A piros cipellős Sally bölcsessége
Ha valaki olvasta az írónő, Ruth Hogan előző könyvét, Az elveszett tárgyak őrzőjét, akkor nyilván tudja, hogy könyvei nem mindig azok, aminek mutatják magukat. Ez erre a kötetre talán fokozottan is igaz.
„Ahol madarak vannak, ott vannak angyalok is.”
A főszereplő Mása hetente legalább egyszer elmegy a helyi uszodába, hogy megfulladjon. Persze nem igazából, csak úgy majdnem. Megvárja, amíg a tüdeje friss levegőért kezd sikítani, majd hazamegy, mintha mi sem történt volna. Teszi mindezt azért, hogy átélje, mit érezhetett a kisfia tizenkét évvel ezelőtt, amikor megfulladt. Ha éppen nem magát bünteti, akkor a közelben lévő temetőben sétál, és ismeretlenek sírjainak mesél a mindennapjairól. Persze nem volt mindig ilyen. A baleset előtt életvidám nő volt, de már nem tudja, hogy lehetne újra a régi.
Néha azonban a legváratlanabb irányból érkezik a segítség. A temetőben találkozik a piros cipellős Sallyvel, akiről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy normális lenne.
Csodálatos operákat ad elő a síroknak, kenyérhéjjal eteti a varjakat, és ha ez nem lenne elég, Sally boldog. Mindig, ha esik, ha fúj, ő meglátja a szépet, és készen áll arra, hogy ezt Másának is megtanítsa.
A borongós történet ellenére ez a könyv mégsem szomorú vagy megkönnyezni való, sokkal inkább bölcs és kedves. Leginkább a karakterábrázolás az, ami igazán varázslatossá teszi. Nem találkozunk ugyanis kiforrott jellemábrázolással vagy konkrét személyleírással. Ebben a történetben ugyanis nem az a lényeg, hogy ki milyen, hanem.
Végül tehát A piros cipellős Sally bölcsessége egy könnyed, vidám, mégis elgondolkodtató regény, ami az életet és a halált egy teljesen új, békés szemszögből láttatja. Sally bölcsességét könnyen elsajátíthatja bárki, aki nem zárkózik el a bolond nőtől, aki mer boldog lenni.
A szerző a Promedia Alapítvány újságíróutánpótlás-képzésének gyakornoka.
