2026. augusztus 12., 20:17

A tehetséges ifik Pegazus-szárnyon repültek az izsai írótáborba – KÉPEKKEL

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága az általa működtetett Grendel Lajos Mentorprogram keretében, augusztus 11-16-án az Izsai Iparművészeti Műhelyben tartja a XXVIII. Fiatal Írók Táborát. Ahogy az ezredforduló előtt a Magyar Ifjúsági Szövetség égisze alatt megrendezett Pegazus Találkozóinkon, úgy közel három évtizede e táborban is tapasztalt irodalmárok nyújtanak szakmai segítséget az új ismeretekre és jótanácsokra szomjas, pályakezdő tollforgatóknak. A tehetségcsiszolás mellett kísérőműsorokra is sor kerül a hatnapos, inspiráló együttlét alatt.  

A tehetséges ifik Pegazus-szárnyon repültek az izsai írótáborba – KÉPEKKEL
Galéria
+5 kép a galériában
A hasznos műhelymunka egyik pillanata
Fotó: SZMÍT

A táborozók keddi elszállásolását követő tábornyitón a SZMÍT elnöke, Hodossy Gyula, József Attila-díjas költő, továbbá a tábor gesztora, Petőcz András, József Attila-díjas és Magyarország Babérkoszorúja díjas irodalmára - szerkesztője, valamint Domin István mérnök, Izsa község polgármestere köszöntötte az író- és költőpalántákat, illetve mentoraikat: Z. Németh Istvánt, Póda Erzsébetet és Morva Mátyást.  A vacsora közös elfogyasztása után Angyal Sándor, az Opus vezető szerkesztője Szalai Zsolt költővel, a Véneki Alkotótábor alapító szervezőjével, az Ambroozia folyóirat szerkesztőjével beszélgetett, hangsúlyozva a tehetséggondozás fontosságát és szépségeit.

A tehetséges ifik Pegazus-szárnyon repültek az izsai írótáborba – KÉPEKKEL
Balról jobbra: Domin István, Petőcz András és Hodossy Gyula
Fotó:  SZMÍT

A műhelymunka szerdán reggel kezdődött, majd a délutáni Opus-lapbemutató után folytatódott, s az esti órák is egymás személyiségének és műveinek megismerésével, az írások felolvasással telnek.

A SZMÍT az idén is meghirdetette irodalmi alkotópályázatát szlovákiai lakhellyel rendelkező alkotók részére, s az arra beküldött pályaművek értékelésére Gál Éva irodalomtörténész – zsűrielnök vezetésével csütörtökön délelőtt, az ünnepélyes eredményhirdetésre pedig a tábor fénypontjaként, aznap 16 órától kerül sor.

Közben Kollár Árpád József Attila-díjas költő A vers minden előtt címmel tart előadást. A díjátadás során a díjazott művekből részleteket olvasnak fel, s ahogy a hajdani Pegazus Találkozókon is tette, ismét közreműködik Zsapka Attila énekes, gitáros, zeneszerző.

A tehetséges ifik Pegazus-szárnyon repültek az izsai írótáborba – KÉPEKKEL
A tikkasztó hőségben is folyik a tudásátadás
Fotó:  SZMÍT

A műhelymunka pénteken reggel sem szünetel, ám délután a táborozók kiruccannak a volt római katonai táborba, ahol nekik majd Paterka Pál régész tart előadást a Leányvárról, Vacsora után pedig Kovács Balázs Narancslekvár című kötetéről a szerzővel Z. Németh István beszélget, amit szabad program követ.

A tehetséges ifik Pegazus-szárnyon repültek az izsai írótáborba – KÉPEKKEL
Nagy figyelem övezi az egyes művek elhangzó részleteit
Fotó:  SZMÍT

Szombaton reggel Soóky Gál László irodalmár, publicista helyi temetőben található sírjánál emlékeznek rá és munkásságára. Majd az irodalom a tűz körül című írói műhelyben közös kemencés - katlanos sütés-főzésre nyílik lehetőség, s a finom harapnivalókat a felolvasandó művekkel is fűszerezik a táborlakók. A délutáni műhelymunkát pedig a Bagla banda népzenei együttes vérpezsdítő műsora kveti.

A tehetséges ifik Pegazus-szárnyon repültek az izsai írótáborba – KÉPEKKEL
Az írópalánták szomjaznak a jótanácsokra...
Fotó:  SZMÍT

A vasárnap reggeli táborzárás előtt még érdemes lesz kihasználni a szombat esti, fesztelen együttlétet... A tábor megvalósulását a volt Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Nemzeti Kulturális Alap támogatása tette lehetővé.

A tehetséges ifik Pegazus-szárnyon repültek az izsai írótáborba – KÉPEKKEL
Tapasztalt irodalmárok nyújtanak szakmai segítséget a pályakezdő tollforgatóknak
Fotó:  SZMÍT

           

A tehetséges ifik Pegazus-szárnyon repültek az izsai írótáborba – KÉPEKKEL
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék