Közel 170 millió eurónyi haditechnikát ajándékozott Ukrajnának a szlovák kormány - Mai7 Hírlevél

E-mail eredeti nyelve: magyar

Ezúttal is a legfontosabb, legérdekesebb közéleti, bel- és külpolitikai anyagokkal jelentkezik a ma7 médiacsalád hírlevél, a Mai7. Lássuk a nap termését! Számunkra mindenképp vezető hír volt, hogy a kormány nyilvánosságra hozta a 2022-ben Ukrajnának ajándékozott haditechnika árát. 

1
Szlovákia 2022-ben saját védelmi kiadása tizedéért ajándékozott katonai felszerelést Ukrajnának
Elképesztő

Egészen elképesztő számadatok derülnek ki abból a közleményből, amelyet az EU-s együttműködéssel megvalósítandó nemzeti tervről zajló tárgyalások után adott ki a kormány.

Elolvasom

A több mint 2000 embernek otthont adó nagymihályi romatelepen felütötte fejét a rettegett tuberkulózis. A szakhatóságok attól tartanak, komoly járvány fenyeget a nem megfelelő higiéniai viszonyokkal rendelkező közösségben.

2
Tuberkulózis ütötte fel a fejét egy nagymihályi romatelepen, kétezer ember lehet veszélyben
Újabb járvány a láthatáron?

A fertőzöttek közül egy kétéves kislány állapota a legsúlyosabb. Nála a betegség tüdő- és agyhártyagyulladással is járt, mert a szakemberek szerint későn került orvoshoz.

Elolvasom

A Sátor Lajos bandájának rendszeresen kémkedő rendőrtiszt, Boris Drevenák fellebbezését elfogadta a legfelsőbb bíróság, így ügye visszakerül a speciális büntetőbíróság elé. A férfi ellen kiadott elfogatóparancs ezzel érvényét veszti, csakhogy sokan azt állítják, Drevenák már nincs is életben.

3
Megszüntették a dunaszerdahelyi maffiának kémkedő "rendőrspicli" elleni elfogatóparancsot, bár lehet, már nincs is életben
Dunaszerdahelyi maffia

Drevenák tizenhét évet kapott jogerősen, de büntetéséből egy percet sem ült le.

Elolvasom

A Beregszászi Városi Tanács három frakciója azzal fordult a polgármesterhez, hogy tűzzék napirendre a javaslatot, az önkormányzat pénzzel támogassa a gyermeküket ukrán tannyelvű iskolába írató szülőket. Nem is kevés pénzzel!

4
Asszimilációs verseny: Kárpátalján pénzzel támogatnák a gyereküket ukrán tannyelvű iskolába írató szülőket
Fegyverkezési verseny

Az egy havi átlagbér duplájával felérő támogatás vélhetően számos magyar szülőt is arra ösztönöz majd, hogy ukrán tannyelvű iskolát válasszon gyermekének.

Elolvasom

Bendarzsevszkij Anton külpolitikai elemzővel folytatjuk interjúsorozatunkat, amelyben elemzőket, biztonságpolitikai szakembereket kértünk meg arra, hogy értékeljék az orosz-ukrán háború első évét.

5
Bendarzsevszkij Anton: Közép-Európára is veszélyt jelenthet az oroszok esetleges győzelme
Elemzők az évfordulón

Az orosz sikertelenségek ellenére Putyin még mindig abban bízik, hogy ezt a háborút Oroszország megnyerheti.

Elolvasom

Kövesdi Károly legújabb jegyzetét nagy szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe. A téma új, de a minőség megszokott!

6
Viccen kívül
Nem csupán félreértés

A tisztánlátást azonban hiába próbálják elhomályosítani és elmismásolni az európai politikusok, amikor fűt-fát igérgetnek az ukránoknak.

Elolvasom

Tudják, ha szerda akkor Adásidő! A ma7 médiacsalád podcastjában Somogyi Szilárd ezúttal Zolcer Jánossal beszélgetett.

7
A Háború 13 alapvető kérdése - PODCAST
Adásidő

A világ vezető politikusai között forgolódva és a Kreml falain belül is szerzett tapasztalatai alapján Zolcer János új könyvében foglalta össze az orosz agresszió 13 alapvető kérdésére adott válaszát.

Meghallgatom!

Szerdától kapható az újságárusoknál, a postákon és a Slovnaft töltőállomásain is a Magyar7 hetilap legújabb száma. IDE KATTINTVA tájékozódhat arról, mivel találkozhat, ha megvásárolja a Magyar7 legújabb számát.

A Ma7 médiacsalád hírlevelét azoknak az olvasóinknak küldjük ki, akik erre feliratkoztak. A feliratkozás beállításai bármikor módosíthatók: [url:leiratkozás]Leiratkozás a hírlevélről[/url:leiratkozás]

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.