A nép kultúra - népzene, néptánc, népművészeti alkotások bemutatása.
WASHINGTON. Ujjongással, vastapssal és ovációval ünnepelte a közönség a hétvégén Washingtonban a Smithsonian Folklife Festivalon A magyar falu címmel bemutatott néptáncprodukciót.
KÖBÖLKÚT. Tizenkettedik alkalommal rendezték meg Köbölkúton a Duna Menti Fesztivált. Az Érsekújvári járás hagyományőrző csoportjainak seregszemléjén gyermek és felnőtt csoportok váltották egymást.
BUDAPEST. Lezárult a jelentkezés a Fölszállott a páva 2014 népzenei és néptáncos tehetségkutatóra. A verseny jelentkezési lapját idén 291 produkció töltötte ki, ami a csoportos produkciók teljes létszámával együtt több mint 1500 személyt jelent. Az első területi válogatót június 16-án vasárnap rendezik.
GYÖNGYÖS. Kortárs hagyományőrző művészeknek otthont adó palóc tájház nyílt Gyöngyösön.
KALKUTTA. Húsz százalékkal csökkent a halálos közlekedési balestek száma az indiai Kalkuttában azóta, hogy a rendőrség új módszert vetett be: a Beatles együttes Abbey Road című albuma borítójának – amelyen a zebrán átkelő zenekar látható – fotójával próbál javítani a közlekedés biztonságán.
IPOLYSZALKA. 10 éves jubileumát ünnepelte szombaton az ipolyszalkai Örökségünk Nemzetközi Gyermek Folklórfesztivál.
SALGÓTARJÁN. A magyarországi és szlovákiai területeken élő palócság népzenei, néptánc- és népművészeti értékeit összegyűjtve második alkalommal szervez palócföldi táncháztalálkozót a Jó Palócok Regionális Népművészeti Egyesülete.
MIAMI. Rekordösszegű, 590,5 millió dolláros nyeremény vár egy vagy több játékosra az egyesült államokbeli Powerball lottón - közölték helyi idő szerint szombaton a szerencsejáték-szervezők.
WASHINGTON. A Western University Agy- és Tudatkutató Intézetének Adrian Owen vezetésével készített úttörő kutatása szerint az intelligencia standard mértékegységének tartott intelligenciahányados (IQ) nem határozza meg pontosan az emberek intelligenciaszintjét.
SZENTENDRE. Solymászok és hagyományőrző csoportok, csaknem négyszáz résztvevő érkezett a szentendrei Skanzen idei pünkösdi programjára, ahol a szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló UNESCO-egyezmény tízéves évfordulóját is ünneplik.
POZSONY, BUDAPEST. A magyar kultúrában több szokás kötődik a pünkösdhöz. Pár elemük még a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissa.
BUDAPEST. A nagy érdeklődésre való tekintettel egy héttel tovább, május 19-én éjfélig lehet nevezni a Fölszállott a páva című népzenei, néptáncos tehetségkutató versenyre – tájékozatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-t pénteken.
FÜLEK. Jubileumi kiállítás nyílik 2x60 címmel a Füleki Művészeti Alapiskola alapításának 60. évfordulója és František Mráz, az iskola igazgatója, ismert karikaturista, képregényszerző és illusztrátor 60. születésnapja alkalmából pénteken.
RIMASZOMBAT. Rimaszombatban véget ért a 22. Tompa Mihály Országos Vers-és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok versenyének országos döntője. A megmérettetésen 260 szereplő vett részt.
BUDAPEST. Újra megrendezi a Fölszállott a páva című néptáncos, népzenei vetélkedőt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza.
HEREND. A herendi porcelánnal, a pálinkával és a törkölypálinkával bővül a hungarikumok listája - jelentette be a vidékfejlesztési miniszter a Hungarikum Bizottság csütörtöki herendi kihelyezett ülése után.
SZEPSI. A napokban tartotta kibővített elnökségi ülését a Csemadok Kassa-vidéki Területi Választmánya, amely több településen rendkívül erős tagbázissal rendelkezik.
DUNASZERDAHELY. Tartalmas téli és tavaszi rendezvényekkel örvendezteti meg a kultúra kedvelőit a Csemadok Dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapszervezete és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet.
AUCKLAND. Egy friss kutatás szerint azok a gyerekek és tizenévesek, akik közvetlenül lefekvés előtt tévét néznek vagy számítógépeznek, nehezebben alszanak el, ami könnyen kialvatlansághoz vezethet.
GALÁNTA. 5. alkalommal adták át a Csemadok Életmű Díjakat a Magyar Kultúra Napján Galántán, a Városi Művelődési Központban.
BUDAPEST. A Magyar Kultúra Napján újra fellépnek a Fölszállott a páva népzene és néptánc vetélkedő nyertesei.
BUDAPEST, ZSELÍZ. Szombaton kerül megrendezésre a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny döntője. Drukkolhatunk a tornaljai Parapács zenekarnak, amely a középdöntőben kimagasló eredményt ért el. Az együttes mellett több felvidéki előadó is részt vett a megmérettetésen.
TOKIO. Az új kutatások szerint a sör meghosszabbítja az életet és a megfázás ellen is hatékony gyógyír. Nem ez az első olyan alkalom, hogy kutatók a sör jótékony hatásairól számolnak be.
BUDAPEST. Négy néptáncegyüttes, három zenekar, két táncospár, illetve két hangszeres és egy énekes szólista lépett újra színpadra december 8-án a Fölszállott a páva 2012 második középdöntőjében. Továbbjutott a döntőbe a felvidéki Parapács zenekar is.