Kőváry és fia Rimaszombatból

Nem tudom, hányan tudják ma Rimaszombatban, hogy a világhírű magyar kabaré egyik megteremtője Kőváry Gyula Miklós József néven Batyiban született azokban a bizonyos boldog békeidőkben. Édesanyja balogfalai volt, s a bohém, nyughatatlan lelkű fiatalember meg sem áll Budapestig, ahol 1906-ban elvégzi az Országos Színészegyesület iskoláját és leszerződik a Magyar Színházhoz. De nemcsak játszik, ír és konferál („Nagy Endre fejére nőttem, ahogy később Békeffy László nőtt az én fejemre, míg az ő fejére Kellér Dezső”) is, az Apolló Színházban játsszák a kabaréjeleneteit, kis daljátékait, komédiáit, tréfáit és blüettjeit.

1908-ban Kondor Ernő alapítja meg az első irodalmi kabarét, a Bonbonnière-t a mai Művész mozi helyén Nagy Endre konferálásával, de az elég hamar megszűnt. Kőváry Gyula itt is fellép, ahogy más kabarészínpadok is szívesen veszik fanyar, groteszk humorát. A műfaj akkoriban éli virágkorát, szinte minden sarkon működik egy, s aki azt hiszi, hogy az olcsó mulatozás terepe ez, az nagyon téved.

A legnagyobbak is megtiszteltetésnek vették, hogy írhattak a kabarénak, Ady Endre, Kosztolányi, Heltai vagy Karinthy is gyakran meglepi a könnyű színpadot, akkoriban ugyanis még nem volt sikk lenézni  a könnyű múzsát, ahogy annak művelőit sem. Kőváry ezeknek a nagyságoknak a barátságát élvezhette, nem egy éjszakát lumpolt át például Ady Endrével, s ahogy emlékirataiban írja, együtt lovagolták meg a szfinxet, s közben harsogták az éjszakába, hogy „Röpülj, hajóm,//Ne félj, hajóm: rajtad a Holnap hőse”.

Kosztolányi ekkoriban nyilatkozza, hogy Kőváry az öt legismertebb budapestiek egyike, de ezt az ötvenes években is megerősíti Kibédi Ervin. Az ifjú titánok büszkén kísérgetik zegzugos budapesti utcákon, s élvezik, hogy vele együtt őket is megsüvegelik.

1914-ben Zenebona címmel addig írt tréfáit és kabaréjeleneteit is kiadja. 1920-ban megpróbálja újjáéleszteni az egykori Bonbonnière-t, nem sok sikerrel. A húszas években több hosszabb-rövidebb életű kabaréban (Délutáni Kabaré, Terézkörúti Színpad, Pódium írók Kabaréja) konferál, ahogy írja a jeleneteit a békebeli béke éveiben, de ez a megélhetésnek így is kevésnek bizonyult.

Háromszor is nősül gyors egymásutánban, első feleségét, Nagy Vilmát 1914. április 15-én vette feleségül és 1917-ben váltak el. Még abban az évben Takács Ilona színésznő lett a felesége, akitől 1921-ben vált el. Harmadik felesége Goldschmid Judit volt, akivel 1921. március 21-én kelnek egybe. Ő lesz az anyja egyetlen fiának, Györgynek is, aki mi mást is tehetett volna, sok tekintetben szintén apja mesterségét folytatta.

1928-ban Berlinbe költözik családostul, ahol Kabarett der Komiker névvel saját kabarét alapít. De 1933-ban hatalomra kerül Hitler, „s mivel két dudás nem fér meg egy csárdában”, Kőváry Gyula hazatér. A Teréz körúti, a Medgyaszay Színpad, majd a Pódium Kabaré szerződteti. Természetesen továbbra is szakmányban, százas szériában gyártja a kabaréjeleneteket, konferál, s megérkezik életébe a film is. Filmszkeccseket, majd forgatókönyveket ír, s játszik is.

Kitalálja „legkővárysabb” találmányát, a kontrafékes dadogást, amely nélkül nem „kővárys” egy Kőváry Gyula által megformált figura. De kitalálja a Hacsek és Sajó női változatát is, Csirágné és Karakánné, vagyis Rajna Alice és Kökény Ilona legalább akkora siker, mint az eredeti Vadnai-féle férfiváltozat.

Pályája során mintegy 35 filmben játszik, 1941-ben ő írja a Bob herceg c. Huszka-operett filmváltozatának forgatókönyvét, ahogy saját magára szabja a Lesz, ami lesz c. filmet, amelynek egyik főszerepét is eljátssza. Ezzel ő is csatlakozik kabarészerzőtársaihoz, Rejtő Jenőhöz, Vadnai Lászlóhoz, Békeffi Istvánhoz, László Miklóshoz és Nóti Károlyhoz, akik szakmányban gyártják a kor romantikus vígjátékait. Ki sejti akkor, hogy nem egy közülük majd a második világháború áldozataként végzi. A Bob herceg férfi főszerepét Szilassy László, a másik filmét pedig Hajmássy Miklós játssza, míg női partnereik a Miss Budapest néven elhíresült Ania Suli, utóbbié Kovács Kató, aki Kolozsváron született, s életét Losoncon végezte be. A két férfisztár pedig a háború után Dél-Amerikába menekült, de Páger Antallal ellentétben sose tértek haza. 

