Programparádé a játékosság szellemében
Az 52. Országos Népművészeti Fesztivál zárónapjának délelőttjén gyermekkacajtól volt hangos a – Triola Gyerekház és a Hagyományok Háza Hálózat Szlovákia által közösen működtetett – Gyermekvilág.
Miközben a nagyszínpadon gőzerővel próbáltak az esti gálára, a zselízi Cimbora óvoda apróságai adták elő mesés-játékos műsorukat. Őket az a Fókusz Gyermekszínpad követte, akik idén nyerték el a Duna Menti Tavasz nagydíját. Lúdas Matyi című zenés előadásukba aktualitással is bíró kiszólásokat csempésztek, elnyerve ezzel a közönség rokonszenvét.
A Csavar Színház tagjai (Gál Tamás, Molnár Xénia és Kiss Szilvia) rögtönzéses produkciója is mosolyt csalt a nézők arcára. Több alkalommal a közönség soraiban helyet foglaló gyerekek instrukciói alapján alakították történetüket. A nagy sikerű Beugró című műsor színművészeihez hasonlóan Gál Tamásék is bizonyították rendkívüli improvizációs képességeiket, miközben a publikum nagy-nagy örömére például a török császárt verték hátba szeneslapáttal.
A Pápáról érkező Szó és Kép Színpad az állatmesék tanulságait adta át mókás formában. Megjelenítették a tücsök nyegleségét és a hangya szorgalmát, de a legérdekfeszítőbb talán mégis a Csukárdi Sándor által alakított róka figurája volt. Széles volt a vigyor, amikor végre megkaparintotta a Kisszínpad fájára „felmászó” hollótól az olyannyira áhított sajtot. A Gyermekvilágban zajló előadások közben lehetőség nyílt szóba elegyedni az ipolybalogi népművelővel, Lőrincz Sarolta Arankával, aki történelmi örökségünket hordozó könyveit is elhozta bemutatni.
Délután 15 órától a nagyszínpadon – Lajos András nem mindennapi produkciójával – folytatódott a programfolyam. A nagyszerű Soóky László disznótorról szóló pontos leírásának tolmácsolása közben a nagyérdemű hol hahotázott, hol elpirult. Az tette igazán magával ragadóvá az előadást, hogy a nevetés közben is érzékelni lehetett az 50-es, 60-as évek „szűk levegőjét”.
A Lengyel Szabolcs Micsi által vezetett Netz produkció interaktív gyerekműsorral örvendeztette meg a kisebbeket. A pörgős ritmusok könnyen lázba hozták a gálára készülődő fesztiválozókat is. Az ünnepi zárszó előtt viszont még a „hajszolt embertársai örömét keresgélő” Berecz András hódította meg ismét a zselízi közönséget. Tette mindezt ízes szavaival és jellegzetes beszédmódjával.
„Olyanoktól tanultunk, akiket tanítani kéne” – mondta a Kossuth-díjas előadóművész, aki szerint a régi tanítómesterek minél több pofont kaptak az élettől, annyival több figurát sajátítottak el a táncban.
Az Apja-fia című előadásban felbukkant a mesemondó fia, Berecz István, így a mesélés és az éneklés mellett nagy hangsúlyt fektettek a hangszeres zenére és a táncra is. A „Mezőségről való jó fájin szövegekkel kiegészített lábalávaló muzsikát” hallgatva a közönség megállapíthatta, Bereczék esetében sem esett messze az a bizonyos alma a fájától.
A fesztivál a Deffend Irén által rendezett „Ide jöttünk muzsikálni, nektek víg kedvet csinálni!” nevet kapó ünnepi gálaműsorral zárult, melyben a Gereben zenakar kíséretében közreműködött a somorjai Csali, a dernői Borostyán, a zselízi Kincső, a dernői Kincskeresők, az alsószeli Höcögők, a farnadi Nádas, a füleki Rakonca és az ógyallai Bellő.
„Ifjúság, gyöngykoszorú, ki elveszti, de szomorú” – énekelték a gálát felejthetetlenné téve a nézősereg közé kitóduló néptáncosok.
Ahogy a fesztivál műsorközlője is elmondta, ez a három nap nem csak a szórakozásról szólt. Szólt a munkáról, az oktatásról, a belátásról, a szeretetről, a növekedésről, és hála a jó Istennek, a játékról is. A fesztivál üzenete jövőre is tiszta és egyszerű lesz: közösségünk megerősítése.
