A három Bresztovszky fivér

2021. április 20., 08:34
Juhász Dósa János

Ahogy Kőváry Gyulát, a magyar kabaré egyik megteremtőjét, úgy a Bresztovszkyakat sem jegyzi a rimaszombati házi történelem/emlékezet, holott mindhárom Bresztovszky fivér pótolhatatlan alakja a magyar művelődéstörténetnek. Amíg a legidősebb Béla gépészmérnökként, egyetemi tanárként a felsőházig jutott, úgy a tőle tíz évvel fiatalabb Ernő és a tizenhét évvel ifjabb Ede az irodalom területén hagytak hátra maradandót. Utóbbi kettő Ady Endre barátja és harcostársa volt, s ne feledjük Ernő első feleségét, Gárdos Mariskát sem, aki a magyar nőmozgalom egyik első élharcosa volt a XX. század első felében, s akit szintén jegyez a magyar irodalomtörténet.

Az öreg Bresztovszky úgy mint mások az Osztrák-Magyar Monarchiában közhivatalnokként „beélte” szinte az egész Monarchiát. A hatalmas birodalomnak az volt ugyanis az előnye, ami a hátránya is. Bárki passzus nélkül bejárhatta ezt a hatalmas földterületet Prágától Fiumén át Aknaszlatináig; viszont egy állami alkalmazott annak is ki volt téve, hogy feljebbvalói helyezgethették is ide-oda, ahogy történt ez id. Bresztovszky Edével is. Első gyerekük, Béla Nagykárolyban született még 1872-ben, öccse, a tíz évvel fiatalabb Ernő már Rimaszombatban, míg a tőle is hét évvel fiatalabb Ede már Nagyváradon. A mama, Gryneus Vilma fiaiban csak egy a közös, mindhárman sokra vitték, bár amíg Béla gépészmérnökként, a rendszer feltétlen híveként egészen felsőházi póttagságig jutott, addig Ernő baloldaliként élte le szűkre szabott életét, míg Ede a baloldaltól jutott el annak tagadásáig, s a teljes megcsömörlésig. Hármuk közül ketten nem természetes halált haltak, Béla egy autóbalesetben szenvedett az élettel össze nem egyeztethető sérüléseket, míg Ernő az első világháborúban szerzett súlyos sérülésébe halt bele pár évvel később. De hogy az ő haláluk volt-e tragikusabb vagy a természetes  halállal, de évtizedek óta megcsömörlött, s visszavonultan élő Edéé, az már örök talány marad.

Béla, a sportrepülő

Béla még Nagykárolyban született, de 1878 és 1882 között az alapiskoláit már Rimaszombatban és Dobsinán végezte el, majd Rimaszombatban és Máramarosszigeten járt gimnáziumba, s Nagyváradon érettségizett le 1890-ben. Négy évvel később Budapesten, a József Egyetemen szerez gépészmérnöki oklevelet, s 1907-ben itt szerzi meg a doktoriját is. De külföldön is képezi magát, egy-egy szemesztert Darmstadban, Münchenben, Genfben, Berlinben és Párizsban (Sorbonne) tölt el, s 1909-ben magántanári képesítést szerez a szilárdsági kísérletek tárgykörben.

Tanári pályáját a József Műegyetem tanársegédeként kezdi, de ezzel egyidejűleg mérnöki munkát is végez.

Előbb a budapesti Danubius Hajógyár hídosztályán, majd a Magyar Monier Vasbeton Vállalat vezető mérnökeként dolgozott, később a József Műegyetem Műszaki Mechanikai és Elméleti Géptani Tanszék adjunktusa. 1909 és 1912 között magántanár a műegyetemen, 1912 és 1914 között nyilvános rendkívüli tanára és a Tanszék vezetője, majd 1914-től ugyanott nyilvános rendes tanárként működik. 1916-tól a Műszaki Mechanikai Laboratórium és Kísérleti Állomás vezetője, 1920-22-ben és 1925-27-ben pedig a műegyetem Gépészmérnöki Osztályának dékánja volt.

Ami a szakmai munkáját illeti, építőanyagok, födémszerkezetek anyagvizsgálatával foglalkozott, többek között az eltérő korú betonok és téglaszerkezetek rugalmasságát vizsgálta. Kutatta a repülés műszaki kérdéseit is, 1909-ben pedig részt vett a reimsi első repülőversenyen.

Fontos szerepe volt a magyar repülés első világháborút követő újjáépítésében.

1911 és 1914 között a Magyar Mérnök- és Építész Egyesület főtitkára, 1924 és 1927 között a Magyar Mérnökök és Építészek Nemzeti Szövetségének elnöke volt. A Magyar Aëro Szövetség alelnöke, s a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület alapító elnöke. S ahogy öccsei, ő is kapcsolatba kerül az újságírással, 1912-13-ban szerkesztette a Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönyét, de több egyetemi jegyzete és szakmai jellegű kötete is megjelent. Felesége Rauscher Lujza Mária, Rauscher Lajos iparművész, építész leánya volt.

Halálát 69 éves korában autóbaleset okozta (súlyos agyrázkódást és jobboldali bordatörést szenvedett).

Mérnöki és tanári munkáját nagyfokú társadalmi megbecsültség is kísérte, 1927 és 1935 között országgyűlési képviselő és a Felsőház póttagja volt.

Ernő, aki Ady Endrét védte

Ő volt az, aki 1882 november hetedikén Rimaszombatban született, de iskoláit már Nagyváradon, majd a budapesti tudományegyetemen folytatta.

Korán eljegyezte magát az újságírással és a baloldali eszmékkel, 1903 és 1921 között a Népszava belső munkatársa volt.  

Közgazdasági, politikai, szociológiai és szociálpolitikai tárgyú cikkeket követett el, de mivel, talán bátyja hatására érdekelte a modern technika, a Nyugatban és a Szocializmusban több írásában is népszerűsítette ezeket, így írt az akkor még újdonságnak számító moziról és a repülésről is (amelyet Béla bátyja is gyakorolt).

A Nyugat első éveiben több fontos esszéje is megjelent a lapban, s amikor 1909-ben egy munkásköltő, Csizmadia Sándor megtámadta a Népszavát,  mondván abban nincs keresnivalója a polgári nyafogásnak, s Ady költészetét tébolydaköltészetnek nevezi, Bresztovszky Ady mellé áll, s kemény kritikával illeti nemcsak Csizmadiát, hanem Babitsot is.

Ady mintegy a vitát lezárva Párizsból küldi a Nyugatnak a Küldöm a friggyládát c. híres versét, amelyet így zár le: „Tietek vagyok, mindegy most már,//Hogy nem kellek, vagy kellek-e.//Egy a Napunk gyönyörű égen.//Jaj, hogy elföd e Naptól néha// A gonoszság fellege”.

Több fontos műve is ekkoriban jelenik meg (Alkotmányt Magyarországnak! Minő az igazi népképviselet?; A tömegsztrájk kiskátéja; Vasutasok lázadása; Alkotmányt Magyarországnak; Általános sztrájk és választójog Magyarországon; Magyarország fekete statisztikája; Jön a halálcsillag: rémlátások és valószínűségek; Művésznyomor, művészgőg és egyéb elmélkedések – ezek a művei máig nélkülözhetetlenek az ún.  „boldog békeévek” elemzőinek.

1913-ban az ő szerkesztésében jelenik meg A proletárok verseskönyve, de az ő nevéhez fűződik 1904-ben az Internacionálé első magyar fordítása is. Emellett Zola nem egy regényét is ő fordítja le magyarra. Emlékszünk, Bródy Sándor A tanítónő c. drámájában  Tóth Flórától éppen egy bűnös Zola-regényt koboznak el a feljebbvalói. A regényt valószínűleg Bresztovszky Ernő fordította. 1919-ben a Népszava által működtetett, s az öccse, Ede által szerkesztett Világosság Könyvtár sorozatban jelenik meg Miért? című vékonyka kötete, amely pár háborús novelláját és rorátéját/zsoltárát tartalmazza.

Az első világháborúban súlyos tüdőbajt kapott Ernő ekkor már súlyos, gyógyíthatatlan beteg, hiába az ausztriai és svájci gyógykezelés, 1922-ben Bécsben meghal.

