A magyar irodalom viharmadara
„Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! Oly sokáig vártunk rád epedve, Annyi éjen által, mint kisértet, Bolygott lelkünk a világban érted.”
Petőfi: A szabadsághoz
Bevallom, Zs. Nagy Lajos ösztönzésére ültem a billentyűzet elé, hogy megírjam ezt a pár sort. Verse tegnap, véletlenül került elém, s én újra elolvastam… „S jutott eszembe számtalan (…) gondolat”. Például egy másik vers, a kárpátaljai költő, Vári Fábián László tollából:
Mint köztudott, 31-e a segesvári ütközet napja. Az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc egyik vesztes csatája zajlott 1849. július 31-én Fehéregyháza és Segesvár között. Minden bizonnyal ott tűnt el Petőfi Sándor is.
olvasom. Az ellenség háromszoros túlerőben volt. A témáról nagyon sok minden megjelent az eltelt 177 évben, Petőfi Sándor haláláról, eltűnéséről is számosan írtak, történészek, írók, a téma ilyen-olyan kutatói, köztük hitelesek és idézőjelesek... Még a csontjait is megtalálni vélték egy barguzini sírban (Morvai Ferenc – Kiszely István expedíció), de aztán kiderült, hogy női csontvázról van szó... Akit érdekel a téma, van forrás bőven, beleáshatja magát, hiszen még arról is tájékozódhat, hol nem találták meg Petőfit. („Hány helyen nincsen Petőfi?” Amit a Petőfi-legendák hátteréről tudni lehet – Margócsy István.) Aki pedig „csak” emlékezni szeretne, elég ha beleolvas Illyés Gyula könyvébe, Petőfi Sándor című monográfiájában drámai képet fest a költő utolsó óráiról, a segesvári csata zűrzavaráról és a menekülés kétségbeesett pillanatairól. Nagyon sokan írtak Petőfiről, (cseh)szlovákiai magyar írók is, rendszerek próbálták kisajátítani, hasonlóan József Attilához. Petőfi neve azonban sosem halványul el, kultusza, legendája tovább él az egyszerű emberek körében is.
Könyvtárunkban is megtalálható például a kötet, amely azt mutatja be, hogyan őrizte, őrzi a népi emlékezet a költő alakját. A szerző, kutató Dienes András a helyi mondákat és a költő halála után szárnyra kapott legendákat prezentálja. A legendák Petőfije című könyv 1957-ben jelent meg a Magvető Könyvkiadónál. Minden történet, amelyet bemutat, érdekes és tanulságos. Az egyikben pl. egy parasztember visszaemlékezését meséli el. A történet szerint egyszer egy hatalmas fa alatt egy embert pillantott meg, aki egy könyvet olvasott éppen. A mesélő rögtön tudta, hogy az nem lehet más, mint Petőfi Sándor, aki biztosan nem halt meg a csatában, csak azt a hírt keltették. Rá is kiabált hangosan, hogy: Sándor, te! A férfi erre felemelte a fejét, becsukta a könyvét. A parasztember pedig tudta, ő volt Petőfi. Dienes András könyve az élő népi hagyományt, a parasztság emlékezetében megmaradt hiteles és mesés történeteket örökíti meg a költőről. A kötet igen olvasmányos, egyedi a hangulata, hiszen eredeti formában jelennek meg benne falusi emberek visszaemlékezései, bemutatva a hivatalos irodalomképtől eltérő, népi Petőfi-képet.
Egy másik könyv, amely szintén a könyvtárunkban található, Dunaszerdahelyen jelent meg a Vámbéry Polgári Társulás kiadásában, szerzője Magyar Zoltán. Mint köztudomású, Petőfi többször is megfordult a Felvidéken, volt egy 1845-ös nagy felvidéki utazása. Ezek a helyszínek fontos szerepet játszottak a költő diákéveiben, barátságaiban és irodalmi útkeresésében. Úti jegyzeteiben is olvashatunk ezekről.
Akit tehát érdekel, kedvvel lapozgathatja a könyvet, amely lehet amolyan „böngészős” is. Az ember azokat a helyszíneket keresi meg először a kötetben, amelyek a leginkább érdeklik.
Végül, de nem utolsósorban álljon itt Zs. Nagy Lajos – aki Petőfit egyik nyilatkozatában egy csodának tartotta – nagyon is jellegzetes verse a szívszorító utolsó sorral. Mert Petőfi emléke mindenkié…
Összegyűjtött reményeim
Hol szabadság van, / nem csak a puskacsőben stb. (Illyés után „szabadon”) / az én reményeim sem férnek el három vaskos kötetben, / ezért be sem viszem a Madáchnak, / föl sem olvasom őket a pozsonyi rádióban, / pedig ott viszonylag jól fizetnek, / az én reményeim itt vannak a mellemben összegyűjtve, / hajnalonta valószínűleg ezektől akarok felrobbanni, / ettől kalapál és harangozik a szívem, / ezektől a reményektől szédelgek, mint egy kiütött bokszoló, / most nem sorolom fel őket, hiába is reménykedtek, / csak annyit mondok róluk, hogy pirosak, rózsaszínűek, zöldek, / egyszóval gyönyörű giccs-spektrum lakozik itt / összegyűjtve bennem, / azért össze tudnám foglalni számotokra, ha nagyon akarnám, / akár két szóban is: / SZABADSÁG, SZERELEM, / ámde, miért akarnám olyan nagyon, / hiszen olyan nagyon, szemetverően piros ez a két szó, / mint az ő drága, Segesváron kiömlött vére volt.
