E-mail eredeti nyelve: magyar
Köszöntjük kedves Olvasóinkat! Aki nem ismeri kellőképpen a szlovákiai belviszonyokat, az rácsodálkozhat, hogy a parlamentben újfent sikerült háromötödös többséget találni egy javaslathoz. Akkor miért is van kormányválság, ha ekkora az egyetértés? 92 képviselő támogató szavazatával eldőlt, mikor lesz az előrehozott választás. |
|
Tisztelt Ház
|
|
|
Novák Katalin magyar köztársasági elnök kedden és szerdán Rómában tárgyal Sergio Mattarella olasz államfő meghívására. A köztársasági elnök az ukrajnai háború kapcsán elmondta, Magyarország a NATO és az Európai Unió tagjaként szövetségesei mellett áll és a mielőbbi fegyvernyugvás a célja, Ukrajnának pedig erején felül segít |
|
Lapszemle
|
A mielőbbi fegyvernyugvást nevezte célnak Ukrajnában Novák Katalin a Corriere della Sera napilapban megjelent interjúban.
Elolvasom
|
|
|
Március végéig még adnak ki régi, járáshoz kötött rendszámokat, de sok autótulajdonos már az új rendszámtáblákat rögzítheti autójára. |
|
Új rendszámtáblák
|
Január elejétől vezették be az új, országos rendszámokat, melyeken már nem szerepel a járás rövidítése.
Elolvasom
|
|
|
Szülőként mégis arra vágyunk, hogy gyermekünk sokra, nálunknál többre vigye. Hajlamosak vagyunk idealizálni csemetéinket, elfogultak vagyunk és többet látunk beléjük, mint mások. Vagy legalábbis szeretnénk. B. Vida Júlia jegyzete a félévi bizonyítvány kapcsán. |
|
Bizonyítvány
|
A szülő nem várhat el többet a gyermekétől, mint amennyire képes.
Elolvasom
|
|
|
Aki Kelet-Szlovákiában ülne buszra, holnaptól ezt drágábban teheti meg. Érdemes chipkártyát használni, mert azzal "csak" 25%-kal fizetünk többet, készpénzes fizetés esetén akár 33százalékkal is többe kerülhet az utazás. |
|
Menetjegy
|
Február elsejétől jelentősen emelkedik a buszjegyek ára a helyközi járatokon Kassa és Eperjes megyében.
Elolvasom
|
|
|
Jövőre kezdi építeni Nagymácsédon Nagyszombat megye önkormányzata a meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak és menyasszonya emlékművét. A győztes pályamunkát Benjamín Brádňanský, Vít Halada és Martin Piaček készítette, a szabálytalanságot, a kibillent teret és a folyamatos változást szimbolizálja. |
|
Nagymácséd
|
A Kuciak-házat a tervek szerint és a család kérése alapján lebontanák.
Elolvasom
|
|
|
A dúla olyan nő, aki képes érzelmi támogatást nyújtani a kismamának a várandósság során, a vajúdás alatt, illetve a szülést követően is. Ez a támogatás leginkább ugyan érzelmi, de kiterjedhet olyan praktikák bemutatására is, mint a szülés alatti helyes légzés. A Felvidéki Dúlák Közösségének két tagjával beszélgettünk. |
|
Dúlaképzés
|
Folyamatos fizikai, érzelmi és informatív segítség a leendő édesanyáknak.
Megnézem
|
|
|
Legújabb kvízünkben arra keressük a választ, ön okosabb-e irodalomból, mint egy ötödikes? |
|
A Ma7 médiacsalád hírlevelét azoknak az olvasóinknak küldjük ki, akik erre feliratkoztak. A feliratkozás beállításai bármikor módosíthatók: [url:leiratkozás]Leiratkozás a hírlevélről[/url:leiratkozás]
|
|