Száz éve jelent meg az A Mi Lapunk

2021. február 7., 12:21
Böszörményi István

„Az Úr énnekem őriző pásztorom, azért semmiben meg nem fogyatkozom.” A XXIII. zsoltár kezdő soraival jelent meg 1921. január 8-án az A Mi Lapunk című cserkész- és diákújság Scherer Lajos losonci gimnáziumi tanár szerkesztésében.

Fotó: Archívum

A lap tartalmában és jelentőségében hamarosan túllépett Losonc, a diákság és a cserkészet keretein, és felvidéki, sőt Kárpát-medencei irodalmi és közéleti fórummá, a kisebbségi irodalom bölcsőjévé nőtte ki magát.

„A bratislavai Školský referát f. hó 1454.136/II. sz. rendeletével megengedi, hogy Scherer Lajos tanár úr szerkeszthessen és kiadhasson egy ívnyi terjedelmű havi folyóiratot „A Mi Lapunk” címen. Ez a folyóirat csak cserkészdolgokkal, sporttal, ifjuság testedzésével, antialkoholizmussal, esperanto-nyelvvel és az ifjuság vallás-erkölcsi nevelését illető dolgokkal foglalkozhat.” A Losoncon Konss József ideiglenes gimnáziumi igazgató által aláírt engedélyt ellátták a „Slovenské štátne reformné reálne gymnasium v Lučenci” feliratú körbélyegzővel.

A szerkesztő beköszöntőjében már tágította az engedélyben megszabott kereteket:

A mi lapunk ezenkívül versekkel, útleírásokkal, ötletekkel kívánja olvasóit szórakoztatni. Ezért a tanuló ifjuság szellemi termékeit szívesen fogadja és – amennyiben megütik a mértéket – örömmel leközli. (...) hogy egyéb, olvasó közönségünket érdeklő cikkeivel és híreivel A Mi Lapunk Szlovenszkó magyar anyanyelvű tanulóinak találkozó helye és versenytere legyen.”

Scherer Lajos (1874–1957) 1898-ban a losonci Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban magyar–német szakos tanárként kezdte, majd 1919-ben a szlovák és a magyar nyelvű osztályokkal megnyílt állami gimnáziumban folytatta pedagógusi pályáját. Pedagógiai és cserkészparancsnoki munkája mellett tankönyveket írt, honismereti, pedagógiai, szépirodalmi írásai jelentek meg a helyi és az országos sajtóban. Legjelentősebb műve mégis az A Mi Lapunk megteremtése, szerkesztése és kiadása volt.

scherer lajos

Aki ismerte Scherer Trianon előtti irodalmi és közéleti tevékenységét, sejthette, hogy a lap nem csupán a diákok és a cserkészek folyóirata lesz. Ebben persze szerepet játszottak egyes, írói vénával rendelkező, közügyek iránt érdeklődő diákjai is, elsősorban Darkó István (1902–1972) és Marék Antal (1903–1983). A tollforgató losonci diákokhoz hamarosan csatlakoztak Szlovenszkó és Kárpátalja magyar középiskolásai, majd fokozatosan prágai, brünni, pozsonyi egyetemisták is.

A szerkesztői felelősséget persze Scherer Lajos vállalta, sőt az ő vállát – pontosabban pénztárcáját – nyomta a lap kiadásának az anyagi terhe is.

Az állandó szerzővé vált Darkó István kezdetben a cserkészeszmék, a természetjárás témáival foglalkozott, de hamarosan versekkel, elbeszélésekkel tűnt fel a lap hasábjain. Az első munkatársak egyike volt, és végig kitartott Scherer mellett a rimaszombati Wallentinyi Dezső (1900–1974), aki később Győri Dezső néven publikált, és a Trianon utáni nemzedék, az Újarcú magyarok programadó költője lett. 1927 januárjában jelent meg az A Mi Lapunkban a Kisebbségi géniusz című önvallomása: „Ezt a népet szétdarabolták, de a részek új életet kezdtek. Új mentalitásuk gazdagító erő. (...) Küldetése van a magyarságnak Európa népei között. Küldetése van a kisebbségi magyarságnak az összmagyarságban. Küldetésem van a kisebbségi magyarok között. Küldetésem van (...). Nem alkudhatom. (...) Szeretem a magyarságot, a becsület és az emberek földi szabadságát, több, jobb és gazdagabb emberi életet. (...) Teljes férfi, értékes magyar, emberi ember akarok lenni.”

Győri írásával egy lapon jelent meg Mécs László (1895–1978) verse is. A népszerű papköltő feltűnése már egyértelműen a diák- és cserkészkörnyezetből való kilépést, a nyitást jelezte.

