A nép kultúra - népzene, néptánc, népművészeti alkotások bemutatása.
Az együttlét varázsa.
A program eredményhirdetése tavasszal várható
Az 55 évvel ezelőtt tragikusan elhunyt Seress Rezsőre emlékeztek.
Folytatás vasárnap 10:30 órától a Tiszti Pavilonban.
Az idén már háromnapossá bővült...
A magyar operett parádés ünnepének minősült az augusztus 25-26-án megvalósított I. Nemzetközi Operettfesztivál.
"Szent István ünnepe és a Szent Korona a magyarság összetartozását is szimbolizálja'' - mondta Pánczél Károly Dunaszerdahelyen.
Államalapító Szent István király ünnepe alkalmából az idén sem csak a hagyományos augusztus huszadikai megemlékezésre és koszorúzási ünnepségre kerül sor Komáromban.
Jövőre folytatás következik!
A ma Münchenben élő Filotás Tivadar és felesége, Sibylle Filotás 1994-ben alapította - több mint negyvenévnyi bolhapiaci gyűjtőmunka eredményekén – a Tihanyi Babamúzeumot.
A Romani Design a világ első roma divatstúdiója, mely 2010-ben jött létre azzal a céllal, hogy segítse a roma közösségek társadalmi és kulturális integrációját.
A Hagyományok Háza 2000 óta van jelen a jeles eseménysorozaton, s idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
Ha meghalljuk gyökereink dallamát, szívünk dobbanása is egy ritmusba kerül.
A görögországi Kréta sziget legtitokzatosabb történelmi helyszíne Knósszosz város.
A győri 30. Barokk esküvő programsorozatban az esküvői ceremóniát Szarka Gyula Bor és a leányka című koncertje vezeti fel.
A hűvös időben is húzták és ropták.
A csapat először vett részt ilyen nagyszabású turnén.
Beszámolnak a mesemondók.
Augusztus 2-án, a roma holokauszt emléknapján Dunaszerdahelyen ünnepélyes keretek közt megnyitották a Csallóközi Roma Néprajzi Múzeumot.
Zsibvásár, mentálhigiénés beszélgetések, gyógytornász, gyónás és rengeteg játék a szombati nagyméretű cserkésznapon.
A hiány sarkallta a bőrműves központ létrehozására.
Augusztus 5-én várják a szakembereket és a laikusokat is.
A zoboralji hegyvölgyes vidék átitatódott a magyar hagyományőrzés, népzene és népművészet elemeivel.
Az Atilla Fiai Társulat egy olyan rock-szerveződés, melynek elsődleges küldetése nemzeti rockoperáink élő koncertelőadása.