Oklevelek, pecsétek, címerek kutatója

Lacza Tihamér 2019. október 13., 12:35

A kívülálló számára a történettudomány elsősorban a múltbeli események időrendi számbavételével, részletes leírásával, egy-egy meghatározó személyiség életével és tevékenységével foglalkozó tudományág. Amikor azt halljuk, hogy a történelemtudománynak vannak segédtudományai, és ezek nélkül még a legrátermettebb történész is szárnyaszegetten botorkálna a múlt zegzugos útjain, kissé meg is lepődünk. Vajon mik ezek?

Hiánytalanul nem tudnám elsorolni, de a kronológia, a pecséttan, a paleográfia, a címertan, az oklevéltan vagy a kissé humorosan hangzó vexillológia (amely a zászlókkal és a lobogókkal foglalkozik) mindenképpen ide tartozik. Akik ezeket művelik, rendszerint nem írnak nagy olvasótábort megszólító monográfiákat, de hangyaszorgalommal végzett munkájuk nélkül egy-egy korszakról nem lehetne hitelesen számot adni. E heti hősünk a történelem segédtudományai közül többnek is a kiemelkedő művelője volt.

Kumorovitz Lajosként anyakönyvezték a felvidéki Ötösbányán (korábban Kotterbach volt a neve, ma Rudňany), ahol 1900. október 5-én született. Gimnáziumi tanulmányait Lőcsén végezte, és 18 évesen Jászón belépett a premontrei szerzetesek rendjébe, ahol 1923. november 24-én pappá szentelték.

Szerzetesi neve Bernát lett, ezért később már Kumorovitz Bernátként jegyezte tudományos dolgozatait. 1923–1926 között a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen történelmet és földrajzot tanult. 1926 és 1948 között a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnázium tanára, később igazgatója volt. Rendkívül szorgalmas ember hírében állott, mert nemcsak a gimnáziumban, hanem az egyetemen is oktatott, elsősorban oklevéltant és pecséttant. Eközben hosszabb tanulmányutakat tett (Bécs, Róma, Nápoly, Ravenna).

1948-ig négy helyen tanított, és emellett kutatómunkát is folytatott, amelynek eredményeiről – szokatlan módon – rendszerint a gödöllői gimnázium évkönyveiben számolt be. Elsősorban a középkori címerekkel, pecsétekkel, a hiteles helyeken kiadott oklevelekkel foglalkozott. Neki köszönhetjük például a leleszi hiteles hely és a premontrei konvent oklevélírói ténykedésének a feltárását.

Miközben módszeresen dolgozott, fontosnak tartotta, hogy annak a településnek a múltjáról is értekezzen, ahová a sors vetette. Amikor az 1960-as és 70-es években a Budapesti Történeti Múzeumban dolgozott, számos fontos várostörténeti közleményt jelentetett meg Óbuda múltjáról. Rendjének történetéről is számos tanulmányt közölt.

Nagyobb terjedelmű munkákat legfeljebb csak szerkesztett, viszont hosszabb-rövidebb dolgozatainak a száma több százra tehető. A középkori pecsétek szerelmese volt. Gipszből elkészítette az összes akkori magyar pecsét másolatát, ezeket oktatói munkája során kívánta használni. Sajnos a háború végén gyűjteménye elpusztult, legtöbb jegyzetével egyetemben. Később azonban a gipszmásolatok legtöbbjét újra elkészítette.

A Magyar Tudományos Akadémia 1945-ben levelező tagjává választotta, de 1949-ben a kommunista hatalom átszervezte az MTA-t, számos tagját megfosztotta akadémiai tagságától, így Kumorovitz Bernátot is, akit csak 1989-ben rehabilitáltak és 1990-ben rendes taggá választották. Életébe több alkalommal is beavatkozott a politika. Ennek ellenére a legreménytelenebb helyzetekben is talált magának feladatot, és jóakarói segítségével hasznossá tudta tenni magát. A Teremtő szép kort engedélyezett számára: 91 évesen hunyt el Budapesten, 1992. február 22-én. Sírja Gödöllőn, a városi temető premontrei parcellájában található.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2019/41. számában.

0 HOZZÁSZÓLÁS