A szabad élet vonzásában
A hit és a vallás kérdésére mindenki más-más válasszal tud szolgálni, mindenkinek más az elképzelése. Valakik hatalmas hitbuzgalomról tanúskodnak, mások hisznek valamiben, megint mások megrögzött ateisták. A katolikustól, a református valláson át egészen a muszlim vallásig terjed a skála, sőt. Ám mi a helyzet a haszid zsidókkal? Vajon hogy élik mindennapi életüket, hisz alig tudunk róluk valamit. Miért? Mert így akarják.
Deborah Feldman megtette azt, amit nem mindenki vállalt volna fel, főleg, ha egy zárt közösségről beszélünk, akik mindenki elől védik magukat és a vallási hovatartozásukat. Az Unortodox A másik út – Hogyan fordítottam hátat a haszid közösségnek című könyv egy nő vallomása a szatmári haszid zsidó közösségről, amelynek egyébként vannak magyar vonatkozásai is.
A New York-i Brooklynban játszódó történetnek érdekessége, hogy a második világháborút követően áttelepült ortodox haszid rebbe alakította ki ezt a közösséget, így már akkor is éltek ott magukat magyarnak valló szatmári zsidók. Deborah már itt született, ebben a zárt közegben, nagyszülei nevelése és okítása mellett, ugyanis anyja hátra hagyta őt és kivált a zsidó közösségből, az apja pedig (ahogy a többiek ,,állították”) gyengeelméjű volt.
A tizenéves Deborah tehát vallási nyomás alatt élte életét, az iskola nem biztosította számára a tanulás intézményét, igazából csak arra volt jó, hogy lekössék a fiatal lányok idejét és figyelmét.
A lényeg az volt, hogy tiszteletet, türelmet, alázatosságot tanuljanak, hogy a ,,tanultak” által majd jövendőbeli családjukat szolgálják ki és végezzék el asszonyi tevékenységeiket.
Vagyis szüljenek gyermekeket, vezessék a háztartást, de ne gondolkodjanak és végképp ne szóljanak szabadon. A család azt is meghatározta, kivel beszélhet, milyen ruhát vegyen fel, hogyan legyen igaz és Istenfélő lány.
Persze Deborah mindig is érezte, hogy kakukktojásként él saját közösségében, akit nem értenek meg és nem hallgatják meg. Titokban angolul olvassa a könyveket, leginkább klasszikus műveket, és arról ábrándozik, hogy egyszer majd ő is olyan világban él, ahol szabadon kifejezheti gondolatait és véleményt nyilváníthat a maga módján. És nem úgy, ahogyan az elő van írva a Tóra nagykönyvben.
Remélte, ha egyszer megházasítják, olyan férfi lesz a társa, aki mellett élvezheti a szabadságot, olvashatja kedvenc könyveit és szeretetben élheti mindennapjait. Sajnos ez az elképzelése sem valósult meg, sőt, még a haját is le kellett borotválni, ahogyan a feleségeknek szokás.
Deborah idővel rájön, hogy valóban nem tartozik ebbe a közösségbe, az álmait pedig igenis megvalósítja, bármibe kerüljön is.
Gyermekének pedig szintén teljes, szeretetben teli életet kíván, s ha kell, bátran megteszi a nehéz döntéseket.
Ebből a történetből filmsorozat is készült, a könyv pedig olvasmányos, izgalmas és lebilincselő, persze meghökkentő is egyben.
Olvasás közben gyakran eszébe juthat az embernek, hogy bizony ki akarna egyáltalán ebben a közösségben, s ezekkel a normákkal leélni egy életet. Ítélkezni azonban senkinek sem szabadna, amíg nem tapasztalja meg a saját bőrén a megélteket. Deborah Feldman bebizonyította, hogy a nőknek is fontos szerepük van a társadalomban, s mindegyikük vágyhat abba a társadalomba, abba a közösségbe, ahol elfogadják őket és nem nézik le, nem veszik őket félvállról.
