A szórakozott professzor
Krenner József (1839–1920) a magyar mineralógia egyik legjelentősebb egyénisége volt. Ifjú korában Eötvös Loránd nevelőjeként került kapcsolatba kora jeles magyarországi személyiségeivel, munkáját Eötvös József (1813–1871), Pulszky Ferenc (1814–1897) és a magyar tudomány legnagyobb mecénása, a kassai születésű Semsey Andor (1833–1923) is támogatta. Közel húsz ásványt ő írt le először, amelyeket gyakran híres magyarokról nevezett el (semseyit, széchenyiit, pulszkyit, warthait), de róla is elneveztek egy általa talált mineráliát (krennerit).
Elévülhetetlen érdemeket szerzett a Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárának a megalapozásában. Ő hívta fel az intézmény igazgatójának (aki országgyűlési képviselő is volt), Pulszky Ferencnek a figyelmét a csehországi Lobkowitz gyűjteményre, amelyet a tulajdonos, Ferdinand Lobkowitz 1868-ban bekövetkezett halála után eladásra kínáltak 35 ezer koronáért. A kollekció számos értékes darabot és ritkaságot tartalmazott, tehát az ára korántsem tűnt túlzónak. Az már egy külön történet – Móra Ferenc is megírta –, hogyan sikerült Pulszkynak „rávennie” a kormányt és az országgyűlés képviselőit, hogy megszavazzák a szükséges összeget. Miután ez is megtörtént, maga Krenner utazott el az Érchegység keleti tövében fekvő Bilinbe (ma: Bílina), amelyet a Lobkowitz család 1502 óta birtokolt.
Megszervezte a gyűjtemény szakszerű becsomagolását, és annak is megtalálta a módját, hogy a legjutányosabb áron szállítsák a sok ládát Magyarországra. Természetesen Krenner további ásványokkal is gyarapította ezt a gyűjteményt, így a múzeum ásványtára az egyik legjelentősebbnek számított Európában. Sajnos 1956-ban a forradalom leverésére küldött orosz csapatok elleni harcokban a múzeum is találatot kapott és az ásványgyűjtemény jelentős része megsemmisült.
Krenner német származású volt, és bár évtizedeken át oktatott a pesti tudományegyetemen, magyarul sohasem sikerült tökéletesen megtanulnia. Sok mulatságos mondatát jegyezte fel az utókor. Egy alkalommal így kondoleált egy gyászolónak: „Fogadja őszinte részvényemet!”. Egyik fia, Tardos Krenner Viktor (1866–1927) ismert festő és műgyűjtő volt. Apja egyszer fiatal kollégájával igyekezett az egyetemről a múzeumba. Megkérdezte tőle, hogy ismeri-e Viktort. Az illető bólintott, mire Krenner megjegyezte: „Tudjon, a lakása tele van műtrágyákkal.” Kísérője módfelett elcsodálkozott, mire a professzor megmagyarázta, hogy sok képe van otthon. „Azok műtárgyak” – igazította ki az illető. „Az van mindegy!” – legyintett Krenner.
Szórakozottságáról is fennmaradt néhány történet. Egyszer az egyik hallgatója a lakásán jelentkezett, hogy levizsgázzon nála. Noha erről korábban megállapodtak, a professzor már nem emlékezett rá. Éppen egy kávéházi találkozóra készült néhány ismerősével, de végül leültette a diákot és egy nem túl nehéz témát adott fel neki: „Beszéljen a kvarcról.”
A Föld egyik leggyakoribb ásványáról talán még a laikusok is tudtak volna valami érdemlegeset mondani, ez a hallgató azonban inkább mellébeszélt, mint a lényeget sorolta volna. Krenner tulajdonképpen nem is figyelt rá, mert folyton a találkozó járt a fejében. Aztán váratlanul felvette a kabátját, kilépett a lakásból és az ajtót kulcsra zárta. A diák persze már hallott a professzor szórakozottságáról, ezért kivárta, amíg két óra múlva visszatért. Amikor meghallotta az ajtó nyílását, fennhangon beszélni kezdett a témáról, azt a benyomást keltve, hogy azóta is a kvarcról beszél. Krenner meglepődve bámult rá, aztán eszébe jutott, hogy az illető valójában vizsgázni jött hozzá. Meg is kérdezte: „Maga azóta is folyton felel?” A válasz természetesen „Igen!” volt. Erre Krenner beírt egy jelest a hallgató indexébe.
Megjelent a Magyar7 2022/30.számában.