Az 1927. májusi számban volt olvasható a szállóigévé vált verse, a Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld: „Most konferenciáznak a nagy szélhámosok, / hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog. / S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt: / Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”

A műveltség, az erkölcs, a nevelés állandó témája volt a lapnak.  Kessler (utóbb Balogh) Edgár (1906–1996) publicista, szerkesztő, a csehszlovákiai magyar egyetemisták Sarló néven ismertté vált szervezetének vezéralakja 1922-ben ilyen, ma is aktuális gondolatokkal mutatkozott be: „Két világ van: isteni és emberi. (…) A ködös, sötét város, az emberi rideg világ elhagyta Istent! A kor embere nem ismeri a természetet, a város rideg kőfalai nem gerjesztenek benne áhítatot, vallása, hite nincsen. A vaskultúra fejlődése, a gyárak, a hivatalok poros levegője rontják az emberiséget (…) Hiányzik az új, erős nemzedék, amely ennek az elbukott kornak romjain új életet kezdjen. (…) Az új kort egy új nevelési rendszer indítja meg, a cserkészet.” 

Amikor Scherer Lajost 1929-ben nyugdíjigény nélkül elbocsátották a gimnáziumból, Balogh Edgár két sarlós társával, Boross Zoltánnal és Terebessy Jánossal meghallgatást kért és kapott a köztársasági elnöktől. T. G. Masaryk fogadta a fiatalokat, és 3000 korona segélyt utaltatott ki a losonci tanárnak, a nyugdíját azonban ő sem tudta elintézni…

A lap életében ugyancsak meghatározó volt Szalatnai Rezső (1904–1977) író, irodalomtörténész, kritikus megjelenése. 1922-ben Amicus Juventutis álnéven lelkesítette a fiatalokat a munkára, a munkától az emberiség újjászületését várta, amely „a krisztusi szeretet jegyében az örök béke és a valódi demokratizmus korszaka lesz”.

1925-re állandósult a lap formája, stílusa, szerző- és olvasógárdája. Szerzői vagy szerkesztői honoráriumra sosem telt a Scherer Lajos otthonában szerkesztett, Vigh Károly nyomdájában előállított lap történetében. Mindenki a magyar kultúra iránti lelkesedésből dolgozott. A csekély bevétel, az előfizetők és a hirdetők mérsékelt száma ismeretében minden megjelent évfolyam csoda volt.

Balogh Edgár 1925-ben felhívta Fenyves Pál (1885–1944?) lapkiadó, szerkesztő figyelmét a jobb sorsra érdemes losonci folyóiratra. Fenyves a szerzőgárda erősítésével, színvonalemeléssel, ezáltal olvasói és előfizetői érdeklődés felkeltésével, eladási propagandával remélte elérni a lap megújítását. Országos kampányt indított a Prágai Magyar Hírlapban, aminek eredményeképpen a ’20-as évek számos, neves Kárpát-medencei magyar íróját, költőjét, gondolkodóját nyerte meg szerzőnek Scherer Lajos. A teljesség igénye nélkül említsük meg a legismertebbeket: Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, Szabó Lőrinc, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Illyés Gyula, Márai Sándor, Tamási Áron, Reményik Sándor. Az irodalom mellett más művészetek is helyet kaptak a lapban. Kodály Zoltán az egyszólamú, régi magyar népdal tanítását, tanulását szorgalmazta, Bartók Béla önéletrajzi írással szerepelt. Az ő zenéje körüli vitákat Vass László publicista (1905–1950) az Ady költészetével kapcsolatos vitákkal állította párhuzamba.

Az ígéretes tartalmi felfutásnak nem volt érdemleges anyagi hozadéka, az A Mi Lapunk hamarosan bekövetkező végének azonban nemcsak anyagi okai voltak.

Turczel Lajos (1917–2007) irodalomtörténész szerint „a nemzeti és keresztény szellemű cserkésztisztek 1928-tól azzal vádolták a lapot, hogy a sarlósok fokozódó radikalizálódása révén eltért a cserkész eszmeiségtől, ezért Tábortűz címen új orgánumot létesítettek. A kiéleződött viszályban, melyet az iskolaügyi hatóságok Sarló-ellenessége tetézett, Scherer 1932 elején a lap beszüntetésére kényszerült.” 

Scherer Lajos unokája, hagyatékának gondozója, dr. Vágás István (1929–2019) megírta és saját kiadásban megjelentette az A Mi Lapunk történetét (Szeged 1994). Munkája végén így összegez: „Nagyobb gazdasági, társadalmi, sőt politikai erők söpörték el az A Mi Lapunkat ahhoz, hogy ezekkel akár a magára maradt szerkesztő, akár bármelyik munkatársa hosszabb időn át dacolni képes lehetett volna.”

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/5-ös számában.