A második világháború után Beregi Oszkár hívja Szegedre, ahol majdnem megkapja Polonius szerepét, de egy év múlva visszatér a pesti kabaréba, s jönnek az újabb filmes „szerepecskék” is, feltűnik a Beszterce ostromában, az Állami áruházban, a Bakaruhában c. filmben és a Tanár  úr kérem-ben is.

1955-ben a Magyar Rádió mutatja be a Kassán felnőtt Kemény Egon Hatvani diákjai c. daljátékát (a szövegét Ignácz Rózsa és Soós László írta), s ebben a címszereplő Bessenyei Ferenc mellett eljátssza Varjas János rektor szerepét. Karinthy Frigyes írja róla:

„Amit általában közvetlenségnek neveznek a színésznél, azt a tulajdonságot vagy tehetséget, hogy a kimondott szó és a szerep mindig úgy hat, mintha abban a pillanatban rögtönözte volna színész – ez Kővárynál nem módszer vagy modor vagy stílus, hanem egyszerűen ő maga, az ember, aki a színpadon nem alakít. Nincs tehát semmi meglepő abban, hogy Kőváry, a kabarészerző, konkurenciát csinál Kővárynak, a kabarészínésznek”.

Akinek már megítélték az érdemes művész elismerését is, de annak átadását már nem várja meg, Bécsbe emigrál családostul, ahol még játszik színpadon (Theater de Courage) és filmen is. 1967-ben hal meg, s Magyar Televízió 1986-ban Kabaré a négyzeten címmel készít róla emlékműsort, amelyben Kőváry alakját Kern András személyesíti meg.

Az 1922-ben, 99 éve született fia, mondhatni, az apatejjel szívta magába a kabaré szellemét, s már tizenévesen követte az apját az írói pályán. Szerkeszt, műfordít, rádiójátékokat ír (például A kis ördög címmel Karinthy mulatságos írásaiból, amelyben a címszerepet a papa személyesíti meg), s 16 évesen megírja a Kamaszok c. regényét, amely előbb németül jelenik meg, de a nyolcvanas években a Móra Kiadó is közkinccsé teszi  a Delfin Könyvek sorozatában Kapd el a tolvajt, és tartsd a szád! címmel.

A gyerekkrimi főszereplője két szállodai boy, Gerhard és Márkus, valamint barátnőjük, Petra, akik egy híres filmcsillag vagyont érő ékszere után nyomoznak, amely nyomtalanul eltűnik.  Igazi kasszasiker, ahogy a Humor és Magyar c. humoros „magyartörténete”, de nevezhetnénk magyaros humortörténetnek is.

Kőváry György bebizonyítja azt, amit eddig is sejtettünk, magyarok nélkül a világ nagyon üres és unalmas lenne. Ha egyáltalán lenne. Legyen az irodalom, film, zene, sport, tudomány vagy akár gasztronómia. Humorba áztatott, itt-ott görbetükröt tartó lexikonjában több száz magyart sorol fel, akinek nevéről ugyan már többnyire lekopott az ékezet, többségük mégis büszkén vállalja magyar gyökereit.

„A magyar nem nemzet, hanem fenomén” – állapítja meg, ahogy azt is ki meri mondani, hogy „akinek magyar barátja van, annak már nincs szüksége ellenségre”. Ennél nagyobb és hitelesebb igazságokat aligha írtak még le magyarul (is). Is, mert  Georges Kövary nevéről szintén lekopott az ékezet több évtizedes bécsi „magyarmagányában”. Hisz, ahogy önéletrajzi könyvének már a címében is jelzi: Németül álmodom – magyar feliratokkal.

Az eredetileg 1984-ben németül megjelent kötetről (Ein Ungar kommt selten allein – Egy magyar ritkán jön egyedül) átdolgozott magyar kiadása után írja Molnár Gál Péter:

Mindezek mellett közelíti egymáshoz a magyar és osztrák irodalmat, többek között Göncz Árpádot, Szakonyi Károlyt és Déry Tibort fordítja németre, Theodor von Csokort és Ödön von Horváthot magyarra. S hálából életrajzi könyvet ír Molnár Ferencről, az ugyanis két művének főszereplőjének nevéül a Kőváryt választja. 1968-ban Prágában majdnem bemutatják az általa is jegyzett Casanova-musicalt Karel Gottal a címszerepben, de a Varsók Szerződés tankjai a bemutatót eltiporják.  

Kőváry Gyula (vagy Cinci, ahogy mindenki szólította) és fia, György (vagy Georg, ahogy új hazájában szólították) ugyancsak maradandót alkotott a magyar színház- és filmtörténetben, ahogy a könnyű múzsa hódolói is áldhatják a nevüket. Tegyük ezt mi is a Felvidéken, s pláne Gömörben  legalább azzal, hogy felidézzük a nevüket, elővesszük a papa valamelyik filmjét, s fellapozzuk a fia könyveit. Érdemes.