2019. május 3., 09:10

Népművészeti konferenciát tartottak Szepsiben

Living Tradition Elements címmel népművészeti konferenciát tartottak Szepsiben, az Igrice Néptáncegyüttes és az Ilosvai Néptáncegyüttes közös Interreg-projektje keretében.

konf04.jpg
Galéria
+13 kép a galériában
Fotó: KCÚBaR

A Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ (KCÚBaR), valamint az Ilosvai Népi Együttes Polgári Társulás szervezésében megvalósult konferencián a szakmai előadásokat megelőzően Kupec Mihály, a KCÚBaR igazgatója és Virgo Richárd projektmenedzser mutatta be a projektet.

Kupec Mihály, a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ igazgatója
Kupec Mihály, a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ igazgatója
Fotó:  Fábián Gergő

Kupec Mihály elmondta, az Ilosvai és az Igrice „LiTE – Living Tradition Elements” című pályázata a végéhez érkezett, ezért most ismertetik az elért eredményeket, valamint azokkal a kérdésekkel is foglalkoznak, amelyek a projekt megvalósítása során tapasztalt problémák vetettek fel.

Virgo Richárd, projektmenedzser közölte, egy 2017 októbere és 2019 májusa között zajló, 248 ezer eurós Interreg-programról van szó, amelyben két jól ismert népi együttes, a nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes és a nyíregyházi Igrice Néptáncegyüttes igyekszik újjáéleszteni a népzene- és a néptánchagyományokat új kulturális termékek létrehozásával, mind a közönség, mind a szakemberek számára.

Virgo Richárd projektmenedzser
Virgo Richárd projektmenedzser
Fotó:  Fábián Gergő

Nagyidán és Nyíregyházán workshop-okat rendeztek, ezek célja a két táncegyüttes művészi stílusának összehangolása, valamint egy közös, CBC Együttes nevű tánccsoport létrehozása volt. A határtérség különböző településein Road Show-k keretében mutatkoztak be a közös produkcióval, majd tavaly decemberben egy nagyszabású gálaműsort adtak Nyíregyházán. A projekt részét képezi még egy néprajzi gyűjtés, amely az érintett határrégióra jellemző zenéket és a táncokat hivatott megőrizni. „Ezek összegyűjtése nagyon fontos, tekintve, hogy már nagyon kevesen vannak azok a helyi idősek, akiknél még élő ez a hagyomány” – mondta Virgo Richárd. Hozzátette, a gyűjtéseket stúdiókörülmények között professzionális művészek részvételével rögzítik. Emellett egy oktatási célú interaktív gyűjteményt, adatbázist és mobilalkalmazást is fejlesztenek, ahol a tánctanuláshoz kapnak segítséget az érdeklődők, akik a gyűjtési területen felgyűjtött táncokkal, népszokásokkal, népviseletekkel szeretnének közelebbről megismerkedni. Készül továbbá egy tanulmány, ezt a későbbiekben közelebbről is bemutatják a projektben résztvevő szakemberek, valamint egy dokumentumfilm is az egész projekt megvalósításáról – tájékoztatott a projektmenedzser.

Fotó:  KCÚBaR

A szakmai konferencián egyebek mellett szó volt a népdalok gyűjtéséről, dokumentálásáról, elemzéséről és kiadásáról, a tánc és improvizáció alapjairól, a népviseletekről a színpadon, a hagyományos szlovák népviseletekről, a rozsnyói Gömöri Kézműves Inkubátorról, valamint a közművelődési tevékenységről és a hagyományos népi kultúra helyéről és szerepéről napjainkban. A konferenciát követően a helyi művelődési központban megtartották az utolsó Road Show-t. Ennek eredetileg még tavaly meg kellett volna valósulnia, de a szervezők úgy gondolták, sokkal hatásosabb lenne, ha összekapcsolnák a konferenciával, így annak résztvevői élőben is láthatnák az Ilosvai és az Igrice együttműködésének eredményét.

Kupec Mihály lapunknak nyilatkozva elmondta, az együttesek vezetői korábbról ismerték egymást, de a tagok nem nagyon. A közös projekt egy új lehetőséget nyitott a határon átnyúló kapcsolatban, nagyon sok barátság született, szakmai téren pedig egymás munkáját támogatták, segítették. „A program szakmai hozadéka, hogy az online felületeken meg fog jelenni a tanulmány, ami Mándoknak és Magyarbődnek a gyűjtése, módszertanának bemutatása. Lesz továbbá egy online felület, ahol azok a motívumok, amit stúdiókörülmények között feltáncolnak a táncosok, feljátszanak a zenészek, az fellelhető lesz, elérhető lesz, bárki megnézheti, tanulhat belőle” – emelte ki a Bódva-völgyi és Érchegységi Kulturális Központ igazgatója.

Fotó:  KCÚBaR

konf04.jpg
Galéria
+13 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.