Néphagyománykultúránk kincsei Zselízen
A hétvégén került sor az 52. Országos Népművészeti Fesztiválra Zselízen, ami egy szép összefogás eredményként valósulhatott meg. Juhász Eszter és Juhász Sándor maguk mellé állították az önkormányzatot, a Csemadokot, a Kincső együttest. Az eredmény magáért beszél. Újra beigazolódott, hogy megfelelőbb, gyönyörűbb fesztiválszínhelyet, mint Zselízen az Esterházy kastély parkja, még a mesében is nehezen lehet elképzelni. Legalábbis Takács András néptánckutató, koreográfus szerint, aki portálunknak értékelte a rendezvényt.
Volt ott minden, vagy legalábbis sok minden, amivel az ének-, a zene,- a tánc- és a szokáshagyomány összefügg, és ez a sok minden okosan elosztva. Gyönyörűen megrendezett kiállítás kapott helyet az egyre szépülő, megújuló kastély épületszárnyakkal lezárt belső udvarán. Hatalmas táblákra festve Szlovákia egy-egy tájegységének jellegzetes, mértékletesen stilizált pártája került bemutatásra a „Párták a 21. században” című nagy látogatottságnak örvendő vándortárlaton – köztük láthattuk a martosi és a zsérei pártát is. A tárlatnak ez volt az első jelentős bemutatkozó állomása, a nyár folyamán még további fesztiválok közönsége láthatja, köztük Východnán az országos népművészeti fesztivál több tízezres közönsége is.
A műsorszerkesztőket dicséret illeti, amiért a városi Franz Schubert Vegyeskar, valamint Nyitra megye éneklőcsoportjainak, énekkarainak és a komlói Munkáskórusnak biztosítottak egy órás fellépési lehetőséget.
Egyedi sajátosság jellemezte a Szilicétől Borzováig: barangolás Gömör múltjában és jelenében című összeállítást. Érdemes ezen az új műsorformán jövőre is elgondolkodni, mert kamara jelleggel tudja bemutatni a hagyományőrzőket, láthatóvá téve a hagyomány teljesebb értékét.
A mi Erdélyünk műsorban a Dunaszerdahelyen működő Csallóközi Táncegyüttes mutatta meg, mennyire szereti Erdély hagyományos tánckultúráját. Ez az új műsoruk hasonlóan jól szerkesztett, mint az előzők és a táncok is nagy gondossággal voltak betanítva és előadva. A műsorformája nem teljesen új. Már a régebbi zselízi, gombaszögi műsorokban is alkalmaztuk, akkoriban két-két együttest állítottunk egy önálló műsorba. Akkor is és most is igen nagy ösztönző erővel bírt/bír, mert a szereplő együttesek egész évben gondosan készülnek a bemutatkozásra, és a befektetett munka ugrásszerű fejlődésüket eredményezi.
Szombaton a nagyszínpadon öt egymás követő egy-egy órás műsorban mutatkoztak be a gyermek és felnőtt táncegyüttesek, zenekarok, valamint az önálló előadók. Az Aranykapu című műsorban az elmúlt év országos versenyeinek győztesei mutatkoztak be, rendezőjük Konkoly Annamária. A gyermekcsoportok közös műsora, Strak Orsolya rendezésében a Nem csalás, nem ámítás címet viselte. Kodály ifjak II. – Bicinia Hungarica címmel az ifjúsági együttesek közös műsora került színre, ifj. Juhász Sándor rendezésében. A Bennünk élő múlt és jelenben pedig a felnőtt táncegyüttesek közös műsorát láthatta a közönség, amit Nemes Szilvia állított színpadra. Falusi Színek - Fitos Dezső és társulata a Falusi Színekkel hódította meg a közönséget, a két rendező Kocsis Enikő és Fitos Dezső. Boldog volt az „ember lelke” ezt a gazdagságot látva.
Összesítve az élményeket: megállapíthatjuk, hogy jelentős fejlődés szemtanúi lehettünk, látva a hagyománykultúránk színpadra állításában elért eredményeket. Bár különböző koreográfiákat láthattunk, más-más alkotói hozzáállással, de mindegyik „tiszta nyelven beszélt”. A bemutatott művek nagyobb részben szlovákiai magyar tájegységeket idéztek meg, rendezőileg beleszőve az egységes magyar tánckultúra más tájegységeibe: Erdélybe, a Dunántúlba, a Felső-Tiszahátba. Gyönyörködhettünk az egységes magyar néphagyománykultúra értékeiben, és nálunk, a Felvidéken létrehozott gyöngyszemeiben. A rendezők ezt még felerősítették azzal, hogy olyan „csokrokat kötöttek” a gyermek, az ifjú és a felnőtt korokat megszólaltató műsorokból, amelyek egészében közel hozták a csoportok értékeit. Azt hittük, hogy ezt már nem lehet tovább fokozni. De lehetett a táncházban, ahol „kivilágos kivirradtig” húzta a Dobroda zenekar a két házigazda – Lengyel Szabolcs Micsi és a Dernői Borostyán Táncműhely apraja-nagyja – irányításával.
