Nagyböjti és húsvéti szokások tájainkon
A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amelyhez számos népszokás kapcsolódik. A vallásos jelentésen kívül a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének köszöntése, és az újjászületés jelképe is.
A nagyböjt a keresztény közösségekben a húsvét előtti negyvennapos előkészületi, bűnbánati időszak, amely hamvazószerdával kezdődik, és az éneklés, illetve bármiféle hangoskodás tilalma jellemzi. Az emberek ekkor szigorú böjtöt tartanak, és minden zsíros ételt mellőznek. Az ünnepkör népszokásairól Méry Margit néprajzkutatóval beszélgettünk, aki egész életét a felvidéki magyar népi hagyományok gyűjtésének és feldolgozásának szentelte.
Nagyböjt utolsó hete az úgynevezett nagyhét, amely virágvasárnaptól nagyszombatig tart. A templomokban virágvasárnapkor zajlott a barkaszentelés, ami arra emlékeztetett, hogy Jézus pálmaágakkal vonult be Jeruzsálembe. Mivel tájainkon nincsenek pálmák, így az akkor virágzó barkát szentelik a templomban. Vidékünkön azonban nemcsak templomi szokások kötődnek ehhez a naphoz. Az Ipoly mentére az úgynevezett kiszehajtás, míg Zoboraljára a villőzés szokása volt jellemző.
A kiszehajtás a télűzéshez, a tavasz eljövetelének ünnepéhez kapcsolódó szokás. A lányok ekkor keresztbe kötöttek egy botot, szalmakévével behúzták, és egy emberfigurát formáztak belőle, majd menyecskeruhába öltöztették. Rendszerint a falu végén egy pajtában készült a bábu, és mindig a falu legfiatalabb menyecskéitől kértek rá ünnepi ruhát.
Délután végigvonultak vele a falun, miközben a „Haj ki, kisze, haj ki, gyöjj be sódor, gömbőke” kezdetű dalt énekelték. (A dalban szereplő kisze korpából főtt böjti savanyúlevest, a sódor a sonkát, míg a gömbőke/gömbőce pedig a hólyagba töltött kolbászt jelentette.) A menetet az egész falu kísérte, miközben a kiszét nem volt szabad befordítani egyik ház felé sem, nehogy betegséget vagy más bajt hozzon a háziakra.
A kiszét a falu végi folyóhoz vitték, levetkőztették, és bedobták a vízbe. A szalmát igyekeztek a víz folyásának irányába dobni, hogy elvigye a betegséget, bajt és minden rosszat. A kiszehajtást Zoborvidéken banyahurcolásnak is nevezték. Ahol nem volt patak vagy folyó, ott elégették a szalmabábut. A kiszehajtás után a lányok feldíszített, villőnek nevezett zöld ágakkal végigjárták a falut. Ez a népszokás még ma is él egyes falvakban, de újabban már előre levágják az ágakat, feldíszítik tojásokkal, kendőkkel, és ezzel járnak villőzni.
A néprajzkutató megemlít egy alsóbodoki népszokást, ahol a házaknál a következőt énekelték: „Dícsértessék az Úr Jézus Krisztus, van maguknak virágvasárnapjuk?” Ha kiszóltak, hogy van, akkor elénekelték a „Villő, villő selyemsátor” kezdetű éneket.
Ha nemet mondtak, a gyerekek rosszat kívántak a háziaknak: „Pocik egye kovásztokot, geriny egye tyukotokot!” A villőző lányok tojást kaptak a kosarukba, ezt a gazdasszony egy ággal megveregette, hogy minden lány férjhez menjen.
Ha vége van a kiszehajtásnak és a villőzésnek, a lányok visszaveszik gyászos ruhájukat, mivel böjt idején nemcsak ételtilalom volt, hanem sötét (fekete, lila, zöld, kék) ruhát kellett viselni az asszonyoknak. A fiatal lányok sötét harisnyát vettek fel, és lila szalagot kötöttek a hajukba.
Nagyhét egyben a nagytakarítás ideje is volt, amikor mindent kimeszeltek, és kitakarították az istállókat is.
Sok helyen szokás volt nagypéntek hajnalán mosakodni a folyóban, hogy egészségesek legyenek. Zsitvabesenyőn a vízbe fulladtakért imádkozva vonultak a folyóhoz, ott megmosakodtak, és a vízből haza is vittek. Otthon megmosták benne a fejüket - főleg a betegekét -, megszentelték vele a házat és az ágyakat.
Némely helyeken az állatokat is levitték megúsztatni a folyóba. Egyes hiedelmek szerint a nagypénteki víz a szemfájást is gyógyította, ezért eltettek belőle. Hitték, hogy ez a víz nem romlik meg.
Az erősen vallásos vidékeken szokás volt az ételszentelés.
A húsvéti ételeket (a sonkát, a tojást, a kalácsot, a bort) egy kosárban elvitték a templomba megszentelni. Karácsonykor az almát, húsvétkor a megszentelt húsvéti tojást vágta fel a gazda azért, hogy akik megeszik, mindig emlékezzenek rá, kivel fogyasztották el. Az étkezési szokások régiónként változtak. Volt, ahol nem főztek, hanem sonkát és kocsonyát ettek, máshol nagy főzés volt, ünnepi tyúkhúslevessel. Zobor-vidéken az úgynevezett töltést ették.
A legények már húsvéthétfő hajnalán elkezdték locsolni a lányokat. A falu végéről indultak énekelve, cigányzenekar kíséretében. A legénybíró vezette a sereget, a nótafa az éneklést, a kosaras vitte a kosarat, amibe gyűjtötték a tojást, a kolbászt, a sonkát, a szalonnát. A seprűs pedig arra vigyázott, hogy egyik legény se maradjon le a szeretőjénél. Minden lányos házhoz bementek. Sok lányt kora hajnalban kihúztak az ágyból, levitték a kúthoz, hogy megöntözzék. A lányok sokszor elbújtak, vagy a padlásra is felszöktek, de a szülők elárulták, hol vannak. A sok locsoló azt is jelentette, hogy nagyon kelendő a lány.
A húsvéti tojás az életet jelképezi. Néhol már nagypénteken megfestették a hímes tojásokat, másutt csak vasárnap. Paláston például előbb színesre festették a tojást, majd borotvával belekarcolták a sokszor bonyolult, aprólékos mintát. Zoboralján előbb viasszal „ráírták” a mintát, beáztatták színes vízbe, majd lekaparták róla a viaszt. A minták között voltak egyházi motívumok (kereszt), de a legtöbb helyen a virágornamentika és a geometrikus díszítés dominált. Izsán ezzel szemben egyszínű színes tojásokat (piros, zöld, kék, lila, sárga) készítettek, minta nélkül.
Régen a festéket természetes anyagokból állították elő. Jól ismerték a növényeket, amelyek színt eresztettek, ilyen volt például a hagymahéj, amelyből piros festéket készítettek.
Méry Margit végül néhány érdekes húsvéti népszokásra hívta fel a figyelmet. Egyes helyeken a legény csak azt a lányt öntözhette meg, akit a farsangban megtáncoltatott. Erre a szokásra utal a „Farsang három napjába, nem vittél el a táncba. Ha nem vittél a táncba, nem öntesz meg húsvétra” kezdetű dal. Máshol kedden az asszonyok öntözték meg a férfiakat, míg például Zsitvabesenyőn korbácsot fontak a legények, amit húsvéthétfő éjszakáján bedobtak annak a lánynak az udvarába, akitől elvárták, hogy kedden megütögesse vele őket.
(Megjelent a Magyar7 című hetilap 2019/16. számában)
