E-mail eredeti nyelve: magyar
Köszöntjük kedves Olvasóinkat! Reméljük, abban a boltban, ahol ön vásárolt karácsonyra, nem volt bombariadó. Ma ugyanis ki kellett üríteni a komáromi Kaufland bevásárlóközpontot egy telefonbetyár ízetlenkedése miatt. A politika színpadán is történtek izgalmas dolgok. Ha már elvesztette a fonalat a pozsonyi számháborúban, és nem tudja, mi merre mennyi, és ki kivel van, olvassa el Pomichal Krisztián alapos magyarázatát. |
|
Sok kis játszma
|
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, de nem lehet eléggé kihangsúlyozni, a Heger-kabinet bukását hozó múlt heti parlamenti szavazás óta sem magától értetődő, hogy néhány hónapon belül előrehozott választásokra kerül sor.
Elolvasom
|
|
|
Ha nem sikerül időben elfogadni a költségvetést, ideiglenes költségvetéssel vág neki az ország 2023-nak. Ez pedig nyugtalanítani fogja a pénzügyi piacokat. |
|
Kissé félünk tőle
|
Az ideiglenes költségvetés a bizonytalanság és az instabilitás jele a nemzetközi pénzpiacok számára.
Elolvasom
|
|
|
Pedig a stabilitás nagyon jól jönne a jelenlegi helyzetben, hisz sorsunkat számos, váratlan tényező is befolyásolja. Kigyulladt az Urengoj-Pomari-Ungvár gázvezeték, melynek létezéséről a nem a gáziparban dolgozók nem bizonyosan tudtak. A történtek hírére közel 1260 dollárra ugrott a földgáz ezer köbméterének ára Európában. |
|
Tragédia
|
Robbanás nyomán tűz ütött ki kedden az Urengoj-Pomari-Ungvár gázvezeték csuvasföldi szakaszán.
Elolvasom
|
|
|
A szankciós politika is beérett: Európában egyre többet fizetünk az energiáért. A gáz ára az egekben, és Ázsiából sem tudunk behozni annyit, amennyit szeretnénk, mert ott is hidegebb a tél. |
|
Horribilis
|
Jól megbüntette Oroszországot Európa a szankciókkal. Az ukrajnai háború következtében az öreg kontinens energiaköltségei hozzávetőleg 1 billió dollárral ugrottak meg.
Elolvasom
|
|
|
Fiala Ilona dolgozószobájába nyerhetünk bepillantást Dunajszky Éva interjúja által. Az írónő regényei keletkezésének hátteréről mesél. |
|
Interjú
|
Nekem életelemem a könyv, mindennapi táplálékom. Nem tudok úgy élni, hogy ne olvassak.
Elolvasom
|
|
|
Karácsony közeledtével több településünkön is Betlehemet állítanak. Nézegessen képeket a nyárasdiról, melynek figuráit Nagy Csaba készítette. |
|
Betlehemi jelenet
|
Nyárasdon az adventi időben már évek óta szorgos emberek jelennek meg a községháza előtti téren, és egy fedett kis építményt állítanak fel.
Elolvasom
|
|
|
Egyedülálló szülőként karácsony előtt minden feladatot egyedül kell megoldani, ami gyakran nem egyszerű. Tóth Tünde két, gyermekét egyedül nevelő édesanyát szólalta meg arról, milyen a karácsonyuk.
|
|
Osszuk meg terheinket!
|
Az egyszülős családok kihívásai.
Megnézem
|
|
|
A Ma7 médiacsalád hírlevelét azoknak az olvasóinknak küldjük ki, akik erre feliratkoztak. A feliratkozás beállításai bármikor módosíthatók: [url:leiratkozás]Leiratkozás a hírlevélről[/url:leiratkozás]
|
|