállas vicc, hogy a török és a szovjet uralom között az volt az igazi különbség, hogy a törökök nem tették kötelezővé nyelvük elsajátítását, de ahogy Branecký regényéből is kiderül, végeredményben ez így nem igaz. Aki kommunikálni akart velük, annak bizony szüksége volt a török nyelv elsajátítására, sőt a törökök a csaták során fogságba ejtett, s janicsároknak kiképzett fiúkat arra is rákényszerítették, hogy anyanyelvüket (legyen az magyar vagy szlovák) elfelejtsék, és hidegvérrel gyilkolják egykori „nyelvtársaikat”. Ez a sors vár(na) Kucsuk Csorbadzsira (szül. Gludovác Jánosra is), de a török hadi gépezet sem működik mindig hibátlanul.
Iskoláit szülővárosában (pár évvel később itt tanít majd Juhász Gyula is), majd Lőcsén végzi, innen kerül Vácra és Kecskemétre, s az érettségi megszerzése után Budapestre kerül, ahol a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytat teológiát, ahogy a zene is közel áll hozzá. Évtizedekig hegedül, énekkarokat vezet, s zenét is tanít. A diploma megszerzése után előbb Nagykárolyba kerül, ahol zene- és énektanárként működik, kórust alapít.
Még a Monarchia végnapjaiban helyezik át Trencsénbe, ahol a Kereskedelmi Akadémia tanára lesz. Már Budapesten érdeklődik a történelem iránt, s amikor Trencsénben letelepszik, beleveti magát a helyi történelembe. Az első években tudományos jellegű, népszerűsítő cikkeket ír, s csak a húszas évek közepén kap kedvet a szépirodalomhoz. Ehhez hozzájárul a Slovák című napilap országos irodalmi pályázata is, a Kivégzés helyett lakodalom című elbeszélése megnyeri a lap 1926-os pályázatát.
Ekkor kezd dolgozni alapos történelmi előtanulmányok után Fráter Johannes című regényén, amely egy csapásra országos hírnevet szerez neki.
A regény egy nagyszombati kiadónál jelenik meg 1929-ben, s a szerzőjét, mint a történelmi szlovák regény megteremtőjét ünneplik. A könyv akkora sikert arat, hogy 1936-ban megjelenik lengyelül (Krakkóban) és magyarul is. Ez ma már nem tűnne akkora jelentős tettnek, de akkoriban olyan ritka volt a magyar nyelven megjelent szlovák alkotás, mint az a bizonyos fehér holló.
A regény túlnyomó része 1663-ban és 1664-ben játszódik Trencsénben és Érsekújváron, hősei trencséni polgárok, valamint Érsekújvár török meghódítói. A törökök augusztus 17-én látnak neki Érsekújvár ostromához, s szeptember 26-án sikerül is meghódítaniuk. S mivel evés közben jön meg az étvágy, kedvet kapnak az északi portyázáshoz is, s pár héten belül eljutnak Trencsénig is, ahol a váratlanul megjelenő török csapatok alapos pusztítást végeznek a felkészületlen trencséni polgárok között. Egész falvakat irtanak ki, s azok lakosságát lemészárolják vagy hadifogolyként elhajtják Érsekújvárba.
A török portyázó csapatok vezetője Husszein basa jobb keze, Kucsuk csorbadzsi, aki Trencsénben megpillant egy gyönyörű fiatal lányt, Ilonkát, s élete ezáltal 180 fokos fordulatot vesz. A szlovák lány viszonozza a férfi szerelmes pillantását, s Kucsuk Csorbadzsi, aki janicsár társai többségével ellentétben nem törölte ki emlékezetéből gyerekkorát, s anyanyelvét sem volt képes feledni, visszatér szlovák gyökereihez, s Husszein basát s a janicsárlétet elárulva Gludovác Jánosként folytatja az életét. Sőt, ennél is tovább megy, hitét is visszakapja, s utolsó évtizedeit gyógyszerész-fráterként éli. A regény utolsó jelenete már 1683-ban játszódik, amikor elkezdődik a törökök végső kiűzetése, s a csatákból Johannes fráter sem vonhatja ki magát.
Nincs ez másképp későbbi munkáiban sem, amelyben keveredik a romantika a népies realizmussal (Szalatnai Rezső Jósika Miklóshoz hasonlítja), s Branecký minden egyes írásában a történelmet idézi meg Pribinától Csák Mátén át saját koráig. 1935-ben jelenik meg a Csák Máté kincsei című regénye, hat évvel később a Pribina fűzfái, majd a háború befejezése után 1948-ban a Ferkó és Janka, valamint az Alexander és Alexandra című ifjúsági regényei. Még a harmincas években foglalja össze Trencsén történetét (három kötetben adja ki), s a régió várainak (Ha a romok felélednek) című munkáit, de művelődéstörténeti alapossággal mindent összegyűjt, ami a régió eltelt évszázadainak feltárása során fellelt levéltári kutatásai során. Nagy kár, hogy ezek azóta sem jelentek meg új kiadásban.
Itt érdemes pár szóra megállni a műfordításokat illetően. Amíg 1948 után sokszor erőszakosan is hangsúlyozták a műfordítás híd szerepét, s alig volt olyan cseh vagy szlovák mű (de ez fordítva is működött), amit ne fordítottak volna le magyarra, addig Trianon előtt, s a két világháború között ráfizetéses, sokszor hősies vállalkozás volt egy-egy szlovák mű magyarra fordítása.
Ennek bevezetőjében írja a társszerkesztő Szalatnai: „Ez a szellemi hídverés nyílt állásfoglalás a magyar-cseh-szlovák kultúrközeledés eszméje mellett”.
Branecký József 77 éves, amikor Trencsénből Bazínba helyezik át, itt is hal meg 80 éves korában. Trencsénben temetik el, ahol 1989 után utcát neveznek el róla, felállítják emlékművét is, de műveit azóta se nagyon (a Fráter Johannes jelent meg 1996-ban) adták ki. Pedig a regényt olvasva akár egy nagyszabású játékfilmet sem tartanék elképzelhetetlennek.