Talán mondhatom, hogy a rendezvények között kiemelt értéket jelentett a vasárnap délelőtti szentmise, melyet a komlói Munkáskórus fellépése tett még emlékezetesebbé, és az istentisztelet, melyben a református népdalzsoltárok és református népénekek akusztikus koncertje is helyet kapott. Mindkét rendezvény mára már elmaradhatatlan része a fesztiválnak. A megjelentek a hitben elmélyültek és áhítatos érzéssel gazdagodtak. Az 1980-as-’90-es években szerettük volna ökonomikus szerkesztésben szabadtéren, a parkban, a nagyszínpadon megvalósítani az istentiszteletet is, mely talán Zselíz lakosságát is jobban mozgósította volna. Akkor ez az elképzelés – több oknál fogva – nem valósult meg. Ma is érdemesnek vélem „leporolni” ezt a tervet, mert gyönyörű helyen valósulna meg az Istenhez fordulás. Utána a résztvevőknek nem kellene hazarohanniuk, mert a szép számban felállított gasztronómiai sátrak nagyon bő kínálata kiválthatná a gazdaasszonyok főzéssel eltöltött idejét, munkáját. Így láttam ezt a szlovák kerületi és országos fesztiválokon, de Magyarországon is több helyütt és a hírek szerint így van a további európai országok folklórfesztiváljain is. Ott, azokon a fesztiválokon a boldog találkozások ünnepe a fesztivál ideje. Rajtunk múlik, hogy lehet-e Zselízen, Gombaszögön is az.
A délutánt Lajos András: A disznótor című népi elbeszélése indította, igencsak komoly mondanivalóval. A disznóölés kereteibe préselte a nem is oly régi múlt parodizált bemutatását. A múlt század hetvenes, nyolcvanas éveinek, a konszolidációs éveknek emberi lelkeket, jellemeket deformáló vezetőit, „huszáki hőstettekeit” gúnyolta ki – szép színészi teljesítményt nyújtva.
A folytatásban a Lengyel Szabolcs Micsi rendezte NETZ produkciónak, valamint az Apa és fia című műsornak örülhettünk, melyben Berecz András énekes mesemondó, és „Pávát” nyert táncos István fia annak adta tanúbizonyságát, hogyan lehet a hagyományfeldolgozást értékmegtartással átfogalmazni és az értékek megőrzésével színpadi előadást teremteni. Mindkét önálló műsor találkozott a nézők tetszésével, melyet a hosszan tartó taps is jelzett. Az Ide jöttünk muzsikálni, nektek vígkedvet csinálni záró műsorban újra színpadra álltak a korábban már szerepelt együttesek.
Az országos fesztiválon a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma képviseletében Rigó Konrád államtitkár, valamint a Csemadok nevében Bárdos Gyula országos elnök fejtette ki véleményét. Beszédükben hangsúlyozták, hogy Szlovákia számára mennyire fontos ez a rendezvény, és azt, hogy a folyamatos, évenkénti megvalósítását az ország kulturális élete szempontjából is fontosnak tartják, és ezért kötelességüknek tekintik támogatását. Jómagam, aki az országos népművészeti fesztiválok és az országos kulturális ünnepélyek műsorainak negyven éven keresztül egyik szellemi főszervezője, ötletgazdája, rendezője voltam, a jelen levő tömeghez szólva nemzeti hagyományaink állandó művelésére bíztattam mindenkit.
A három nap alatt látott műsorok megérdemlik a részletesebb bemutatást, elemzést. Ebben az „örömjelentésben” azt szeretném ország-világ és benne a Szlovákiában élő magyarságunk felé erőteljesen hangsúlyozni, hogy újra ÉL az országos népművészeti fesztiválunk, hogy hatalmas hagyományértékkel rendelkezünk, amit évente újból és újból, ilyen jól szervezett fórumon is a nyilvánosság elé kell tárnunk, mert az „Örökségünk: a múlt(unk) ,s a jövő(nk) találkozása.”
Gratulálok a fesztivál rendezőinek, szereplőinek, előkészítőinek, mindenkinek, aki valamit is tett a siker érdekében, és örültem a szépszámú közönségnek.
Takács András
