A rozsdamarta Korodák
115 éve született Koroda Miklós publicista, irodalmár, Koroda Pál és Reviczky Gyula munkásságának továbbörökítője. A felvidéki származású Koroda nemzetség életútja igazán izgalmas. Cikkünket olvasva kiderül, miért lett egy gazdag nemesi család sarja újságíró, valamint az, hogy mi lett a „rozsdamarta" Korodák sorsa.
A Koroda nemzetség Árvából eredezteti magát. Egykor jómódú földesurak voltak, akik sok hasonszőrű családhoz hasonlóan az idők során elkártyázták vagyonukat. Id. Koroda Pál „csak” megyei főbíró volt, fia pedig tisztes polgári foglalkozást választva, postaigazgatóként kereste a kenyerét. Az igazgatói munka mellett fennmaradt szabadidejét a szépirodalomra áldozta, több drámáját még a Nemzeti Színház is bemutatta. 115 éve született fia, Miklós teljesen más utat járt be, hiszen ő már az irodalom teljes részét kérte (volna).
Nem vagyok benne biztos, hogy a Lévától 16 kilométerre fekvő Kisendréden (Ondrejovce) sokan tudnának arról, hogy 1858-ban itt született Koroda Pál. Postai igazgatóként nemcsak a posta ügyei érdekelték, hiszen tisztes polgári szakmája mellett az irodalomba is belekontárkodott:
A kisendrédiek már csak azért sem nagyon tudhatnak róla, mert az 1910-ben még nagy magyar többséggel bíró faluban (669 lakosából 568 vallotta magát magyarnak) mára alig maradtak hírmondók. A 2021-es népszámlálás szerint 440 lakosából mindössze 66 ember vallotta magát magyarnak.
A Korodák eredetileg Árvából, pontosabban Felsőkubinból (Vyšný Kubín) származtak el, ugyanazon településről, amely Pavol Országh Hviezdoslavot és Margita Figulit is adta a szlovák irodalomnak.
Biztos, ami biztos, festői szépségű tájról jutottak el a Korodák Kisendrőd és Garamújfalu érintésével Budapestre.
Koroda Pál már a kiegyezés éveiben eszmélt, s racionálisan gondolkodó emberként próbált több lábon megállni, így lévai, pozsonyi és budapesti tanulmányai után 1881-ben jogászdoktorrá avatták. Lexikonokban nem véletlenül áll a neve mellett: író, költő, jogász, postatisztviselő, publicista, történész, állami tudományok doktora és földbirtokos. Bár egy személyben mindezt megtestesítette, és ez a tudás a tisztességes megélhetéshez is elégnek bizonyult, a halhatatlanságot ezáltal már kevésbé tudta elérni.
Igaz, ami igaz, a szépirodalmat csupán mellékállásban művelte, de egész életében hűségesen kitartott mellette. Már csak azért is, mert unokatestvére, Reviczky Gyula költő egyik legismertebb írójának számított, valamint részese volt egy kis irodalmi csoportosulásnak is.
Ne hagyj el! Oh, ne vidd magaddal
A régtől várt tavaszt.
Számomra balzsam nincs legében,
Ha vele nem maradsz.
Hiába nyílnak, illatoznak
Az ibolyák nekem,
Ha őket a te kebeledre
Frissen nem tűzhetem.
Pacsirta, csalogány dalában
Mi gyönyört leljek én,
Mikor nem csendül a te hangod,
Legédesebb zeném?
Te vagy szívemnek napsugara,
Te üdvöm és hitem,
Ha elhagysz, minden oly sötét lesz,
Amilyen a szívem.
(A távozóhoz)
Verseit több kötetben (Fehér virágok – Fiatal leányoknak való költemények, Líra) is kiadta. Emellett írt regényeket (A pörös jószág – igaz történet), s ha épp nem ült a postán, akkor drámákat is írogatott, s nem is sikertelenül.
Ötvenéves volt, amikor nősülésre adta a fejét, a szintén viszonylagosan elszegényedett Buttykay családnak 20 esztendős Erzsébet nevű lányát vette feleségül. A Buttykay család több jeles művészt is adott a magyarságnak, mint például Buttykay Ákos zeneszerzőt és annak lányát, Emmit, aki a harmincas-negyvenes években számos magyar hangosfilmben játszott jelentős szerepeket.
