A nép kultúra - népzene, néptánc, népművészeti alkotások bemutatása.
A konferenciának, amely az 1948 – Hontalanságból a totalizmusba címet viselte, a II. világháborút követő ligetfalui vérengzés volt a témája.
A főprogramokat táncház követi, ahol oktatók várják a néptáncra nyitott fiatalokat.
A tábor 45 résztvevője napközben 4 csoportban dolgozik.
A Szentendrei Néprajzi Múzeum vonatán a 30-as éveket idéző ruhában végzi munkáját a kalauz és a masiniszta, 30 perc alatt bejárva a múzeum területét.
A 150 kézműves közül csupán nyolc érkezik Európából.
A 2. világégés során három hónapig állt a front az Alsó-Garam mentén. Az itt zajló hadi események hiteles történeti feldolgozásával azóta mind a (cseh)szlovák, mind a magyar történetírás adós.
Semsey Andorról manapság nem sokat beszélnek, pedig nélküle a magyar tudományosság jóval szegényebb lenne.
Rekordszámú résztvevővel zajlik a héten a XI. Ilosvai Gyermek Néptánctábor, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes tábora Várhosszúréten.
Csütörtökől a néptáncé, a hagyományoké és a kézműveseké a főszerep a XIII. Mátyusföldi Fesztiválon.
A magyar néptáncosokat idén a Szeged Néptáncegyüttes, a Délikert Néptáncegyüttes és a Tiszavirág Néptáncegyüttes képviseli.
A völgy közösségi hely lett, ahol a művészet, a tánc, az ének is helyt kapott, segítve az összetartozást.
A vándorkiállítás gyönyörűen illeszkedhet majd a Csemadok 70. jubileumi ünnepségeinek, megemlékezéseinek a sorába.
Deák Bill Gyula, az Estendøn és a ZSEB is koncertet adott.
Ötszázezernél több magyar katona esett fogságba az első világháborúban (1914–18), az orosz fronton 1917 októberéig.
„Abban az időben voltam gyerek, amikor anyáinktól, nagyanyáinktól kézimunkázni tanultunk, s ebbe beletartozott a szabás-varrás is."
Sok zene és tánc egy kis múltidézéssel.
Keresztelő Szent János vagy Szent Iván napja, azaz június 24-e az év legrövidebb éjszakája, nyári napforduló időpontja. Szerte Európában ekkor hatalmas tüzeket gyújtanak, és a tűz fölött átugrálnak Varázslatok, tánc, lakoma, mese kapcsolódik az ünnephez.
A tizenhatodik alkalommal megrendezett eseményen 420 közgyűjtemény 2200 programot kínált országszerte.
Három napja nyílt meg a királyhelmeci Mailáth József Regionális Múzeumban az Utazás az őskorba című kiállítás.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében, az elismeréssel ezúttal is hét kiemelkedő személyiség és intézmény tevékenységét díjazzák.
Bár az idők folyamán többször átépítették, eredeti alaprajza ma is kikövetkeztethető, és a 13. században épült plébániatemplomok alapelrendezését mutatja.
„Tiszta nyelven beszélő” koreográfiák, értékőrző hagyományfeldolgozások.
Egészen biztosan tudta, hogy a kápolna megépítése embert és életet próbáló feladat, de erről Ő sohasem beszélt. Száját nem hagyta el egyetlen zokszó sem, mindig csak a soron következő feladatról beszélt.
A fesztivál üzenete jövőre is tiszta és egyszerű lesz: közösségünk megerősítése.