A kolloidika megszállottja, Buzágh Aladár
A természetben az anyagok a legváltozatosabb formában találhatók. A kémiaórán többnyire a folyadékokról, a gázokról és a szilárd anyagokról hallunk. Olykor persze szó esik azokról az anyagokról is, amelyek nem sorolhatók be ezek közé, mivel egyfajta átmenetet jelentenek közöttük.
Azt hihetnénk például, hogy a tej ugyanolyan folyadék, mint a víz, pedig valójában különböző anyagok: fehérjék, zsírok, víz és sók bonyolult elegye, ezeket az alkotórészeket bizonyos körülmények között el is lehet egymástól választani. Ezért is használják az emulzió elnevezést. A tejet és más, 1 nanométertől 500 vagy 1000 nanométerig terjedő méretű részecskéket tartalmazó keverékeket leegyszerűsítve kolloidoknak nevezik.
Mindezt azért tartottam fontosnak elmondani, mert a következőkben arról a felvidéki gyökerű kémikusról, Buzágh Aladárról lesz szó, aki a kolloidikának nevezett tudományterület magyarországi iskolateremtője volt. A Rimaszombat melletti Derencsényen született 1895. július 6‑án. Édesapja, Buzágh István az aprócska falu evangélikus lelkésze volt. Aladár Losoncon és Rimaszombatban végezte a középiskolát, majd 1918‑ban a budapesti József Nádor Műegyetemen vegyészmérnöki, 1921‑ben a Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. A pestszentlőrinci lőszer‑ és szappangyárban laboratóriumi gyakornokként kezdte, de 1919‑től egyetemi oktatóként tevékenykedett egészen 1962. január 20‑án bekövetkezett haláláig.
Az 1920‑as években több alkalommal is hosszabb tanulmányúton járt Németországban, ahol elsősorban a kolloidkémiának nevezett szakterületen mélyítette el ismereteit. A Nobel‑díjas vegyész, Wilhelm Ostwald ugyancsak kémikus fia, Wolfgang Ostwald mellett dolgozott, és közös munkájuk eredményeként olyan felfedezések születtek, amelyek kettejük nevét viselik (pl. Ostwald–Buzágh‑féle üledékszabály, amely a peptizálás hatásfokát jellemzi).
Buzágh Aladár volt az első magyarországi professzor, aki a diszperz rendszerekről és a kolloidokról tartott kurzusokat, és több évtizedes oktatói tevékenységének köszönhetően kolloidkémikusok több nemzedékét indította el a tudományos pályán. Ő maga a fehérjékben lejátszódó folyamatokkal (peptidizáció), különböző kolloidszerű anyagok: cellulóz, lignin szerkezetének vizsgálatával foglalkozott. De nagy jelentőségű volt a bentonitnak nevezett kőzet (nagy vízfelvevő képességű anyag, amely akár 15–20‑szoros térfogatúra is képes megduzzadni, ha vízzel keverik) vizsgálata és alkalmazásának kiterjesztése az élelmiszeripar, a kőolajbányászat és egyéb ágazatok terén. A diszperz rendszerekben lejátszódó folyamatok, a gélszerkezetben végbemenő öregedés általa megfogalmazott magyarázata mind az elméleti, mind a gyakorlati kutatásoknak adott nagy lendületet és tanítványainak további kutatandó témát.
Ő írta a kolloidika első magyar nyelvű egyetemi tankönyveit, de számos kiadást éltek meg kolloidikai gyakorlati kézikönyvei is. Munkásságáért két alkalommal is Kossuth‑díjjal tüntették ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1938‑ban levelező, 1946‑ban rendes tagjává választotta. Az MTA emlékére Buzágh Aladár‑díjat alapított a kolloidika területén jelentős eredményeket elért kutatók számára. Van egy „mellékdíja” is, amelyet fiatal vegyészeknek ítélnek oda.
