2023. július 30., 16:36

A hajthatatlan politikus

A Felvidék neves szülöttjeinek nyomait keresve bukkantam a Párkányhoz közeli Bajtán született Drozdy Győzőre (1885–1970).

Drozdy Győző

Az I. világháború után több alkalommal is a magyar parlament képviselője volt, de rendszerint összetűzésbe került a mindenkori hatalommal. Elvett illúziók címmel – a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére – megírta visszaemlékezéseit, bár korántsem sikerült mindent papírra vetnie.

Ebben arról is olvashatunk, hogy 1919-ben szabadcsapatokat szervezett szülőföldjén a megszálló cseh legionáriusok ellen, de szó van az 1945 utáni időkről is, amikor a kommunistáknak csak szívós igyekezettel sikerült őt kiebrudalniuk az országgyűlésből, ahol a Magyar Szabadság Párt tagjaként kapott mandátumot. Megpróbált emigrálni, de a határon elkapták és egy ideig az állambiztonság hírhedt Andrássy út 60. alatti épületének „lakója” volt. 

Megjelent a Magyar7 2023/30.számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.