Némethék és az Ipolypásztói Kézművesek
„A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg. Nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket!” A hangszeres népzenei és táncházmozgalom egyik elindítója, a Kossuth-díjas Sebő Ferenc gondolatainak lényegét az Ipolypásztói Kézművesek nevű polgári társulás tagjai is magukénak érezhetik.
A klub egyik alapítója, Németh László még büszke az emlékeiben hordozott régi világ varázsára – a fűzfa síppal, a pocikcipó kolbászos ízével és a libatollal töltött, kellemesen súlyos dunyhával együtt. Függetlenül attól, hogy a 21. században rohamosan fogy a szalmából font szakajtóban tartott liszt, és üres a lóca is a tisztaszobában. Az apák már nem táplálják a kályha melegét, s a nagymamák sem fonnak többé csuhé lábtörlőt. Nincsenek Baka Zoli bácsik és Sipos Andrások.
„A drótozással kezdődött minden. Villanyszerelő lévén, mindig is vonzalmat éreztem a dróthoz. Autodidaktaként megpróbáltam minél több adatot és könyvet összegyűjteni erről a szép mesterségről. 17 éves voltam, amikor az Ipolyszakállos–Zselíz között közlekedő vonaton odaültem egy palackokat fonó férfi mellé. Ő volt Zubnár Miro Ipolyviskről, aki megmutatta a palackfonás alapjait. Türelem és kitartó munka kellett ahhoz, hogy elsajátítsam a megfelelő technikákat” – beszél a kézműveskedéssel kapcsolatos első emlékeiről Németh László.
Később nagy hatással volt rá Ladislav Jurovatý drótozással kapcsolatos könyve, de saját bevallása szerint próbálta ellesni a jelenlegi ipolyszakállosi polgármester nagyapjának, Ozsvald Lajos bácsinak a – mai napig ritkaságszámba menő – technikáját is, aki az üvegdrótozás során képes volt neveket és különböző képeket is megformálni. Az Ipoly mentén a seprű- és kosárkötésnek volt hagyománya. Németh László az ipolybéli Baka Zoli bácsitól tanulta meg a fűzfavesszőből kötött kosarak készítését, de figyelemmel kísérte a szintén helyi cirokseprű-készítő mesternek, Sipos András bácsinak a tevékenységét is.
„Nem sokkal halála előtt sikerült felvételeket készítenünk az általa végzett munkafolyamatokról. Örült, hogy ilyen módon is át tudta adni a tudását. Rendkívül megható volt, amikor nekem ajándékozta a felszerelését” – idézte fel a szívhez szóló pillanatokat a régi mesterségek ápolója, akitől a szót unokatestvérének felesége, Németh Anna vette át: „Időközben a környékünkön is elfelejtették, hogy hogyan lehet gyékényből kosarat fonni; nem tudnak már fűzfa sípot készíteni, s bizony sok gyerek csomót sem tud kötni. Olyan világban élünk, ahol a gyerekeknek nincs önbizalmuk, és nem használják a kézügyességüket.”
A 2015-től polgári társulásként működő ipolypásztói kézművesek közössége éppen a két Németh család kezdeményezésére jött létre, hogy a régi kézművestechnikákat megtanulják, gyakorolják és átadják.
A kezdetektől havi rendszerességgel tartottak kézműves-foglalkozásokat a községháza épületében. Eleinte főleg harangot fontak és kosarakat készítettek drótból és peddignádból. Utóbbit azért választották, mert a gyerekek sokkal könnyebben tudnak vele dolgozni, mint a kézműves népművészek által autentikusnak tartott fűzfa vesszővel.
Németh László leginkább a drótozást tanítja a gyerekeknek. Készít belőle kosarakat, tálakat, fogasokat, gyűrűt, nyakéket, de virágokat, valamint állat- és növényfigurákat is. Húsvét közeledtével pedig szívesen oktatja a tojásdrótozást, a korbácsfonást és a fűzfasíp-készítést. Amikor fia, Péter is vele tart a foglalkozásokra, rendszerint az üvegre való gravírozás fortélyait vagy a faégetést mutatják meg az érdeklődőknek. Felesége szalmából készít különböző dí-szeket, húga szalagból és papírból állít elő virágokat, nyugdíjas édesanyja pedig a terítőhorgolásban érzi igazán otthon magát. Ezen munkafolyamatok megörökítésében és a közösségi oldaluk (Ipolypásztói Kézművesek) szerkesztésében a másik fiú, Róbert vállal szerepet.
A pásztói klub másik alapítója, Németh Anna főleg bőrrel és papírral foglalkozik; a gyerekekkel szívesen készít kulcstartót és bőr karkötőket. Anna férje szintén a bőrművességgel, lánya pedig egyebek mellett drótékszerek készítésével próbál maradandót alkotni. A csapathoz tartozik Kovács Zoltán is, aki faégetéssel és esztergályozással foglalkozik. Németh Anna elmondása szerint nem volt egyszerű kitapasztalni, hogy mivel tudják igazán lekötni a gyerekeket: „Tartottunk már foglalkozásokat a lévai Juhász Gyula Alapiskolában, de ipolyszalkai és zselízi tanulók körében is. Az évek során világossá vált, hogy az a célravezető, ha először csak egyszerű, apróbb dolgokat készítünk velük, így megvan a sikerélményük.”
Az ipolypásztói kézművesek hamar szorosra fűzték a kapcsolatot a tágabb régió hagyományőrzőivel, többek között az ipolyszalkai Dikácz Zsuzsannával, a kéméndi Csuka Máriával, a bényi Kocka Katalinnal, a csatai Bajkai Máriával és az ipolyszakállosi Tuhársky Ilonával.
Németh László kifejti, hogy mivel rendkívül időigényes a kézműves-tevékenység, ezért szóba sem jöhet a piacra való termelés: „Minél több írás és motívum van az üvegre drótozva, annál több időbe telik az elkészítése. Mindenki a saját órabérére gondolva könnyen kiszámolhatja, hogy mennyit érhet egy üveg, aminek a drótozásával 132 órát dolgoztam. Ki ad ennyi pénzt egy hétdecis üvegért? Az anyag beszerzéséről pedig még nem is beszéltünk. Rengeteg türelem és idő szükséges hozzá, főleg úgy, hogy csak a szabadidőnkben foglalkozunk ezzel; ezért sem tudnánk eladásra készíteni a dolgokat.”
– értenek egyet Némethék Mórus Tamás gondolatával, hiszen elmondásuk szerint, a tájházak népszerűsítése mellett, azért tartják foglalkozásaikat, hogy a legfiatalabbak is megtapasztalhassák a különböző anyagokkal való munkát, és hogy örömet szerezzenek nekik. A büszke gyerekek arcának látványa kárpótolja őket a fáradalmakért, állítják egybehangzóan.
Lám, a 21. században is kerülhet liszt a szalmából font szakajtóba, ha vannak, akik kinevelik a kályhameleget tápláló apákat, a csuhé lábtörlőt fonó nagymamákat, az új Baka Zoli bácsikat és Sipos Andrásokat: hogy újra leüljön a tiszta élet a tisztaszoba lócájára.
Az írás a Magyar7 hetilap 2019/01-es számában jelent meg.
