2018. szeptember 15., 12:43

Régi felvételeket keres Dunaszerdahely

Dunaszerdahely város önkormányzata továbbra is támogatja azt a kezdeményezést, mely során történelmi fényképeket gyűjtenek a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Adattár számára.

Dunaszerdahely - Sikabony településrész - régi fényképek
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: dunaszerdahelyi.sk

Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere a TASR hírügynökségnek elmondta, hogy Nagy Attila helytörténész javaslatára kezdték gyűjteni a városról, annak életéről készült korabeli felvételeket.

Közel három éve egyedi hangulatú felvételek kerültek elő a Piliscsabára származott Sikabonyi Gálffy Istvánnak köszönhetően a sikabonyi településrész 19. századi életéből. A felvételek többek között az ottani Somogyi-szegle, illetve Gálffy-major pillanatait mutatják be. Nagy Attila helytörténész szerint a legkorábbi fotókülönlegesség településtörténeti szempontból is fontos, ugyanis (egyelőre) a legkorábbi Dunaszerdahelyen (Sikabonyban) készült kép: 1874-ben készült. Összesen mintegy 20-25 felvétellel gyarapodott így a dunaszerdahelyi helytörténeti adattár.

A téma iránt érdeklődőket szívesen látják „Az én városom, Dunaszerdahely” oldal kedvelői közt, vagy a www.dunaszerdahely.com honlapon. Örömmel veszik azok jelentkezését is, akik további felvételekkel tudják gazdagítani a gyűjteményt. Megtehetik ezt az info@dunaszerdahely.com címen.

Dunaszerdahely - Sikabony településrész - régi fényképek
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.