A Koroda–Buttykay frigyből született 1909 júniusában Koroda Miklós (egy esztendőben Radnóti Miklóssal), akit apja szintén józan megélhetési pályára akart terelni. Bár Miklós eljutott a Közgazdasági Egyetem mezőgazdasági szakának utolsó szigorlatáig (1933-ban vagyunk), az édesapa halála után a fiú azonnal otthagyta az egyetemet, s beállt újságírónak.
- mondta egykor az aggódó apa. A féltő szavak végül bebizonyosodtak: a rendkívül csinos, bohém szépfiú nem vetette meg az italt és a testi élvezeteket sem, ráadásul édesanyja sem tudta őt kordában tartani.
Második felségével, Anikóval a nyilas korszakban üldözöttek tucatjainak nyújtottak menedéket, s mint kiderült több tízen nekik köszönhették, hogy túlélték a nyilas rémuralmat. Az ötvenes évek rákosi diktatúrájában (csöbörből vödörbe) bár kidobták a pártból, azok segítettek neki, akiket egykor bújtatott, így egy ideig a rádióban, majd a Népszavában is dolgozhatott. Tárcákat, kis riportokat, apró novellákat, s ahogy Hegedűs Géza megjegyzi, „miniatűr remekműveket” írt. Mellette folyamatosan közzétette a nagyobb szabású munkáit is.
Három évvel később, 1942-ben egy újabb életrajzi regényt készített el. A Megvilágosodott már nemcsak Batsányi János tragikus életét mutatja be, hanem magát a kort is, amiben élt és alkotott.
– ezt is az a Hegedűs Géza állapította meg, aki beválasztotta Koroda Miklóst a 222 magyar írót felmutató kötetébe.
Érdekes, a szinte mindenkiről tudó Wikipédia míg apját igen, addig Miklóst nem jegyzi önálló szócikként, ahogy a mindenféle állami elismerések is elkerülték. Mindössze egyszer tüntették ki, amikor első regényéért megkapta a Ferenc József-irodalmi díjat.
Miután meghalt második felesége, egy alkoholista nővel kötötte össze az életét. Mind a családi élete, mind szakmai pályája romokban hevert. Bár mindezek ellenére vagy dacára folyamatosan írt.
Az előbb említett két munka a magyar stílusművészet legékesebb darabjaiként tarthatjuk számon. Bravúros játéka a szavakkal és mondatokkal, végső látomása a hajdani magyar évszázadok kulturális, művészi, szerelmi és konyhai szokásairól, egyúttal megtalálhatók bennük. Ma, amikor szinte minden vonalon főzünk és kóstolunk, talán érdemes volna ismét megjelentetni.
A közönséggel ellentétben a kritika szinte egyöntetű riadt elutasítással fogadta. Lengyel József íróbarátja az alábbi üzenetet küldi Korodának:
Azt a bizonyos ideg- és életroncsoló Szálasi-korszakot sem hagyta ki: 1970-ben megjelent az Alvilági színjáték hét lázadó fiatal tragikus története. Sokat foglalkozott a parasztmozgalmakkal is, évszázadokra visszatekintve vizsgálta a magyar parasztság helyzetét, ennek termékei A parasztok dekrétuma (1945), Áchim András a „csabai parasztvezér” (1946) és Az alföldi parasztmozgalmak (1946) című munkái. 1951-ben megregényesítve dolgozta fel Budai Nagy Antal 1437-es parasztlázadását. De megírta a magyar szabadkőművesek történetét (1945) is.
Ahogy a korban szinte mindenki, írt a gyerekeknek is, ennek eredménye a Pataki diákok – újmódi kópéregény. A Vakarócska hat kislány viszontagságait és túlélési mindennapjait meséli el háborús időkben. A művek megjelenésének idején sok olvasója volt a saját korát pikareszk regényekben bemutató Látóhegyi asszonyoknak. A Holt-Szamos két partjának, a Csajka Gyula szerencséjének, ahogy az antiklerikális karikatúrákat tartalmazó A sötétség trónállói című munkájának, és Az istenek ölében című regényeinek is több olvasója akadt.
Végezetül Hegedűs Géza életrajzi tanulmányának befejező sorait idézném:
Ezeket a sorokat a rendszerváltás táján vetette papírra. Szomorúan kell megállapítanunk, a helyzet nem csak Nyugaton, hanem Koroda Miklós esetében is máig változatlan.
