E-mail eredeti nyelve: magyar
A Pozsonytól Dunaszerdahelyen át Komáromig haladó vasúti szakasz évtizedek óta bővítésre vár. 2012-ben ugyan a cseh magánvállalat érkezésével egy ideig úgy tűnt, üzleti koncepcióval javulhat a közlekedés a forgalmas szakaszon, de a fejlődés évei után jött a visszaesés, majd a RegioJet távozása. Azóta átmenetileg az állami vasút próbálja biztosítani az utasok célba érkezését, több vagy inkább kevesebb sikerrel. Most ismét új üzemeltető érkezhet, de vajon más időszak veszi kezdetét? |
|
Jövő héten kiderül
|
Ideiglenesen a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) szállítja az utasokat, az osztrák ÖBB-vel együttműködve.
Elolvasom
|
|
|
Bár a sajtóban főként az Ukrajnának szállított nehézfegyvereket prezentálják előszeretettel, Csehország jelentős mennyiségű kézifegyvert is küldött. |
|
Haladó hagyományok
|
Csehország az ukrajnai háború február 24-ei kitörése óta jelentős mennyiségű fegyvert szállított keleti szomszédunknak.
Elolvasom
|
|
|
Ismét jöhet a harc a székekért és a számolgatás. |
|
Sok kis játszma
|
Nem tudni mi lesz a felvidéki magyarság által méltán "közkedvelt" Ivan Korčok külügyminiszterrel.
Elolvasom
|
|
|
A verduni csata a háború értelmetlen pusztításának jelképévé vált. Az utókor „verduni vérszivattyúként” vagy „verduni pokolként” emlegeti, hiszen 300 ezer katona halt meg az ütközetek során. |
|
Döntő csaták
|
Verdun az értelmetlen pusztítás szimbóluma lett.
Elolvasom
|
|
|
Kenőpénz és más finomságok. |
|
Tanulni olcsóbb!
|
Egy nyitrai diák, miután az évközi zárthelyin és a vizsgán is megbukott, lefizette tanárát a Nyitrai Mezőgazdasági Egyetemen.
Elolvasom
|
|
|
Lassan olyan érzése támad az embernek, hogy az egész világ Orbán Viktor miatt rágja a körmét, és attól retteg, hogy a magyarok náci vezetője despota birodalmat épít Európa közepén, s félő, hogy példája elharapózik a kontinensen, és mindent bekebelez. Kövesdi Károly írását ajánljuk. |
|
Jogos...
|
Az sem ártana, ha az Európai Unió vezetői szintén otthonosabbak lennének a jogban.
Elolvasom
|
|
|
Sok-sok izgalomban volt része annak, aki július utolsó napján ellátogatott a dunatőkési Czajlik Ranchra, ahol ezúttal a díjugratásé volt a főszerep. |
|
lóháton
|
A lovasok szinte repülnek a lóval az akadályok felett.
Elolvasom
|
|
|
Ha a Felvidék, a Kárpát-medence és a nagyvilág híreire kíváncsi, holnap is megtalál bennünket.
Kövesse a ma7 médiacsalád oldalait! |
|
|
A Ma7 médiacsalád hírlevelét azoknak az olvasóinknak küldjük ki, akik erre feliratkoztak. A feliratkozás beállításai bármikor módosíthatók: [url:leiratkozás]Leiratkozás a hírlevélről[/url:leiratkozás]
|
|