A névnapi ajándék
Barcsay Domokos (1848–1913) a 19. század második felének egyik közismert és szeretetre méltó arisztokratája volt. Gyakran „fejedelemként” is emlegették, utalva előkelő felmenőjére, Barcsay Ákosra (1611–1661), aki két évig Erdély fejedelme is volt (igaz, Domokos a fejedelem testvérének, Barcsay Sándornak volt a leszármazottja), másrészt arra a szerepére, amelyet az asztaltársaságokban betöltött.
Gyakran szórakoztatta a körülötte lévőket tréfás történetekkel, adomákkal, sőt egy alkalommal, amikor a családi birtoknak számító Bánffyhunyad környékén hadgyakorlatot tartottak, a szemleúton járó I. Ferenc Józsefet is vendégül látta és órákon át jobbnál jobb humoros történetekkel traktálta. Őfelsége nagyon meg volt elégedve Barcsayval és búcsúzáskor sajnálatát fejezte ki, hogy tovább már nem élvezheti a társaságát.
Barcsay arisztokrataként a főrendiház tagja is volt, de szívesen barátkozott író- és művészemberekkel, és persze színészekkel is, miután apósa, Korbuly Bogdán (1816–1911) azon túl, hogy a kolozsvári Hitelbank elnöke, még a kolozsvári Nemzeti Színház intendánsa is volt, és ennek köszönhetően veje gyakran megfordult a teátrumban is.
A képviselőházi tagság elég sűrűn Budapestre is elszólította, ilyenkor szinte naponta találkozott Mikszáth Kálmánnal, aki nagy élvezettel hallgatta Barcsay Domokos történeteit. Barátja volt a nagy festő, Munkácsy Mihály is. Amikor a művész meghalt, Barcsay egy cikkben felelevenítette kapcsolatukat. Az írás alcíme ez volt: „Én is voltam Munkácsynak kocsisa”.
Egyszer Munkácsy vendégségben volt Barcsaynál, aki egy ősi kürtöt ajándékozott a mesternek. Ezt később „viszontláthatta” a Honfoglalás című festményen is. Munkácsyt a saját négyesfogatát hajtva vitte a kolozsvári gyorshoz, és erre utalt a megemlékezésben. Barcsay vidám történeteiből már életében megjelent egy összeállítás „Barcsay Domokos Képviselőházi és egyéb adomái” címmel. A könyv tartalmát SISAKOS gyűjtötte össze, sajnos nem tudni, kit rejt ez az álnév.
Barcsay Domokos jól kitervelt meglepetése azonban egy alkalommal kínos fordulatot vett. Történt, hogy anyósának, Korbuly Borbálának a névnapjára valamilyen ajándékot szeretett volna vásárolni. Éppen útjába esett egy kolozsvári üvegkereskedés, ahová benyitva a tulajdonost eléggé kétségbeesett állapotban találta. A férfi egy igen drága váza felett siránkozott, amelyet ügyetlen inasa kiejtett a kezéből és a műtárgy számos darabra törött. A
kereskedő elmondta, hogy a vázáért tízezer koronát fizetett és most kidobhatja az egészet. Barcsay ekkor megkérdezte a tulajdonost, mennyiért adná el neki a cserepeket. A kereskedő húsz koronára taksálta az árát, mire Barcsay arra kérte, hogy egy ládába rakják be a darabokat, jól szögezzék oda a fedőlapot és egy hordárt küld majd a ládáért. A hordárt ezután kioktatta: „Felviszi ezt a ládát anyósom lakására és amint belép az ajtón, megbotlik a küszöbnél és elejti a ládát.” Miután egy komolyabb összeggel még „nyomatékosította” is a dolgot, előre sietett és melegen gratulált az anyósának: „Fiúi szeretetem újabb jelét kívánom adni, kedves anyám. Megvettem a legdrágább vázát, amilyen csak a királyoknak van.” Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, a hordár látványosan elvágódott és a láda is a földhöz csapódott. Az ünnepelt felsikoltott, majd csak ennyit mondott: „Most már valószínűleg eltörött a drága váza!” „El bizony” – legyintett lemondóan Barcsay. Az inasok felfeszítették a ládát, hogy meggyőződjenek a tényállásról. Amit láttak, az ugyancsak megdöbbentett mindenkit. A drága váza valóban darabokban hevert a ládában, de a kereskedő, hogy a vevő kedvében járjon, mindegyiket gondosan papírba csomagoltatta.
Megjelent a Magyar7 2021/48.számában.
