2025. július 9., 19:01

A magyar feleség vallomása

Paul Adrian Maurice Dirac (1902–1984) brit Nobel-díjas fizikus, a kvantummechanika egyik úttörője, az antirészecskék létezésének megjóslója 1937 januárjában vette feleségül Wigner Margitot (1904–2002), aki az 1963-ban ugyancsak Nobel-díjjal kitüntetett Wigner Jenő (1902–1995) fizikus húga volt.  

Dirac és Margit
Fotó: Archív

Az újságíró, aki 1937-ben meginterjúvolta, egyebek között így jellemezte: 

„Dirac professzor felesége magas, nyúlánk fiatalasszony. Gyönyörű fogsora van, gesztenyebarna haját szigorú kontyban viseli, festéket nem használ, csak a száját rúzsozza kissé. Nagyon egyszerűen öltözik, kockás angolszoknya, rövid ujjú pulóver van rajta.”

Margit korábban már férjnél volt, két gyermekük is született, de amikor 1935-ben meglátogatta testvérbátyját, a Princetoni Egyetem professzorát, már elvált asszonyként érkezett Amerikába. Itt ismerkedett meg az előadókörúton járó Dirac professzorral, és az emberekről alkotott véleményük közötti hasonlóság, Beethoven zenéje, a nagy séták, az állatok és az erdő szeretete hozta őket közel egymáshoz. 

Margit később, 1937-ben, a Természettudományi Közlöny (ma: Természet világa) című havilap munkatársának mesélt kapcsolatukról és az interjúban őszintén bevallotta, hogy a fizikához nem sokat ért, de ez egyáltalán nem befolyásolta a Dirac és közte kialakult meghitt viszonyt. A házaspár látogatóban járt Budapesten és Margit szüleinek villájában töltöttek néhány napot. Dirac pihenni akart, ezért nem vállalt el semmilyen nyilvános fellépést vagy előadást, egyszerűen élvezni akarta Budapestet, a finom ételeket. Igaz, egy alkalommal az ugyancsak Budapesten tartózkodó kiváló brit csillagásszal, Arthur Stanley Eddingtonnal (1882–1944) együtt felkeresték a Sváb-hegyi csillagvizsgálót, majd megebédeltek, és mint a Dirac-kal készült interjúból megtudjuk: süllő, bélszínfilé, végül dobostorta került az asztalra. Később csak süllőt volt hajlandó enni, mert azt egy nagyon ízletes ételnek találta és Cambridge-ben egyébként sem kapható.

Wigner Margit elmesélte az újságírónak kapcsolatuk alakulását. Dirac néhány nappal találkozásukat követően haza utazott Nagy-Britanniába. Onnan leveleket írt leendő feleségének és jelezte, hogy Budapestre utazik, mivel közben Margit is hazatért. Házasságkötésük előtt többször is találkoztak, majd Cambridge-ben egy hotelben alakítottak ki maguknak lakást arra az időre, amíg fel nem épül a házuk. Dirac addig az egyetemi College-ban lakott, de oda nem vihette a feleségét, mert azt egy rendelet megtiltotta.

Az interjú legérdekesebb részei Dirac életvitelét érintették. Az olvasó megtudhatta, hogy a tudósnak mindig csak egyetlen öltönye volt, mivel rettenetesnek tartotta, hogy az embernek azon kellene törnie a fejét, hogy most melyiket vegye fel. Amikor a ruhát elnyűtte, varratott magának egy újabb öltönyt. Szabója már fejből tudta a méreteit, tehát elég volt csak jelezni neki a feladatot. Az öltönyök gyorsabb kopásának nemcsak az állandó viselés volt az oka, hanem Dirac különös kedvtelése is: nagyon szeretett fára mászni. Budapesten is versenyt mászott mostohafiával és persze az öltönye megsérült. Egy másik szenvedélye az volt, hogy inkább a kerítésen mászott át, és nem a kapun keresztül ment be a házba.

Az újságíró valószínűleg azon is nagyon meglepődhetett, amikor azt hallotta Margittól, hogy férje rendszerint meséket olvas. Budapesten éppen az Ezeregyéjszaka meséi voltak terítéken. A Dirac házaspár nyári úticélja Moszkva volt, ahol a tudóst egy előadássorozat megtartására kérték fel. Egyébként korábban már nyolc alkalommal megfordult Oroszországban és kedvelte az oroszokat. Felesége nagyon örült a lehetőségnek, hogy elkísérheti férjét erre az útra.

Megjelent a Magyar7 2025/26.számában.

Megosztás
Címkék