Több, a kötetben megjelent novellája a nagy háború első jelentős irodalmi lenyomata. Hősei, a magyar Kis Péter, a görög Kalokagathos vagy az új-guineai Vai-Lulao egyaránt ennek a borzalmas világégésnek a fölösleges áldozatai, s vajon miért? „Hát miért megölni ennyi embert, ha meg sem esszük őket? Miért?” – elmélkedik az utolsó csatájába induló kannibál.  

Ernő élete 39 éve alatt kétszer kötött, mindkét esetben rövid életű házasságot, előbb a korabeli magyar nőmozgalomban jelentős szerepet játszó Gárdos Mariskával, aki nemcsak politizál, hanem jeles szépirodalmi munkásságot is kifejt, háromkötetes visszaemlékezései mellett több elbeszéléskötetet és regényt is kiadott, s Bajomi Lázár Endre mellett megírja pl. a Vörös Szűz, vagyis Louise Michel életregényét, aki Verlaine-t és Hugo-t is megihlette, s akiről Ady azt írja: „Száz romantikus könyvre méltó életet élt”.

Második házassága Földessy Margit Irénnel szintúgy rövid életű, a háború évei alatt felbomlik.    

Ede, a végzetesen megcsömörlött

A harmadik, legifjabb testvér, aki 17 évvel fiatalabb Bélánál, s hét évvel Ernőnél, 1889-ben már Nagyváradon született, s a budapesti egyetemen bölcsészetet, majd jogot hallgatott, de tanulmányait nem fejezte be. 1908 és 1920 között a Munkásbiztosító Pénztár tisztviselője volt, s ahogy a bátyja, a Népszavának dolgozik, s ő is részt vesz az akkori irodalmi és politikai harcokban.

Ady kivételével ő is keményen gúnyolja a Nyugatot, ahogy egyik cikkében írja: „Babits Mihály példájára kigyomlálták régi s újból kiadott verseikből a »piros« szót és a vörös szellemet”. A Tanácsköztársaság idején az ismeretterjesztés és könyvkiadás területén dolgozott, s tagja volt az írói választmánynak.

A Népszava munkatársaként egy ideig szerkeszti annak Világosság Könyvtárát, amely számos jelentős művet adott ki.

Itt jelenik meg például Molnár Ferenc legendás Széntolvajok c. novelláskötete, de Anatole France, Leonyid Andrejev, Jack London, Knut Hamson, Guy de Maupassant, s a már említett Zola egy-egy műve is magyarul, de Podhradszky György fordításában Jozef Gregor Tajovský Falusi történetek c. kötete is. Ő maga a legnagyobb sajnálatunkra csak két könyvet ad ki, világháborús naplója mellett A halál birodalma c. novelláskötetét, amely 11, többnyire „háromfelvonásos mini sorsnovellát” tartalmaz, amelyek többnyire a tízes évek elején íródnak, s tűpontos választ adnak az első világégés kitörésének az okaira.

Ahogy az egyetemet nem fejezte be, megcsömörlik a baloldali eszméktől is. 1940-ben eljött a Népszavától; szakított a szociáldemokrata párttal.

„Bresztovszky, aki szűkkeblűen balos-szektás hangot ütött meg, utóbb a nacionalista politikai jobboldalhoz csatlakozott” – írja róla tanulmányában Agárdi Péter. 1940-ben otthagyja  a Népszavát, szakít a szociáldemokrata párttal, s 1945 után mint nyugdíjas, visszavonultan élt 1963-ban bekövetkezett haláláig. Annyira elfeledték, hogy egyes lexikonok még a halála napját is másképp jegyezték fel.

konyvek.jpg

„Minek maradtunk meg, ha halálra szánta az emberi nemzetséget a Végzet?...Minek maradtunk meg, akik megmaradtunk? Fejfának vagy magnak? Világot sirató nyomorék utódnak avagy a világot újra teremtő isteni akaratnak?!” – kérdezi davosi halálos ágyán Ernő, a Rimaszombatban született középső fivér. Nos, ez a kis írás erre a kérdésre szeretett volna méltó választ adni.

 

Kapcsolódó cikkeink

Kövesse facebook oldalunkat is!