2018. december 18., 13:16

A dunaszerdahelyi maffia beszivárgott a Rimaszombati Kávéházba

Kettős könyvbemutatót tartottak pénteken a Rimaszombati Kávéház évzáró rendezvényén, amelynek középpontjában a dunaszerdahelyi maffia rémtettei álltak. Az esemény a számos egyéb aznapi program mellett is sok érdeklődőt vonzott a Három Rózsa Kávéházba.

szomolai_durica_01.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Fotó: Virsinszky Tamás

Az est vendégei Durica Katarina (A rendes lányok csendben sírnak) és Szomolai Tibor (A klán című kötet szerzői) voltak, akik legújabb könyvükben a 90-es évek dunaszerdahelyi maffiavilágáról írnak.

A házigazdák szerepét betöltő Hangácsi István és Juhász Dósa János a könyv keletkezéséről és utóéletéről is kérdezték a vendégeiket. A szerzők felidézték hogyan élték meg az akkor történteket, hogyan találkoztak először az érintettekkel, a hírhedt maffia áldozataival és mi inspirálta őket könyvük megírása során.

Fotó:  Virsinszky Tamás

Szomolai műve inkább a politikai hatalom és a maffia összefonódásáról szól a Mečiar-korszak alatt, míg Durica három nő személyén keresztül mutatja be ugyanezt az időszakot. Az események 1999. március 25-én csúcsosodtak ki, amikor a dunaszerdahelyi Fontána bárban a Pápay-klán tíz emberét gyilkolták le hidegvérrel és ezzel a szlovák alvilág történetének legnagyobb gyilkosságára került sor. 

A szerzők célja a véreskezű maffia és áldozatainak történetén túl egyfajta korkép ábrázolása volt. Mindketten elárulták, hogy sokkal brutálisabb dolgokkal is találkoztak az elbeszélések során, mint amiket megírtak, ezeket azonban szándékosan enyhítették, hogy olvashatóbb legyen a könyv. Hangácsi szerint már így is nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot, hogy megírták ezeket a történeteket.

Fotó:  Gecse Attila

Durica Katarina elmondta, hogy harmadik regényének megírásához évekig gyűjtötte az anyagot, minden rendelkezésre álló forrást elolvasott és áttanulmányozott. Több tucat olyan nőt és férfit is meghallgatott, akik saját bőrükön tapasztalták meg a szörnyűségeket. Ezekből aztán a legjellemzőbb és legmegrázóbb történeteket próbálta meg regény formájában összesűríteni.

Juhász Dósa János a Kuciak-gyilkosság kapcsán azt kérdezte, hogy milyen ma a politika és a maffia kapcsolata. Szomolai elmondta, hogy a témát a maga részéről lezártnak tekinti, szándékosan nem akart a jelennel foglalkozni regényében. Véleménye szerint azonban nem szűnt meg a maffia, de ma már kevésbé jellemző a legfelsőbb politikai körök nyíltszíni együttműködése az alvilággal.

Fotó:  Gecse Attila

A könyvek fogadtatását egyébként mindketten jónak tartják. Szomolai regénye a tervek szerint e-könyv formájában is megjelenik majd, illetve dolgoznak a német nyelvű fordításán, míg Durica történetét filmvászonra viszik majd, amiről azonban többet nem árulhatott el az írónő.

A rendes lányok csendben sírnak című regényt már háromszor kellett újból kinyomtatni, annyi fogyott belőle, s december folyamán Dunaszerdahelyen, Lakszakállason, Budakeszin, Tallóson és Somorján is bemutatták. Szomolai Tibornak pedig összes művét figyelembe véve a mostani rimaszombati volt a 400. könyvbemutatója, ezért az est végén mindkét szerző meglepetésként egy tortát kapott a szervezőktől.

Fotó:  Gecse Attila

szomolai_durica_01.jpg
Galéria
+5 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.