E-mail eredeti nyelve: magyar
Ezen a tavaszias januári napon is figyelemmel kísértük a legfontosabb történéseket, hogy olvasóinknak egy csokrot nyújthassunk át a nap végén a fontos, érdeklődésre számot tartó eseményekből.
Nyolcvan esztendeje, 1943. január 12-én Uriv mellett kezdődött a szovjet 40. hadsereg azon támadása, amely a szívós ellenállást kifejtő magyar királyi 2. honvéd hadsereget kivetette Don menti védőállásaiból. Az expedíciós hadsereg állományába több felvidéki csapattest is tartozott, de kerültek felvidékiek a soproni 7. könnyű hadosztályba is, amelynek vezérkari főnöke Létz József vezérkari százados volt. Az ő történetével emlékezünk az évfordulóra és azokra a magyar katonákra, akik hősiesen harcoltak a második világháborúban. |
|
Múltunk
|
Egy hős vezérkari tiszt portréjával emlékezünk a doni katasztrófa 80. évfordulójára
Elolvasom
|
|
|
Recseg-ropog minden körülöttünk, a világunk kiszámíthatatlan lett, a létbiztonságunk szertefoszlott, és nem csupán az anyagi javaink elértéktelenedése okoz súlyos lelki gondokat, írja jegyzetében Molnár Judit főszerkesztő, aki a hogyan továbbról osztja meg gondolatait. |
|
Évindulás elé
|
Kollégáimmal lázasan keressük azt a szót, azokat a fogalmakat, amelyek leginkább jellemezhetik az új évet, amelyek köré szívesen fonnánk 2023 eseményeit.
Elolvasom
|
|
|
Sokaknál kiverheti a biztosítékot az az egészségügyi tanulmány, ami arra mutat rá, túlságosan sok felesleges áldozatot követelt Szlovákiában a koronavírus-járvány. Ki tehető ezért felelőssé? Ki mondott csődöt? Mit lehetett volna tenni a felesleges emberáldozat elkerülése érdekében? Válaszok cikkünkben. |
|
Ki viszi el a balhét?
|
Elhibázott lépések sorozata, rossz politikai döntések, alacsony átoltottság...
Elolvasom
|
|
|
Való igaz, hogy telkeket vásárolt a McDonald's Dunaszerdahelyen, de hogy pontosan mikor kezdődik a beruházás, arra portálunk kérdésére nem adott konkrét választ a vállalat. Ki tudja, meddig kell még várniuk a McDonald's-os ételek környékbeli kedvelőinek az első csallóközi Mekire! |
|
Levelet kaptunk, lájf!
|
A McDonald's sajtóosztálya hivatalosan is megerősítette, a vállalat valóban felvásárolt néhány telket Dunaszerdahelyen.
Elolvasom
|
|
|
Amíg Moszkva veszélyt jelent a demokráciára, addig folytatni kell Oroszország szankcionálását, nyilatkozta a TASR-nek adott interjúban Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter. Hogy még mit mondott, az is kiderül cikkünkből. |
|
Noooormális?!
|
Készen kell állnunk egy új vasfüggöny valóságára - mondta Káčer.
Elolvasom
|
|
|
Fontos diagnosztikai eszközzel gazdagodott a komáromi kórház. Az ott és környéken élőknek ezentúl nem kell távolabbi helyekre utazniuk egy-egy MRI-vizsgálatra. Valóra vált a nagy álom, ami pár évvel ezelőtt még csak egy papírra vetett, ambiciózus víziónak számított. |
|
Haladni kell a korral!
|
Van minek örülni a Komáromi járásban...
Elolvasom
|
|
|
Évindító beszélgetésünkben három fő témát érintünk Robert C. Castellel, az Izraelben élő népszerű biztonságpolitikai elemzővel. Előbb röviden áttekintjük az elmúlt hetek háborúval kapcsolatos eseményeit, majd részletesen megbeszéljük azt a három fő témakört, amelyek Castel szerint leginkább érdemesek a nagyközönség figyelmére. Aki kérdez, Pomichal Krisztián. Érdemes megnézni! |
|
Videóinterjú
|
Az év új, a téma mindig más, Castel zseniális stílusa azonban változatlan!
Lássuk!
|
|
|
A Ma7 médiacsalád hírlevelét azoknak az olvasóinknak küldjük ki, akik erre feliratkoztak. A feliratkozás beállításai bármikor módosíthatók: [url:leiratkozás]Leiratkozás a hírlevélről[/url:leiratkozás]
|
|